Szőllősy Csilla - Pokrovenszki Krisztián (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 45. (Székesfehérvár, 2017)
Tanulmányok/közlemények - Néprajz - Gelencsér József: Az ítéletvégrehajtó kötele (Jogszokás, néphit, praxis)
Gelencsér József: Az ítéletvégrehajtó kötele (Jogszokás, néphit, praxis) VI. A HÓHÉR A névtelen ember. Századokon át ezzel a szópárral, félelemtől és iszonyattól áthatva emlegették egyesek a legsúlyosabb, az életet kioltó büntetés végrehajtóját.45 A halálos ítéletek, az intézményesített tortúra, a kínzások, a testi és a megszégyenítő büntetések végrehajtója a hóhér; más elnevezésekkel a carnifex, minister justitiae,executor, bakó, henger, perdo volt. Hivatásos módon, foglalkozásszerűen, mint bírósági végrehajtó foganatosította a büntető ítéleteket. Szerte Európában a 11—13. században bukkant fel a joggyakorlatban. Nálunk lehet, hogy később, ugyanis a középkor első századaiból a rá vonatkozó források igen gyérek. Korábban, a hóhér előtti időszakban az ítéleteket „civil” végrehajtók realizálták. Magyarországon a 14. századig az elítélt elkövetőt gyakran az áldozat rokonainak szolgáltatták ki az ítélet végrehajtása érdekében. Európában sokfele a sértett vagy családja, illetve a közösség kapta meg a bűnöst kivégzésre. A kora középkorban a vádlókat együtt kötelezték a végrehajtásra, aztán szokásba jött a legfiatalabb bíró vagy a törvényszolga számára az ítéletvégrehajtás előírása. Az ügyek mennyisége és a végrehajtás minősége idővel megkövetelte a hivatásos alkalmazott tartását. Ezzel együtt a kivégzésnek a korábbi magasztos jellege megszűnt és a hóhér tevékenysége mészáros jellegűvé vált. (Ezt fejezte ki a latin carnifex szó is.) Mindezzel összefüggésben a hóhér a többi emberhez képest részben jogfosztott volt. Nem kapott városi polgárjogot, lakása csak a városfalon kívül lehetett, neki kellett elvégezni a település egyes megalázó munkáit, így az utca- és csatornatisztítást, a bordélyházak, szajhák felügyeletét, az öngyilkosok és ismeretlen halottak eltakarítását. A hóhér és a sintér tevékenysége egy ideig összefonódott, de aztán elvált egj'mástól. A hóhér lényegében a társadalmon kívül élt, becstelennek tartották, a templomban csak elkülönített helyre ülhetett, a piacon az áruhoz nem nyúlhatott, megkülönböztető, feltűnő színű ruhát volt köteles viselni. Ez leggyakrabban élénksárga és piros ruhadarabokból állt össze. Tudunk azonban zöld és kék viseletről is. Munkaruhája a vér színéhez igazodó vörös vagy fekete volt. A hóhérok egy időben a kivégzéskor egyenruha-szerű viseletét hordtak. Antonio Caraffanak (1642—1693), a kegyedenkedéseiről ismert tábornoknak 30 hóhérja és pribékje zöld, de még gyakrabban piros színű öltözetet vett magára. A pesti hóhérok a 19. század első felében magyar szabású, vörös viseletben voltak.46 A hóhér mesterség gyakran öröklődött, a hóhér családok egymás között házasodtak. A tevékenység mesterségbeli tudást igényelt, ami tanulást kívánt. Ennek egyik állomásaként dolgozott a hóhér, a mester mellett rendszerint két pribék azaz segéd, vagyis hóhérlegénj. Nyugat-Európából ismert a hóhérok céhbe tömörülése is. A hóhérok sokat tudtak az emberi testről, bizonyos anatómiai ismeretekkel is rendelkeztek. Ezért esetenként orvoslást is végeztek. II. (Nagy) Frigyes (1712—1786) porosz király háziorvosként a koblenzi (ma Németország) hóhért alkalmazta. Másik oldalról a hóhérok gyakran maguknak való, brutális, erőszakos, sokszor részeges, nem feddhetetlen életmódot folytató emberek voltak. így lettek a közmegvetés tárgyai. A negatív képet erősítette, hogy kínzást és emberölést hajtottak végre. Velük kapcsolatban az emberek körében babonás félelem is élt47 az iszonyat mellett. A hóhér feudalizmuskori helyzetét érzékeltette Jókai Mór az egyik regényéhez fűzött jegyzetében: íyA hóhér a legnevezetesebb tényező volt a társadalomban. Mindig volt dolga, és az rettenetes munka volt. Rafinált kitanult kínzások. Gazdag ember volt a mester, és nagy hatalommal ellátva; de azért ö és minden hozyátartozandója becstelen, hacsak harminc évi szolgálat után az uralkodó kegyelemlevele 'becsületessé’ nem avatta fel; amikor aztán szerzett vagyonával betelepülhetett a városba, r élhetett a társaság között. ”48 A főállású hóhér alkalmazását a büntető praxis fejlődése a középkortól szükségessé tette. Az ügyek mennyisége és a végrehajtás minősége egyaránt ezt igényelte.49 Magyarországon kezdetben csak a városoknak, de a 16-19. században már minden vármegyének volt hóhérja. Ahogy arra utaltam az 1814. július 5-én kelt 17812. számú helytartótanácsi intézvény elrendelte, hogy a halálos ítéletek biztosabb végrehajtása érdekében kellő képességgel bíró hóhérokat állandósítsanak. A vármegye gyakran a megyebeli szabad királyi várossal közösen tartott fenn rendszeres fizetésben részesülő hóhért. A segédek pedig szükség esetén helyettesíteni tudták, kiöregedésével pedig állását valamelyikük elfoglalhatta. A 16-17. századtól Nyugat-Európában a hóhér mestersége egyre inkább tisztességes foglalkozásnak számított. Nálunk ennek jelei inkább a 19. században mutatkoztak. Kifejezője volt már viseletűk és megnevezésük változása. Az öltözetük a gyászmagyar vagy piros magyar illetve cifra ruháról az abszolutizmus idején, mint tisztviselőnek, schwarz-gelbre (az utóbbi piros tollbokrétás fekete kalap, piros frakk sárga gombokkal, fekete pantalló arany paszománnyal), a kiegyezés után fekete szalon ruhára változott, melyhez fehér kesztyűt húztak. Önmagukra pedig a század utolsó harmadától a magyar királyi ítéletvégrehajtó megjelölést használták. A polgári Magyarországon a hóhért a 41839/1894. IM rendelet az állami altisztek közé sorolta. A 7626/1874. IM rendelet a rendes fizetés mellett minden halálos ítélet végrehajtásáért további díjazást állapított meg.50 Ettől a korszaktól kezdve a korábbi városi illetve vármegyei alkalmazású hóhérok állami alkalmazottakká váltak. A 20. század ítéletvégre45 V. S. 1894, 727. 46 VÁJNÁ 1906-1907, II. 222-223. 47 DAVTDOVICS 2006, 60, 63. 48 JÓKAI 1963,273-274. 49 MEZEY 2006b, 35. 50 K. NAGY 1914, 2-4; POMOGYI 2008, 437-438; MEZEY 2010,147-151. 372
