Szőllősy Csila et al. (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 46. (Székesfehérvár, 2018)
Zenetörténet. Kultúra és zene: városok, templomok és kastélyok zenéje Magyarországon. A székesfehérvári Városházán és a fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyban 2016. szeptember 22 - 23án megrendezett tudományos konferencia tanulmányai - Király Péter: Rezidenciális zeneélet a 17. századi Magyarországon
Mikusi Ráláss: Joseph Haydn vonósnégyes-gyűjteménye az ajándékcsomaghoz.26 Végül pedig azt sem zárhatjuk ki, hogy a fennmaradó két nyomtatott kotta — Johann Georg Albrechtsberger hat vonósnégyese (HBV 31) és Franz Anton Hoffmeister magában álló B-dúr kvartettje (HBV 46) — is tiszteletpéldány lehetett, hiszen mindkét komponista közeli személyes kapcsolatban állt Haydnnal.27 A fenti összegzés akár azt is sugallhatná, hogy a zeneszerző vonósnégyes-gyűjteményét mindössze különféle ajándékok véletlenszerű konglomerátumának kell tekintenünk, amely mit sem árul el számunkra Haydn saját érdeklődéséről és alkotómunkájáról. Meggyőződésem azonban, hogy — éppen az imént említett Albrechtsberger- és Hoffmeister-kvartettek esetében — a ránk maradt források végső soron árulkodó jelek, amelyek hozzásegíthetnek a komponista két olyan rendhagyó zeneszerzői vállalkozásának megértéséhez, amelyek hátterének rekonstrukciójával régóta küszködnek a Haydn-kutatók. E két vállalkozás egyikében Haydn nem elsősorban komponistaként, hanem közreadó szerkesztőként vett részt. Az imént megemlített számos kottanyomtatvány mellett a Haydn-Bibliothek-Verzeichnis mindössze két kéziratos vonósnégyest tartalmaz. Egyikük egy rövid tétel Maximilian Stadler tollából (HBV 237), amely Haydn Der Greis című társasénekének nevezetes Hin ist alle Kraft kezdődallamát dolgozza fel — olyan személyes hangú ajándék tehát, amely mintha Haydn 1806-ban op. 103-as számmal megjelent utolsó vonósnégyesének egyfajta kiegészítésére tenne kísérletet (a mű nyomtatott kiadásának végén ugyanis éppen ez az „Oda minden erőm” dallam áll, a mű töredékes voltának kézenfekvő magyarázataképp).28 A másik kéziratot HBV a Fugen, aus Messen herausge^ogen (azaz: „misékből kiragadott fúgák”) leírással közli 208-as szám alatt, szerzőként Haydn egykori Kapellmeister-elődjét és felettesét, Gregor Joseph Wernert említve. Bár ez utóbbi kézirat ma már nem lelhető fel, a fenti leírás alig hagy kétséget afelől, hogy a bécsi Artaria kiadó egy 1804-ben megjelent kiadványának metszőpéldánya lehetett: „VI Fugen in Quartetten auf SQvey Violin, Viola, und Violon^ell von G: J: Werner Weÿland Kapelnieister S. D. des Fürsten N. Esterhazy etc. etc. Aus besonderer Achtung gegen diesen berühmten Meister nun herausgegeben von dessen Nachfolger J. Haydn.”29 Ennek fényében pedig nem is annyira meglepő, hogy az eredeti kézirat nem lelhető fel már Haydn hagyatékának jegyzékében sem: Artaria nyilvánvalóan nem juttatta vissza a komponistának az eredeti példányt, miután annak alapján kimetszette a négy vonóshangszer szólamait. Egy 1963-ban közölt tanulmányában Somfai László hívta fel a figyelmet arra, hogy a kiadvány megjelenését megelőzően Haydn elődje több oratóriumának partitúráját is magához vehette a hercegi kottatárból, azokból válogatva ki hat lassú bevezetőt és hat kórusfugát, amelyek változatlan formában megszólaltathatók voltak vonósnégyesként is — szerkesztői munkája tehát voltaképpen a tételek kiválasztására korlátozódott, s nem kívánt érdemi zeneszerzői beavatkozást.30 E fontos felfedezés nyomán azonban továbbra is nyitva maradt két kézenfekvő kérdés. Először is: Haydn vajon miért éppen alkotói pályája e kései periódusában rótta le Kapellmeister-elődje iránti tiszteletét? Másodszor pedig: a zeneszerző vajon hogyan juthatott arra a gondolatra, hogy a Werner emlékét megidéző publikációban éppen egykori elöljárójának fúgáit alkalmazza vonósnégyesre? Jóllehet az efféle kérdésekre végső soron mindig csak hipotézisekkel felelhetünk, a megemlékezés hangsúlyos gesztusa nagyon is összhangban áll Haydn a 19. század első éveiben megfigyelhető visszatekintő és bűnbánó hangulatával. 1801. május 5-én az immár megözvegyült zeneszerző megfogalmazta első végrendeletét, ami kétségkívül élete (akár évtizedekkel) korábbi eseményeinek felidézésére és újraértékelésére késztette. Alighanem több mint negyvenéves muzsikus-pályafutása emlékeinek ez a gondos számbavétele ihlethette a komponistát arra, hogy ekkortájt írott B-dúr miséjében a „Teremtés” oratórium egyik nevezetes dallamát idézze, ami (mint egy korábbi tanulmányomban részletesen feltártam) az élete folyamán elkövetett paráznaságok töredelmes apológiájaként is olvasható.31 Márpedig ha Haydn 26 Felice Alessandro Radicati: Quatuorpour deux Wolons, Alto et Violoncelle. Œuvre xi. Vienna: Artaria, [1807], (jelzet: Z 41.287). Uô.: Trois Quatuors pour deux Violons, Alto, et Violoncelle. Œuvre 14. Vienne: Artaria, [1808], (jelzet: Z 41.692). (Radicati Op. 8-as sorozatának leírását lásd a 17. jegyzetben.) Bár a négy Radicati-publikáció alighanem szerzőjüktől kerülhetett Haydnhoz, a HBV-számaik sorában (a 159-es tételnél) megfigyelhető „szakadásra” való tekintettel nem zárható ki, hogy nem teljesen egyidejűleg kerültek a komponista gyűjteményébe. 27 Johann Georg Albrechtsberger: SeiQuartetti con Fugheper diversi Stromenti. Opera XX. Vienna: Artaria, [1802]. (RISM: AA 748 I, 66, jelzet: Z 41.104.) Franz Anton Hoffmeister : Quatuor â Deux Violons, Alte, et Violoncelle. Wienne: au Son Magazin de Musique [Hoffmeister], [1785], (RISM: H 5922/1, jelzet: Z 41.183.) 28 Dem Unerschöpflichen H: Kapellmeister / und Doktor der Musik. / Joseph Haydn / gewidmet / / vom Maximilian Stadler / l.f Pfarrer im Altlerchenfeld / tit. Domherrn und Geistlichen / Käthe in Liwç. (jelzet: Ha I. 17.) Haydn egyébként a Der Greis e részletét a névjegykártyáján is használta, s alighanem ennek nyomán merülhetett fel a dallamnak a vonósnégyes-kiadványba való felvétele is. Jóllehet Stadler ajándékát nem tudjuk pontosan datálni, az a tény, hogy éppen vonósnégyesre íródott, azt sugallja, hogy ihletője nem elsősorban a névjegykártya, hanem a töredékben maradt kvartett kiadása lehetett. 25 Hozzávetőleges fordításban: „Hat fúga kvartettekben két hegedűre, brácsára és csellóra G. J. Wernertől, Őfelsége Esterházy Miklós Herceg stb. stb. néhai Kapellmeisterétől. E híres mester iránd különleges tiszteletből most közreadja utódja, J. Haydn.” 30 SOMFAI 1963/64. Somfai megfigyeléseinek fényében a HBV-ben szereplő rövid leírás egyébként pontatlannak bizonyul, hiszen a szóban forgó részleteket Haydn nem Werner miséiből, hanem oratóriumaiból kölcsönözte. 31 Ld. MIKUSI 2009. 106
