Szőllősy Csilla - Pokrovenszki Krisztián (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 45. (Székesfehérvár, 2017)
Tanulmányok/közlemények - Történettudomány - Farkas Gábor: A zirci apátság előszállási uradalma. IV. rész: 1938 - 1945
Farkas Gábor (f): A zirci apátság előszállási uradalma. IV. rész: 1938—1945 rendben van. így a lovakat sem kötötték el. Törés-zúzás itt is előfordult, ezt-azt el is vittek, de a cselédséget nem fosztották ki, s az intézői lakást sem. Itt is, mint minden pusztán, baj volt a lányokkal és a fiatal asszonyokkal, azokat rejtegetni kellett, történt is erőszak. Innét mentem át Kisvenyimre, ahol szomorú kép fogadott. Leégve találtam a dohányosok [a dohányültetvény művelésére szerződött munkások — Farkas Gábor] lakását, a tehenészet nagy részét, a tiszti lakást és a tiszti istállót. Elégett még egy baltacím kazal. Az intéző kénytelen volt a lakásából kimenekülni egy cselédlakásba. О aztán közölte velem, hogy a tűz gyújtogatás eredménye, de nem az oroszok, hanem a németek gyújtották fel az épületeket, mégpedig szándékosan. Az iskolát is fel akarták gyújtani, ott volt a szalmacsóva, azonban az iskola nem gyulladt be. Az oroszok a tűzoltásnál segítségre voltak, úgyhogy az istállóban a tehenek nem égtek benn. Szerda délelőtt (dec. 6) 10-től délután 5-ig a legsúlyosabb harcok színhelye volt Kisvenyim. A gyújtogatás csütörtökön virradóra történt. A németek csütörtök hajnalban el is vonultak, Kisvenyim az oroszok kezébe került. A lovakat innen is elvitték. Az intézőnél ebédeltünk egy cselédlakásban. Ha a helyzet megnyugodnék, ott azonnal rendbe kellene hoznunk a dohányosok lakását és a tiszti lakást, hogy lakhatók legyenek. A kisvenyimi harc áldozatokat követelt. Márta tanítónőnek 8 éves kisfiát a lakásba tévedt golyó fejen találta, azonnal meghalt. Ugyancsak egy ilyen eltévedt golyó még egy cselédasszonyt ölt meg Kisvenyimen, Felsővenyimen pedig egy cselédünket, négy cseléd megsebesült. Nem szándékos volt. Vasárnap 10-én 4 óra körül érkeztem haza. Siettem a sötétség beállta előtt hazajutni. Vasárnap a herczegfalvi malmunk (üzenetemre) tudott küldeni lisztet. Herczegfalván még mindig nem voltam, de a szombati utam alkalmával az an tali [ti. antalmajori — Farkas Gábor] gazdától, aki bent volt az intézőnél az ott történtekről értesültem. A raktárak kifosztása volt a legnagyobb kár és az intézői lakás feldúlása. A cselédséget sem kímélték, de onnét inkább élelmiszert vittek el. (Elvitték a kiosztásra váró 270 pár bakancsot s többet mint 300 öltözetre való munkásruha anyagot.) A borkészletet elvitték Kiskarácsonyból is. Csak az maradt meg, amit elástunk. Közben összeszedték az uradalom minden pusztáján található benzint, petróleumot, olajat. December 11., hétfő Sixtussal mentem be Földvárra; hallottuk, ott megalakult az orosz—magyar közigazgatás [katonai igazgatás — Farkas Gábor]. Szerettük volna bekapcsolni Előszállást is ehhez a közigazgatási körzetbe. Földváron nagyon elszomorító képpel találkoztunk. Talán még súlyosabbak voltak a fosztogatások, mint Előszálláson, nem is beszélve a nőkkel való erőszakoskodásról. A ferencesek háza teljesen kifosztva: egyrészt németek, másrészt oroszok fosztották ki. A házfőnök mondotta, hogy ne menjünk a községházára, nincs semmi értelme. így dolgavégezedenül jöttünk haza Földvárról. Földváron már láttuk, hogy nagyon sok sebesültet szállítanak Előszállás felé, s tényleg, amikor hazaértünk, már nálunk volt egy főhadnagy egy orvosnővel, s betegek részére gyűjtöttek takarót és ágyneműt. Ekkor hívtam össze az előszállási cselédséget. A férfiak gyávábban viselkedtek, mint szabad lett volna, bár el kell ismernem, hogy ezek szenvedték a legtöbbet. Kénytelen voltam velük beszélni, figyelmeztetni őket arra, csak úgy tudunk megélni, ha minden megy a régi kerékvágásban, tehát ha mindenki dolgozik, mert a megélhetésnél ma egymásra vagyunk utalva. Kiadtam, hogy írják össze azokat, akik nagyobb kárt szenvedtek. Ha a nyugalmi állapot helyreáll, igyekszünk - amennyire lehet — a kárukat legalább némileg megtéríteni. Arról mindenesetre gondoskodunk, hogy senkinek éheznie ne kelljen, mert hisz ma ez a legfontosabb. December 12., kedd Anzelmmel átmentem Simontornyára. Értesülésem volt, hogy az intéző december 3-án, vasárnap este elhagyta Simontornyát. Előzetesen 1 -én voltam ott, ugyanis hozzánk csütörtökön érkezett Rogér (Schilling) mert ezen az úton tudott visszajutni Budapestre. Öt átvittem. Célom volt az is, hogy beszéljek az intézővel. Felesége semmi szín alatt sem akart maradni, az intéző pedig kijelentette, hogy ő a feleségétől nem válhat el. Világosan megmondottam, hogy az asszonnyal nem rendelkezem, ahhoz viszont ragaszkodom, hogy az intézőnek maradnia kell. Erőszakkal visszatartani nem tudom. Ha eltávozik, többé ne jöjjön vissza. Az utunk Simontornya felé nehéz volt. Orosz teherautók és fogatolt osztagok százaival találkoztunk, úgyhogy jobban tettük volna, ha el sem indulunk. Nem fordultunk vissza, mentünk tovább. Közben az egyik még használható lovat patkolás közben kocsisomtól elvitték, úgyhogy a szó szoros értelmében 2 gebével ballagtunk át Simontornyára. Az út 2 és félóráig tartott. Először Jánosházára [az apátsági birtok egyik pusztája — Farkas Gábor] mentünk be. Ott a cselédség nagy örömmel fogadott, hiszen ők érezték legjobban, hogy nincs gazdájuk. Ott volt egy orosz hadnagy, aki már fölleltározott mindent. Nem tudtuk vele magunkat megértetni, mivel az egyeden oroszul tudó cselédünk egy zászlóssal Irénmajorban [az apátsági birtok egyik pusztája — Farkas Gábor] volt. Láttam, hogy az orosz hadnagy nem rosszakaratú, 254
