Szőllősy Csilla - Pokrovenszki Krisztián (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 45. (Székesfehérvár, 2017)
Tanulmányok/közlemények - Néprajz - Gelencsér József: Az ítéletvégrehajtó kötele (Jogszokás, néphit, praxis)
Gelencsér József: Az ítéletvégrehajtó kötele (Jogszokás, néphit, praxis) „Tekintetes törvényszék!” Szinte a jogszabályi rendelkezésektől eltérően vagy azok határait feszegetve sokszor tovább éltek a korábbi joggyakorlat bizonyos elemei. Ez történt 1911-ben, amikor a végrehajtásnál mondhatni a nyilvánosságot biztosították. 1911. augusztus 11-én kora reggel akasztotta fel Báli Mihály Szalma Istvánt, aki Szatmár megyében az előző télen megölte Juhos György bérest. A halálos ítélet végrehajtását mintegy 200 főnyi, katonatisztekből, újságírókból, színészekből és polgárokból álló közönség nézte végig. Az első három csoportba tartozók foglalkozásuk kapcsán, a polgárok nyilván kíváncsiságból voltak jelen. A kimúlt ember tetemét 8 óráig az akasztófán hagyták, aztán az orvosok felboncolták. Délben már vitték ki a temetőbe, melynek egyik sarkában elhantolták.19 A nézők százas nagyságrendű részvétele nem volt ritka, az előbbinél nagyobb mértékű is lehetett. 1909. május 8-án hajtotta végre Bah Mihály a halálos ítéletet Eszéken Rodoszavlyevics Pál anyagyilkoson. A hivatalból jelen lévő személyeken kívül mintegy 300 néző vett részt az akasztáson. Egy század gyalogság vont kordont a vesztőhely körül. Az elítélt a lelkész kíséretében cigarettázva ment az akasztófa alá. Ott pedig kijelentette, hogy sajnálja tettét és bocsánatért esedezik.20 Hasonló megnyilvánulás más elítéltek részéről is történt. Szintén a nyilvánosság irányába mutat egy 1918. december 9-i valódan híresztelés. Szolnokon ugyanis az terjedt el, hogy Bah Mihály hóhér ezen a napon a Piac téren 12 embert fog felakasztani. Valójában az ítéletvégrehajtó kincstári lovakat kívánt a városban vásárolni, mivel Faddon gazdálkodott is.21 A nyilvánosságot érintően elrendelt korlátozás így inkább formai volt, mint tartalmi. Krízishelyzetekben, háborúk, forradalmak idején, az ezeket követő megtorlások korában a nyilvánosság érvényesült, sőt bizonyos személyeknek a nézőkénti részvételét elrendelték vagy azt elvárták tőlük. AII. világháborút követően a háborús és népellenes bűnösök felelősségre vonására rendkívüli különbíróságként létrehozták a népbíróságot. Jogalapját az 1945. január 25-én kibocsátott, február 5-én hatályba lépett 81/1945. (II.5.) ME. rendelet teremtett meg, melyet az 1945. évi VII. te. törvényerőre emelt. A törvényszéki székhelyeken felállított népbíróságok az öt politikai párt által delegált laikusokból álltak. Minden tanács mellett volt ugyan szakképzett tanácsvezető bíró és helyettes bíró, de szavazati jog nélkül. A népbíróságok halálos ítélet meghozatalára is jogosultak voltak. Az ítéleteket nyilvánosan hajtották végre a közönség indulatai, a kórusban vagy egyénenként történt bekiabálások által felfűtött hangulatban. Az 1946. évi VII. te. alapján az év második felétől a halálos ítéleteket zárt helyen kötéllel, esedeg golyóval, a nyilvánosság kizárásával kellett végrehajtani. A végrehajtás módjáról nem a népbíróság, hanem a népügyészség döntött. A törvényi rendelkezés megszületéséhez a kivégzések körüli botrányos jelenetek is hozzájárultak. Példaként említhető, hogy Budapesten a Szent István korúd nyilasház áldozatainak öt gyilkosa kivégzésekor a Markó utcai fogház udvarán feszült hangulatú tömegjelenet játszódott le. Az egyik elítélt kivégzése előtt kitépte magát az ítéletvégrehajtó segédeinek kezei közül és hatalmas erővel belerúgott Bogár János hóhér térdébe. A felháborodott közönség erre áttörte a rendőrkordont és megtámadta az eszeveszetten kiabáló és gyalázkodó gyilkost. A rendet csak nagy nehezen sikerült helyreállítani és az ítéleteket végrehajtani.22 A szocializmus idején az 1105/1954. (XII.17.) MT határozat rendelkezett a Büntetésvégrehajtási Szabályzat kiadásáról. Ezt követően a Népköztársaság Elnöki Tanácsának 1966. évi 21. tvr-e tartalmazott szabályokat a büntetés végrehajtásról. Valójában azonban csak a szabadságvesztés végrehajtásáról és az előzetes letartóztatás foganatosításáról, a halálbüntetésről nem. E tekintetben a 107/1974. (IK.8.) IM utasítás, mint a Büntetésvégrehajtás Szabályzata (BSz) rendelkezett. Bár a BSz a személyek fontos jogáról és kötelezettségéről is szólt, ez mégsem magas szintű jogszabályban, hanem utasításban azaz az állami irányítás egyéb jogi eszközeként került kibocsátásra. Ráadásul a normaszöveget a megjelölt Igazságügyi Közlöny nem tartalmazta, mivel azt az érdekeltek (valójában a hatalmi szervek szűk köre) közvedenül kapta meg. így a megismerés lehetősége lényegében kizárt volt. A BSz-ben egyébként számos, a dualizmus korában, így a Bp-ben megszövegezett jogszabályi rendelkezés köszönt vissza. A BSz szerint a halálbüntetés végrehajtásáról az első fokon eljáró (tehát megyei vagy fővárosi) bíróság gondoskodott. A terhes nőket és az elmebetegeket illetően hasonló szabály érvényesült, mint korábban. A jogszabályi feltételek fennállása esetén a bíróság megkeresésére az illetékes büntetés-végrehajtási (bv) intézet parancsnoka a megjelölt időre a Büntetés Végrehajtás Országos Parancsnokságától kérte az ítéletvégrehajtó kirendelését. A kegyelmet megtagadó döntést a bíróság az ügyész, az elítélt és védője jelenlétében hirdette ki. A halálbüntetést a következő napon, lehetőleg a kora reggeli órákban kellett végrehajtani. (így általában 24 óra sem állt a bűnös rendelkezésére.) A kihirdetés után az elítéltet egy erre a célra kijelölt zárkában kellett elhetyezni és az Őrszolgálati Szabályzat szerint őrizni. Az elítélt a különálló látogató helyiségben fogadhatta védőjét és azt a hozzátartozóját, akivel beszélni kívánt. Egymással azonban nem érintkezhettek, egymásnak semmit át nem adhattak. A halálra ítélt végrendelkezhetett. A norma szerinti élelmezésnél 19 Szamos 1911,184. 3. 20 Szamos 1909, 105. 3. 21 Szolnok Megyei Néplap 1968, 293. 4. 22 Fehérvári Kis Újság 1946. július 10. 2. 366
