Szőllősy Csila et al. (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 46. (Székesfehérvár, 2018)
Zenetörténet. Kultúra és zene: városok, templomok és kastélyok zenéje Magyarországon. A székesfehérvári Városházán és a fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyban 2016. szeptember 22 - 23án megrendezett tudományos konferencia tanulmányai - Király Péter: Rezidenciális zeneélet a 17. századi Magyarországon
Mikusi Ráláss-. Joseph Haydn vonósnégyes-gyűjteménye sorszámmal már szerepel a 82me Dernier Quatuorfúr Comte de fries* amelynek négy (mára ugyancsak elveszett) nyomtatott szólama, mint az idős zeneszerzőt rendszeresen látogató August Griesinger és a Breitkopf & Härtel kiadó levelezéséből tudjuk, 1806 októberében jutott Haydn kezeihez.8 9 Áttérve a kéziratos forrásokra, amelyeket HBV a nyomtatványoktól elkülönítve sorol fel, a forráshelyzet alig valamivel biztatóbb. A 73. és 78. sorszámok között felsorolt, „kis postapapírra” („auf kleinen Postpapier”) lejegyzett hat vonósnégyes HNV-ben is felbukkan 461-466 jegyzékszámok alatt, s ezúttal a „Sind die 6. preußischen” (azaz „a hat porosz”) megjegyzés kíséretében — ebben az esetben tehát többé-kevésbé bizonyosak lehetünk afelől, hogy HBV szűkszavú leírásai mögött a ma op. 50-esként ismert sorozat darabjai rejtőztek. Csakhogy e kvartettsorozatnak a Zeneműtár mai Esterházy-gyűjteményében található szólamai csupán kis részben azonosak a korabeli jegyzéken szereplőkkel: az összkiadás idevágó kötetének kritikai jegyzeteiben James Webster gondosan kifejti, hogy csupán az op. 50/3-as Esz-dúr vonósnégyes (Ms. mus. I. 132 jelzet alatt őrzött) kéziratos szólamanyaga tartozik ebbe a csoportba (amelynek első lapján a bal alsó sarokban valóban szerepel a 74-es HBV-szám) [1. KÉP], hozzátéve, hogy a hiányzó öt kvartett HBV-ben említett szólamai talán azonosak lehetnek a British Library gyűjteményében Add. 32.174 jelzeten őrzött kéziratokkal.10 Ezen kívül a C-dúr vonósnégyes (op. 50/2) Ms. mus. I. 134 jelzetet viselő kéziratos szólamai is Haydn személyes gyűjteményéből származnak, ezeken a tételen azonban 165-ös (nem pedig — mint az említett 73. és 78. közötti műcsoport nyitódarabjának C-dúr hangneme alapján várhatnánk — 73-as) HBV-szám szerepel a bal alsó sarokban. Vagyis ez a kéziratcsomó valójában a Bibliothek-Verzeichnis egy másik — Elssler jegyzékébe a 154. és 165. sorszámok között felvett — kvartett-forráscsoportjához tartozik. Jóllehet utóbbi csoport első hat darabja ugyancsak elveszettnek tűnik, egyértelműen az op. 76-os sorozat darabjairól lehetett szó, lévén HNV-ben is felbukkan hat kvartett (467—472.) rendre ugyanabban a hat hangnemben és „für Erdődy” megjegyzéssel. HBV következő hat tételének (160— 165.) azonosításakor azonban ismét nehézségekbe ütközünk, ezek mellett ugyanis a jegyzék a B, D, Esz, C, fisz és C hangnemeket sorolja fel. A HNV-ben ezeknek megfelelni látszó 473-478. tételek mellett „für Apponyi” jelzés áll — ami az első négy mű esetében helytálló lehet, az utolsó kettő esetében azonban biztosan nem, ezek ugyanis egyértelműen az op. 74-es sorozat F-dúr és g-moll darabjai; nem szólva arról, hogy a C-dúr hangnemű kvartett-kéziratok közül az egyik bizonyára azonos lehetett a korábban már említett HBV 165-tel (amely az op. 50/2 művet tartalmazza).11 Minthogy Webster kommentárja szerint a 476-os szám HNV-ben egy új oldal tetején szerepel, s az „Apponyi” szó így talán csupán az ez előtt álló három kéziratra vonatkozik, nem egyértelmű, hogy a HBV 165 ezzel lehetett-e azonos, vagy inkább a 478. tétellel.12 Az utóbbi lehetőség mindazonáltal némileg valószínűbbnek tűnik, ha tekintetbe vesszük, hogy az Esterházy-kottatárban az utolsó két Apponyi-kvartett (op. 74/2—3) kéziratos szólamai is fennmaradtak (Ms. Mus. I. 129—130 jelzeten, nem Haydn gyűjteményéből) — ha tehát HNV 476. tétele ennek az opusnak a C-dúr nyitódarabját tartalmazta, a hercegi gyűjteményben mind a hat, Apponyinak ajánlott kvartett szerepelhetett, még ha nem is valamennyi Haydn hagyatékából.13 A közbeeső tétel — egy fisz-moll hangnemű vonósnégyes (HBV 164, HNV 477) — kétségkívül az op. 50/4-re, Haydn e hangnemben írott egyetlen kvartettjére utal. Az egykor Haydn személyes kottatárához tartozott egyes darabok elkallódásából adódó komplikációk után némi megkönnyebbüléssel konstatálhatjuk, hogy a hátralévő három kézirat — amelyek HBV-ben 79—81. sorszámokkal (és „in der Partitur” megjegyzéssel), HNV-ben pedig egyetlen sorszám (386) alatt szerepelnek — kétségkívül azonos az OSZK 8 A Nachlass-Verzeichnis (amelyet H. C. Robbins Landen már idézett munkájának 392—403. oldalán ugyancsak közreadott) értelemszerűen tartalmazza mindazokat a tételeket is, amelyeket a fentiekben a Bibliothek-Verzeichnist elemezve soroltam fel. A két jegyzék közötti korrespondenciákat a következőképpen summázhatjuk: HBV 1 = HNV 127, HBV 17 = HNV 131, HBV 18 = HNV 89, HBV 24—34 = HNV 116-126, HBV 50 = HNV 129, HBV 64 = HNV 128, HBV 78 = HNV 130. 9 Ld. BIBA 1987, 249. 10 1x1. WEBSTER 2009, 231. Az a tény, hogy a szóban forgó kéziratok Johann Nepomuk Hummel hagyatékában maradtak fenn, első látásra még meggyőzőbbé teszik ezt a hipotézist. 11 A fenti bizonytalanságok abból fakadnak, hogy a HNV-ben szereplő azonosítószámok (ellentétben a HBV-számokkal) magukon a kottákon csupán néhány egyedi esetben szerepelnek. 12 Ixd. WEBSTER 2009, 230. 13 Talán nem puszta véleden, hogy ugyanezt tapasztaljuk az op. 50-es sorozat forrásai esetében: az a négy kvartett, amelynek a Haydnkottatárhoz tartozó egykori kéziratai nem maradtak fenn, egytől egyig felbukkan az OSZK-ban őrzött Esterházy-gyűjteményben, csak éppen más provenienciájú szólammásolatok formájában: Ms. mus. I. 135 (op. 50/1), Ms. mus. 1. 136 (op. 50/4), Ms. mus. I. 133 (op. 50/5), Ms. mus. I. 131 (op. 50/6). Úgy tűnik tehát, hogy amikor a Haydn hagyatékából érkezett kottaanyagot beolvasztották a hercegi kottatárba, csupán azon források maradéktalan átvételét érezték fontosnak, amelyek a hercegi archívumban korábban nem szereplő műveket tartalmaztak. 103
