Szőllősy Csilla - Pokrovenszki Krisztián (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 45. (Székesfehérvár, 2017)
Tanulmányok/közlemények - Történettudomány - Farkas Gábor: A zirci apátság előszállási uradalma. IV. rész: 1938 - 1945
Farkas Gábor (f): A zirci apátság előszállási uradalma. IV. rész: 1938—1945 lakosok éltek Csörötneken (Schridling, 350 fő), Ercsényben (Hendorf, 284 fő), Farkasfán (Farkischdorf, 437 fő), Gyanafalván (Jennersdorf, 1065 fő), Felső- és Alsórakson (995 fő), Szentgotthárdon (938 fő), Nagyfalván (Mogersdorf, 915 fő), Németlakon (Deutschminihof, 239 fő). Német és horvát lakosság élt Tótfaluban, 195 fő 34 házban. A nemzetiségi összetétel nem indokolta az elcsatolást. A békeszerződéssel Magyarországon hagyott birtokrész 5453 kát. hold volt: Szentgotthárdon 964, Csörötneken 1983, Apátistvánfalván 159, Farkasfán 441, Háromházon 109, Kondorfán 263, Magyarlakon 163, Orfalun 246, Rábagyarmaton 626, Rábakéthelyen 99, Rábakisfaludon 4, Rábatótfalun 130, Szakonyfalun 519, Talapatkán 349, Újbalázsfalván 158 és Zsidán 149 kát. hold. 1920 után a művelési ágak területe a következő volt: 303 kát. hold szántóföld, 16 kát. hold kert, 218 kát. hold rét, 193 kát. hold legelő, 4723 kát. hold erdő.25 A szentgotthárdi gazdaság az 1920-as években alig hozott jövedelmet Zircnek. A növénykultúrák a szükségleteket is alig fedezték; 1923-ban és 1931-ben a zirci pénztárba nem tudott fizetni, a gazdasági válság alatt az előszállási uradalom fizette ki közterheit. 1923-ban a konvenciósok gabonáját Előszállásról küldték Szentgotthárdnak. A gyanafalvi birtokot az apátság bérbe adta. Az osztrák állam a magyar tulajdonjogot nem vonta kétségbe, de garanciát sem adott a jövőre nézve, hogy a hozzákerült birtokok tulajdonosait kártalanítja. A bérlő, Schmidt Alajos politikai demagógiával lépett fel a szentgotthárdi jószágkormányzóságon; híresztelte, hogy a földeket a parasztok között felosztják, és mint idegen birtokot nem kell megvásárolniok, adót sem kell fizetniük.26 Az 1920—1921. gazdasági évre a bérlő 100 ezer koronát fizetett az apátságnak. 1925-ig a bér kát. holdanként 1 mázsa búza volt. Az 1925. november 3-án Zircen tartott gazdasági tanács a bért 80 kg/kat. holdra szállította le. A bérlő a föld nehéz művelésére hivatkozva, kérte az árenda mérséklését. 1927 őszéig alig történt befizetés a gyanafalvi bérletből, a tartozás 1693 P-re gyarapodott. Az apátság az elmúlt négy év elmaradt bérét kérte kifizetni, félévi egyenlő részletekben. 1928 őszén a bérlő fizetésképtelenségére hivatkozva nem utalt át pénzt. Az apátság ekkor a bérletet kát. holdanként 25 kg búzában szabta meg. Az osztrák hatóságok magas adókkal (a magyar adók háromszorosával) sújtották az elcsatolt magyarországi területek földműves lakosságát. Az apátság végül a hátralékbért elengedte, mivel tartott attól, hogy az osztrák adóhivatal az adót az apátságra veti majd ki. Mivel a határon túli birtokok kezelése bérlet esetében is nehézkes volt, arra a gondolatra jutottak, hogy Gyanafalvát eladják. 1928 őszén a szentgotthárdi jószágkormányzó hozta a hírt Zircre, hogy a gyanafalvi birtokra komoly vevő jelentkezett, aki házhelyeket tervez kialakítani. Az apát úr az eladáshoz megszerezte a kultuszkormányzat engedélyét. A szántók eladásához a miniszter hozzájárult, de az erdőkkel kapcsolatban azt határozta, hogy azokat meg kell tartani. (A határon túlra került erdők területe 74 kát. hold 223 nöl-t tett ki.) Zirc a két burgenlandi plébánia (Gyanafalva és Nagyfalu) fenntartására javadalmi földeket szándékozott átadni. Mindkét plébánia a heiligenkreutzi ciszterci apátság alapítása volt. A javadalmi birtokok átadását az apát a bécsi hercegérsekkel tárgyalta meg. Schmidt Alajos gyanafalvi bérleti szerződése 1931. október 1-jén lejárt, és azt izente Szentgotthárdra, hogy a következő bérleti időszakban egy összegben évi 1200 P-t tud fizetni. Az apátság szerint Schmidt bérlő a világgazdasági válság alatt Ausztriában bevezetett kedvezményeket kívánta a maga javára kihasználni, amikor ilyen csekély bért akart a bérbeadótól kicsikarni. Felvetették a gazdasági tanácsban azt is, hogy Gyanafalvát vegye Szentgotthárd házi kezelésbe. Ezt elekor elhárították, Szentgotthárd nem rendelkezett azokkal az anyagi erőkkel, melyekkel Gyanafalvát instruálni tudta volna. Arról értesülünk, hogy a házi kezelésbe vétel 1933. október 1-jén mégis megtörtént. Szentgotthárdról állatokat hajtottak át és gazdasági felszerelést vittek Gyanafalvára. Az osztrák mezőgazdasági hatóság Gyanafalván mintagazdaságot látott volna szívesen. Javasolta is, hogy ott sertéstelepet létesítsenek. Az apátsági birtokot határoló patakot 1933—1934-ben szabályozták. Ekkor az új árok vonalvezetése miatt módosult Szentgotthárd és Gyanafalva között az államhatár. Nagyobb terület került Szentgotthárd határához, és mintegy 600 négyszögöl Ausztriához. A gazdasági válság elmúltával módosultak az osztrák vám- és cselédtörvények, a gyanafalvi házi gazdálkodással is felhagytak. Zircen fontolgatták, hogy a kettősbirtoklás bevezetésével lehetne a birtokot működtetni. Ajánlatot tettek az osztrák mezőgazdasági hatóságnak, hogy Gyanafalván megvalósíthatja a mintagazdaságot, melyet Szentgotthárd határbirtoknak tekint. Amikor az osztrákok nemleges választ adtak, az apátság belátta, az ausztriai birtokok számukra elvesztek. (A Schlössl közvetlen a magyar határ közelében volt, így lehetséges lett volna a szőlőbirtokot határbirtokként kezelni, de erre nem volt remény, mert az osztrák hatóság ellenségesen viselkedett az apátsággal.) Mivel a határbirtok kezelésre Szentgotthárd nem kapott engedélyt, le kellett mondania a házi kezelésről. A birtokok elhanyagoltak lettek, az osztrák mezőgazdasági munkaerő drága volt, a művelési költségeket a birtokokból nem lehetett kitermelni. A megoldást a birtokok eladása hozta volna meg. A gyanafalvi bérlő 1933 júliusában jelentkezett, hogy a bérlet meghosszabbításához apát úr járuljon hozzá. Olyan panaszáradattal állt elő, amely már zsarolás jellegű volt az apátsággal szemben. A bérlő tudatában volt annak, hogy a szentgotthárdi apátság nem tudja a birtokot műveltetni, mert a kettős birtoklást az osztrák állam megtagadta. (A birtokot 25 GAZDACÍMTÁR 1925, 353-354. 26 VeML Ap. lt. A rendi káptalani iratai. Számvevőségi jelentések. A. 1922. 232
