Szőllősy Csilla - Pokrovenszki Krisztián (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 44. (Székesfehérvár, 2016)

Tanulmányok/közlemények - Régészet - Belegrai Tamás: A csókakői vár fémanyagának feldolgozása. 1960 - 62-es feltárás

Belegrai Tamás A CSÓKAKŐI VÁR FÉMANYAGÁNAK FELDOLGOZÁSA 1960-62-es feltárás Bevezetés Csókakő vára (Fejér m.) Székesfehérvártól 22 km-re a Vértes-hegységben található. Maga a vár a falu fölé magasodó Csóka-hegy mesterségesen lefaragott délkeleti végén épült fel. „Kis vár- nagy hadijelentőséggel” írja Hatházi Gábor összefoglaló munkájában,1 azonban a csókakői erősségnek nem csak történeti hordereje haladja meg fizikai kiterjedését, régészeti tárgyi anyagában hasonlóan számottevő.2 A csókakői vár legelső ásatása 1960-ban zajlott, amit két évre rá követett a második feltárás. Az előkerült tárgyak 1960-ban megha­ladták a 20 000 darabot.3 Jelen munkám4 a ’60-as és ’62-es feltárások fémleleteinek anyagközlése.5 Az általam feldolgozott fémek darabszáma meghaladja a 300-at,6 de mindez csupán a jéghegy csúcsa, hiszen ez a munka csak két ásatási idény leleteinek vizsgálatára és bemutatására korlátozódik. Ennek ellenére több olyan tárgytípus van jelen, melyek számukban megközelítik - vagy esetleg felülmúlják - más, teljes feltárások régészeti anyagát. Munkám alapvető célkitűzése a múzeumban ismeretlenül és használatlanul lappangó „korai” csókakői várleletek beemelése volt a régészeti kutatások vérkeringésébe. A teljesebb és átfogóbb kép érdekében törekedtem a — főként — hazai fémlelet-feldolgozások összegyűjtésére és tárgyaiknak a csókakői darabokkal való párhuzamba állítására.7 A rendelkezésemre bocsájtott anyag 92%-át tekintve tudtam meghatározást adni.8 Több tárgy típusánál kíséreltem meg javaslatot tenni - a megfelelő szakirodalmak felhasználásával - belső alcsoportok meghatározására.9 A tárgyak javarésze a 16. és a 17. század közé datálható, biztosan a 15. századra meghatározható fémlelet csak elvétve található. A kerámiaanyag szintén ezt az időszakot reprezentálja. A csókakői vár a 13. század végére már min­den kétséget kizáróan állt, amit az írott források is alátámasztanak. A felsővár területén10 a 13. és a 14. század hiánya az 1 HATHÁZI 2010,43. 2 Továbbá építészeti emlékei is jelentősek. 3 SZIKM AD ltsz. 6677/95. 4 Eredeti formájában mesterszakos szakdolgozatként került beadásra a Szegedi Tudományegyetem Régészed Tanszékére — 2015 novem­berében — amiért köszönettel tartozom témavezetőmnek, Hatházi Gábornak, aki rendelkezésemre bocsájtotta a fémanyagot. Továbbá ezúton szeretném még megköszönni Wolf Máriának, a SZTE BTK Régészeti Tanszék egyetemi docensének; Nádorfi Gabriellának, Somogyfoki Bernadettnek, Szőllősy Csillának és Pokrovenszki Krisztiánnak a Székesfehérvári Szent István Király Múzeum munkatár­sainak; Kovács Gyöngyinek a MTA BTK Régészeti Intézet tudományos főmunkatársának; Négyesi Lajosnak a Hadtörténeti Intézet és Múzeum hadirégészének; Terei Györgynek a Budapesti Történeti Múzeum régészének és Bencze Orsolya grafikusnak a segítségét, valamint Trádler Csillának a rezümé fordításában nyújtott közreműködését. 5 A leletanyag a székesfehérvári Szent István Király Múzeumban található. A fémek átestek az állagmegóváson, de 2015-re számos da­rab állapota megromlott, amiből adódóan 20—30 olyan tárgy vagy töredék került a kezembe, melyet pontosan meghatározni már nem lehetett, korrodáltságukból, töredékességükből és/vagy csekély méretükből adódóan. A tetemes leletanyagból közel 290 leletet sikerült beazonosítanom. A feldolgozás folyamatát több tényező nehezítette, melyeket az Előszó a fimanyagho% című fejezetben részletezek. 6 A szegek nem tartoznak bele, számuk megközelítőleg 100-120 közé tehető. Szerkezeti felépítésem Gere László Késő középkori és kora újkori fémkletek a% odorai várkastélyból című monográfiájának struktúrájára támasz­kodik. A munkafolyamat során segítségemre voltak a már meglévő fém leletanyag-feldolgozások. A teljesség igénye nélkül: SZABÓ 1954; KALMÁR 1959; HOLL 1992; TEREI - HORVÁTH 2007; TÓTH 2013. 8 Ebbe a számba azok a tárgyak is beletartoznak, amelyeknél kettő vagy annál több lehetséges meghatározást adtam. A pontos rétegleírások hiányában egy-egy lelet pontos megnevezése nehéz, hiszen nagyon sok múlik az előkerülés körülményein. Úgy láttam jónak, ha a kérdéses fémek esetében minden számításba vehető értelmezést feltüntetek a komplexitás érdekében. 9 A magas tételszámú tárgycsoportoknál tudtam típusokat és altípusokat alkotni, formai jegyeik és méretük alapján. 10 Az alsóvár viszonylatában más a helyzet, mivel jelen ismereteink szerint az csak a 15. század folyamán került kiépítésre. 77

Next

/
Oldalképek
Tartalom