Szőllősy Csilla - Pokrovenszki Krisztián (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 45. (Székesfehérvár, 2017)
Tanulmányok/közlemények - Néprajz - Gelencsér József: Átjárás az udvaron. Szolgalom vagy jogszokás?
Gelencsér József. Átjárás az udvaron. Szolgalom vagy jogszokás? lemmel nem terjedt ki (1. ábra). A szalagtelkes település teresedésekkel rendelkezett, de szorosan vett központtal, központi térrel nem. A legfontosabb utca azonban egyértelműen a Fő utca volt. Itt állt a községháza a jegyző lakásával, a templom a parókiával, az iskolaépületek, a tanítólakás, a tűzoltó szertár, a bolt, a kocsmák, a malom (később daráló). Itt lakott a bába, működött itt hentes és mészáros, kovács, bognár, mindegyik a maga székében, illetve műhelyében. Itt éltek a település módos gazdái, általában a templom közelében és a község intelligenciája is. A telkek (régiesen fundus, funtus, teráa, porta) jórészt szabályos téglalap alakúak voltak, udvarból és kertből álltak. A lakóépületek az egymással párhuzamos utcákban a telek északnyugati oldalán emelkedtek, így déli tájolásúak voltak. A kertek a növénytermelés, esedeg a méhészkedés mellett sok helyen a szérüskert, helyi megjelöléssel szűrükért, ssfirüskert vagy röviden a s^iirü funkcióját is betöltötték. Az utcavezetésből és a telekformából joggal feltételezhető, hogy mindezt korábbi szabályozás, mérnöki közreműködés alakította ki. AZ ÁTJÁRÁST BEFOLYÁSOLÓ TÉNYEZŐK Az udvaron és vele együtt a kerten átjárás (a továbbiakban röviden udvaron átjárás) igényét mindenekelőtt a célszerűség alakította ki. Minél rövidebb idő alatt, minél kevesebb fáradsággal elérni a célt. Ehhez az utcákon, közökön járáson túl igénybe vették az udvarokat is. Az irány lehetett mindenekelőtt a Fő utca, az ott elhelyezkedő fontos épületekkel. Másrészt a munkavégzés helye. Nagy fontossággal bírt a hozzátartozók, a távolabbi rokonok, műrokonok, barátok felkeresése, a velük való kapcsolatok ápolása. A Fő utcai kertek alatt folyt az a patak, melyet helyi elnevezéssel Folyónak hívtak (a régebbi írásokban Crna, C^ind), melynek vizéhez csaknem az 1950-es évek végéig az udvarokon át mosni jártak. A Fő utca ezen oldalán, legtöbb kert végében a patakon kis fahíd, régiesen bürü is vezetett át, melyen keresztül az 1948 előtt különösen fontos Flábos^táskertekbe, illetve a rétre lehetett jutni. Főleg a II. világháború után a közösségi közlekedés járműveinek (autóbusz, vonat) gyorsabb igénybevétele, vele együtt Székesfehérvár terménnyel ellátása, valamint a nagyvárosi munkavégzés is szempont volt. Az említett, célul tűzött helyekről a tevékenység végeztével haza is kellett térni. A visszafele vezető út rendszerint ugyanaz volt. A telektulajdonosok részéről a fogadókészséget, az engedélyezést elősegítette a paraszti társadalom erős közösségi érzése, az összetartozás tudata, a kapcsolatok közvedensége, a hagyományokhoz, így a kialakult szokásokhoz, ezeken belül a jogszokásokhoz ragaszkodás, a megőrzésükre törekvés. Másrészt a viszonosság tudata, alkalmazása is befolyásolt: aki egyik esetben engedélyező tulajdonos volt, az másik alkalommal maga is másvalaki udvarán áthaladó személy lett. (A viszonosságot ez esetben nem csak egyes személyek közötti viszonylatban, hanem a közösség egészére kiterjedően kell értelmezni.) Az udvaron átjárást elfogadottabbá tette a közös udvarok léte. Ilyenkor egy telken rendszerint két család lakása, háza állt, gazdasági épületekkel. A lakások a telek ugyanazon oldalán, egymást követően emelkedtek. A közös udvaron az egy telken élők szükségszerűen egymás lakása előtt jártak el. A közök példája is erősítőleg hatott az udvaron átjárásra. Az előző századfordulón a kerítések nagyfokú hiánya, a II. világháború alatt azok elpusztítása, majd kései megépítése hatott ösztönzőleg az udvaron átjárásra. Egyszerűbbé tette az átjárást, így szándékerősítőleg hatott, hogy a Fő utcának és a Dombsornak a Dűlő út felé eső kertjeinél, szérüskertjeinél néhány esetben az egymással szomszédos ingadanok tulajdonosai közös úrnak területükből két-két métert elhagytak. így biztosították a takarodásho^ a termény behordásához szükséges kocsibejárást, melyet a gyalogosok is igénybe vettek. Ilyen út volt a Tüdő család (ma Kossuth u. 45.) és a Paksi család (ma Dózsa Gy. u. 1.) kertjének telekhatárán. A gyalogos átjárás aztán 1945-ig főleg Tüdőék kevésbé meredek udvarán történt. A közösség tagjai hétköznap és ünnepnap egyaránt igénybe vették ezt a kedvező közlekedési lehetőséget. Általa is mindkét fél még inkább a közösség tagjának érezhette magát. A tulajdonos azáltal, hogy a jogszokás elfogadásával segített a másikon, ha nem is többel, de legalább a rövidebb úttal. A másik fél, az átjáró pedig a lehetőség biztosítása révén érezte az előnyt. A telektulajdonosok nem zárkóztak el, nem zárkózhattak be át nem látható falak, kerítések mögé. Hiszen a községben a családok, az egyes tagok élete a közösség folyamatos kontrollja alatt állt. Ha nem is volt mindenben nyitott könyv az egyén élete a többiek számára, azért arrafelé tendált. Az udvaron átjárás így, másodlagosan részét képezte a közösségi ellenőrzésnek is. Az említett rokoni, emberi kapcsolatok fenntartása, erősítése a puszta átjárással, egymás látásával, a beköszönéssel, néhány mondat váltásával, a hogylét felöli érdeklődéssel, a hírek átadásával megvalósulhatott. 398
