Szőllősy Csilla - Pokrovenszki Krisztián (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 45. (Székesfehérvár, 2017)
Szemle
Lukács László: Karácsony Molnár Erika: Dúsgazdagolás. Egy székelyföldi farsangi dramatikus játék reda, Homoródszentmárton, Gyepes). Az 1960-as évektől 1984-ig a szokást nem adták elő, mert tiltották, büntették, a szereplőket a milícia zaklatta. A diktatúra bukása után, 1990-ben a hittanterem színpadán adták elő, politikai aktualitással, tartalommal kiegészítve: a Halál és az ördögök Ceaugescu képeit égették el a pokolbeli jelenetnél. 2004-ben a Szentegyházán szervezett farsangi találkozón adták elő a művelődési ház színpadán. 1990 után tehát már nem házról-házra járva mutatták be, teljesen megváltozott a szokás faluközösségben betöltött szerepe. A szokás szereplői férfiak, még a női szerepet (Dúsgazdagné) is férfi alakítja. 1990-ig legények, azóta nős emberek a szereplők. Az ördögbetlehemes tárgyi világa kapcsán Karácsony Molnár Erika elsősorban azt vizsgálta, hogy a szereplőknek a szokásban mi a feladatuk, ehhez milyen szokástárgyakat, maszkokat használnak. Mindezeket a helyszíni terepmunkán alapuló kutatásai, interjúi, lejegyzései, fotói, filmfelvételei segítségével írta le, elemezte. A Gazda, a Kulcsár, a Dúsgazdag, valamint vendégei és szolgája székely férfiruhát viselnek. A Dúsgazdagné díszes, polgárias öltözete gazdagságát, Lázár ócska, elnyűtt ruházata szegénységét jelzi. Abrahám a székely ruha fölött sötétszürke nagykabátot, fején fekete báránybőr kucsmát visel, fehér szakálla, bajusza báránybőrből készül. Az Angyal hosszú fehér selyemruhát hord, fején koronával, az angyalbetlehemezés angyalával azonosat. Az ördögök arcát fekete álarc fedi, kilógó nyelvüket piros pamutanyagból varrták. Fejükön szarvakat viselnek, a szarv két ága közé drótot tesznek, erre pergőt akasztanak. Fekete nadrágot, kabátot viselnek. Kezükben kínzóeszközöket, fogót, skorpiót, lándzsát, kardot hordanak. A Halál sárga színű nadrágot és inget, fehér álarcot visel, kezében fából készült kaszával. Fontos megállapítása a szerzőnek, hogy az 1950-es évek végéig, amikor a játékot egyes házaknál adták elő, azonos volt a szereplők és a nézőközönség színtere. Mivel 1985-ben a hittanterem-, később a művelődési ház színpadán mutatták be, az átélés, beleélés folyamata a közönség részéről visszafogottabban valósulhatott meg. Ez a térbeli elkülönülés hatott a szereplők és a nézőközönség spontán reagálásainak (csekélyebb) lehetőségeire is. Csupán a színpadi előadás hatásai érvényesülhettek. Karácsony Molnár Erika a szentegyházival azonos módon mutatta be, elemezte a ditrói szokást is, ahol vízkereszttől hetente két-három próbát tartottak. Itt a bés^erve^őnem csupán a pontos szövegtanulásra ügyelt, hanem a mozdulatokat is megmutatta. Összefoglalásában a szerző néhány fontos elméleti kérdéssel foglalkozik: a szokás vallásos, erkölcsi motivációjával, szerepével a magyar identitástudat megőrzésében, a hagyományápolásban, szórakozásban, szórakoztatásban betöltött szerepével. A szokás a bűnök megbánására nevel, arra készteti az embereket, hogy a farsang végén, a nagyböjtben lélekben készüljenek a bűnbánatra, vessenek számot gyarlóságaikkal. Teljesen egyetérthetünk záró soraival, amelyek szerint az ünnepi szokások alkalmával a megszokott életritmus megváltozik, a hétköznapokon megszokott élet helyet ad az ünnepi cselekményeknek, melyek a közösség összetartásának tudatát fokozzák. A szentegyházi ördögbetlehemes és a ditrói Dúsgazdag játék is ilyen, közösséget összetartó és megtartó erővel bíró esemény. Hangsúlyozom, hogy Karácsony Molnár Erika témájával, 2008-ban megvédett doktori értekezésével, amelyet most már könyv formájában olvashatunk, a mai határainkon kívüli Erdély, Székelyföld népi kultúrája, magyar kulturális öröksége feltárásához, dokumentálásához és bemutatásához járult hozzá. 482
