Szőllősy Csilla - Pokrovenszki Krisztián (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 45. (Székesfehérvár, 2017)
Tanulmányok/közlemények - Történettudomány - Farkas Gábor: A zirci apátság előszállási uradalma. IV. rész: 1938 - 1945
Farkas Gábor (fj. A zirci apátság előszállási uradalma. IV. rész: 1938-1945 kai, lóigákkal a tavaszi munkát nem lehet végezni, de az orosz vezetőség a traktorokhoz benzint fog biztosítani. — Tartalmi kivonat: Farkas Gábor] Március 16., péntek [E napi feljegyzést Nagy Anheim számvevő írta. — Farkas Gábor ] „Kilehel siratta fiait, és nem akart megvigas^talódni, mert nincsenek. ’’Valahogyan így éreztük magunkat tegnap este, mikor elvitték tőlünk a kormányzó urat. Az eset így történt: Este fél hétkor beállít hozzánk egy kapitány és két fegyveres őr. Felálltunk és hellyel kínáltuk őket, de a kapitány szinte parancsolólag jelentette ki: üljenek le, aztán maga hozott magának széket, leült és kijelentette, hogy ő GPU tiszt, majd beszólította a másik szobából (mi ugyanis a kormányzó úr hálószobájában tartózkodtunk) a tolmácsot, aki nem más volt, mint a kiskarácson}! gőzekésünk, Nagy Györgjt A kapitány alig tett fel pár kérdést, s a tolmácsnak intett, ki a kormányzó, mire ő rámutatott a kormányzó úrra. Kérdés: milyen politikai párthoz tartozott? Megmagyaráztuk neki, hogy a felsőházban nincsenek pártok. Hozzátartozott-e a nyilaskeresztes párthoz? Mondtuk: nem! Van-e fegyver a birtokunkban? Nincs! — átmotozták Romhányi intéző urat. Elvették tőle az öngyújtóját, hogy az jó lesz az orosz tisztnek, és zsebre is vágta a kapitány. Aztán odaszólt a kormányzó úrnak: öltözzék fel, mert ő megy velük. A kormányzó úr öltözni kezdett. Ekkor a tiszt kinyitotta a ruhás szekrényt, de bele nem nyúlt. Kinyittatta a kasszát is, de ott sem látott mást, csak iratokat. Kérte, hogy kincseinket adjuk át. Mondtuk, hogy kincseink nincsenek. Átkutatta az éjjeli szekrényt és kivett belőle 2 órát. Az én órámat is el akarta venni az egyik katona, de kérésre ezt a kapitány visszaadta. Mikor Kamiik motozták, ő kissé idegesen viselkedett. Elődobta zsebeiből igazolványait, pénztárcáját és fényképeit. Erre a kapitány neki is azt mondta, vegye a kabátját, őt is viszik magukkal. A kormányzó úr még szeretett volna nekem pár szót mondani, de a kapitány leintette, semmiféle beszéd közöttünk nem lehetséges. Elvittek még tőlünk egy doboz lekvárt, 3 doboz gyufát és pár szál gyertyát. Ugyancsak elvitték a plébános úr és Sixtus kézitáskáját, amelyekben a mindennapos használati dolgaikat tartották. Aztán kitessékelték a kormányzó urat és Kamillt. A kapitány megpróbálkozott Sixtussal és velem, mondván, hogy ha előadjuk fegyvereinket, akkor maradhatunk, de ha nem, akkor minket is visznek magukkal. Mi persze semmiféle fegyvert elő nem adhattunk, mert nincs ilyen a birtokunkban. Ezek után a kapitány utolsónak elhagyta a szobát, a vasajtónál csatlakozott hozzá az ott őrt álló katona, a külső ajtónál pedig még egy őr. Tehát tulajdonképpen egy tiszt és négy fegyveres vitte el a kormányzó urat és Kamillt egy teherautón. Előkerült az irodaszobából a plébános úr, s mikor az egész társaság megtudta a szomorú eseményt, az asszonyok közül többen sírni kezdtek. Vigasztaltuk őket, hogy különös eset nem történhet, attól féltünk, a kormányzó úr erősen gyengülő szíve nem bírja a durva bánásmódot és az izgalmat. О maga biztosan azt kívánja, hogy bár minél hamarabb elbúcsúzhatna e siralom völgyéből. Az utóbbi időben kormányzó úr idegileg sokat szenvedett. Egy pár napja, mikor bútorainkat rámolták le az emeletről az egyik garázsba, szíve hirtelen felmondta a szolgálatot, s ha hozzá nem futok támogatni, összeesett volna. Ekkor egy dolgot kötött különösen a lelkemre: a rendnek a kisasszonyról (szakácsnőnk) egész haláláig gondoskodni kell, mert ő most már több mint 30 éve hűségesen szolgálja Előszállást. Szomorúan feküdtünk le, nem bízom benne, hogy a kormányzó úr sokáig bírja, ha egyáltalán hazakerül még. Bánt bennünket egy másik probléma is: „megverem a pásztort, els^élednek ajuhok!” Mi lesz velünk? Most már mi vagyunk soron. Ügy látszik a rendszer itt sem különb mint volt 1920-ban Oroszországban. Ma reggel (16-án) váratlanul betoppan közénk negyed tízkor Kamill. Tőle tudjuk meg a történteket. Kiskarácsonyszállásra vitték őket. Először Kamillt hallgatták ki. Nem sokat kérdeztek tőle, inkább csak személyileg igazoltatták, aztán mehetett, ahová akart. О éjjelre ott maradt Kiskarácsonyban Fábiánéknál. Annyit még este hallott, hogy egy teherautó állt elő; a kormányzó urat a kiskarácsonyi intézővel együtt elvitték. Hogy hová, nem tudjuk? Ma reggel beállított hozzánk 3 fegyveres katona, kereste a kormányzó urat. Felvilágosításunkra, hogy tegnap este elvitték, azt kívánták, hogy akkor öltözzön fel a plébános úr és menjen velük. Azonban alig haladtak pár száz métert, mikor látták, hogy ő biztosan nem Hagyó Kovács Gyula, visszaengedték. Meddig tart még ez? Csak a jó Isten adjon erőt a csapások elviselésére! Márciusi7., szombat Tegnap mintha csak kihirdették volna, az egész kórház tudott a kormányzó úr elviteléről. Reggeltől-estig jóformán állandóan voltak orosz tisztek vendégeink, és mindannyian leplezve, vagy nyíltan a kormányzó úr után érdeklődtek, ül. hogy mi hogyan érezzük magunkat és mit gondolunk, miért vitték el a szenátort? Ha nem ismernénk „barátaink” módszereit, szinte azt kellene mondanunk, hogy a GPU külön megbízta őket; jöjjenek el és vigasztaljanak, a fejünk elvágása miatti fájdalmunkban. így azonban inkább azt gondoljuk, hogy igenis kaptak megbízatást, figyeljenek meg bennünket, lázon-303
