Szőllősy Csilla - Pokrovenszki Krisztián (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 44. (Székesfehérvár, 2016)
Tanulmányok/közlemények - Néprajz - Gelencsér József: Macskazene, szerenád, fáklyászene (Jogszokás, negatív és pozitív jogkövetkezmények)
Gelencsér József: Macskazene, szerenád, fáklyászene. Jogszokás, negatív és pozitív jogkövetkezmény egymáshoz vonzódásának éppen úgy gyorsan híre ment, mint összeveszésüknek. Ilyenkor, esetenként a szerenád is szolgálhatta a változatlan szerelem kinyilvánítását és vele együtt a bocsánatkérést. Mindez a lánynak szólt, de a közösség előtt történt. Az ormánsági Hirics községhez tartozó egykori Kelemenligeten (Baranya m.) Hamarics Margitnak (1925) Dominkovics József (1921—1989) udvarolt. A pécsi káptalan tulajdonában álló, jórészt katolikusok lakta, alig 200 főnyi majorban a lánynak sem volt ez ellen kifogása, mert szerették egymást. Am egy alkalommal a legény erőszakkal szájon csókolta. Az illemet és a lány büszkeségét ez sértette, nem is hagyta annyiban a dolgot. Faképnél hagyta a legényt, a kapcsolatot megszakította. Az udvarló ezek után engesztelésül éjjeli szerenádot adott neki. A hiricsi muzsikus cigányok zenéltek, a legény pedig 3-4 társával énekelt. A lány a megbékélés jeleként gyertyagyújtással fogadta a szerenádot. A fiatalok nemsokára összeházasodtak, házasságuk sikeres volt. Az eset jól példázza a helyi normákhoz alkalmazkodást. A lány nem tűrhette, hogy egyetértése nélkül megcsókolják. Neheztelését a falu közösségével is tudatta, mikor a legényt faképnél hagyta. A legény a szankció után engesztelésül, nyilvánosan, a közösség előtt szerenáddal tudatta a lány iránti érzéseit, mintegy elnézését is kérve. Hasonló eset történt Sárkeresztesen (Fejér m.) az 1940-es években. A nagylány és a neki udvarló legény valamin összeveszett. Az előbbi megharagudott. A legény a következő bálban szerelmes nótát énekelt választottjának, aki a szokásoknak megfelelően, a vele egykorú lányok csoportjában a terem egyik végében állt. A legény néhány barátjával, rokonával a terem közepéről énekelt neki. Mögöttük a cigányzenekar húzta. A fiatalok kibékültek, később összeházasodtak. Mindkét cselekmény összhangban állt a községbeli gyakorlattal. A szerelem megvallása, a kiválasztott lány értékeinek elismerése, az engesztelés kérése a közösség előtt zajlott. A Mezőföld egyik községében, Sárosdon (Fejér m.) az 1956-os forradalomig gyakorolták a szerenádadás szokását. A Kádár-rendszer idején azonban megszűnt, döntően a zenészek hiánya miatt. Egyrészt a magyar, illetve a cigány bandához tartozók kiöregedtek vagy elmentek városi vendéglátóhelyekre muzsikálni; másrészt a falubeli zenészek tehetséges gyerekei, akik zeneiskolába jártak, nem folytatták a hagyományt vagy más településre kerültek. Addig azonban gyakori volt a syerenádoyás. Jellemzően négy-öt 20—25 év körüli legény szerveződött össze és járták sorra sötétedés után, vagy éjfél körül azokat a lányos házakat, ahova udvaroltak vagy udvarolni akartak. Rendszerint a falu közepéről indultak. Velük tartott az általában három tagú zenész banda, mely prímásból, kontráiból, nagybőgősből állt. (Esedeg két kontrás is lehetett.) Jobbára a jó hangú legények adtak szerenádot, akik dalárdában, templomban vagy másutt az éneklésben gyakorlatot szereztek. A lányos ház előtt megálltak, aztán rázendítettek. Mindig az a legény állt elöl, az dalolt leginkább, aki az adott házban élő lánynak udvarolt. Vegyesen népdalok és magyar nóták (Pl. Hosszú útról visszatérni illetve Akácos út) hallatszottak az éjszakában. Az éneklés addig tartott, amíg a lányos háznál az ablakba gyertyát vagy lámpát nem tettek, jelezve, hogy fogadják a szerenádot. Aztán a csapat ment tovább, a következő legény szíve választottjához. Volt eset, hogy a jelzés elmaradt, a szerenádot nem fogadták, mikor is a legények egyszerűen továbbálltak. Ritkán, de előfordult, hogy a megtisztelt lány apja kiment a ház elé, és a szerenádot adókat pálinkával kínálta. Népi jogszokásnak, a legények szankciójának tekinthető, hogy a rátarti lánynak Sárosdon nem adtak szerenádot. A vagyoni különbségeknek viszont 1945 után nem nagyon volt elválasztó szerepük: szegényebb legény is udvarolhatott, szerenádot adhatott módosabb lánynak. Egy lánynak ugyanaz a legény a társaival együtt többször is adhatott szerenádot. így 1955 nyarán Sárosdon Szűcs Imre (1930) 4-5 alkalommal ment barátaival későbbi felesége, Szalóki Mária (1937) ablaka alá, a Hantosi út 48. számú házhoz. A lány húga, Szalóki Erzsébet (1939) szintén kapott szerenádot, így még többször szólt az ének és a hegedű a ház előtt. A legények a zenészeket nem a helyszínen, hanem a szerenádozás előtt vagy után pénzben fizették ki, melynek kötött összege nem volt. A Móri-völgy falvaiban lényegében 1945-ig érvényesült a lokális és vallási endogámia.55 Utána egyre inkább föllazult. Az 1950-es években már az is előfordulhatott, hogy a lánynak más faluból érkező legény háborítatlanul adhatott szerenádot. így történt 1958-ban az 500 lakos alatti Moha községben (Fejér m.). Kalmár Máriának (1937) a közeli, de háromszor nagyobb lélekszámú községből, Magyaralmásról járt át az udvarlója, Németh Sándor. A szerelem közepette, egy éjszaka a legény néhány falujabeli barátjával szép énekszóval, muzsikus kíséret nélkül szerenádot adott a lánynak. Aki fogadta is, de házasság nem lett a kölcsönös vonzalomból. A leány a mohai Papp Alberthez (1935—2015) ment férjhez, a legény is falujabeli leányt vett el, Németh Terézt. így mégis érvényesült a lokális endogámia. Az említett szerenád pedig Mohán az utolsók közé tartozott. Talán 1960-ban adták-fogadták a legutolsót. Ugyancsak a Móri-völgyben fekvő, ismert búcsújáró hely Bodajk, amelynek szerenádadási szokásairól Németh Béla (1920-2014) beszélt nekem az 1980-as évek második felében. A helyi legények a 20. század első felében rendszeresen adtak szerenádot az eladósorba került lányoknak. Egész pontosan a legény azt tisztelte meg, annak juttatta kifejezésre érzéseit, akit szeretett vagy akinek udvarolni akart. A legénysorba jutott az éjszaka sötétjében ment a lányos ház ablaka alá. Kíséretét helyi, a környékben is jól ismert ágánjbandák adták, régebben Járóka Sándor, később Nyári István prímás vezetésével. A jó hangú legény általában magyar nótát énekelt, a zenekar kísérte. Leggyakrabban a „Csak egy kislány van a világon” vagy a „Fekete szem éjszakája" kezdetű dalok hangzottak fel. A lány az éjjeli zenét rendszerint édesanyjával együtt hallgatta a sötét szobában. Amennyiben örült a szerenádnak, szívesen fogadta azt, úgy a zene végeztével ennek jelét is adta: 55 GELENCSÉR 2014,111. 388
