Szőllősy Csilla - Pokrovenszki Krisztián (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 44. (Székesfehérvár, 2016)
Szemle
1 Nagy I eronika: Lukács László: Szép karácson)' szép zöld fája... külföldi és a magyar adaszok térképlapjait, és a hozzá kapcsolódó kérdőívek válaszait elemezve, kommentálva és egymásra vonatkoztatva tesz lényeges megállapításokat elsősorban a karácsonyfa elnevezésére, meghonosítására, elhelyezésére, formai megjelenítésére. A magyar térképlapok adataiból kiderül, hogy a Dunántúlon az álló karácsonyfa csak a második világháború után vált általánossá, és meghonosításában országszerte a katolikus lakosság játszotta a döntő szerepet. A közép-európai előzmények és a kartográfiai adatok áttekintése után a Kárpát-medence nagytája adja a keretet a karácsonyfára vonatkozó néprajzi és művelődéstörténeti adatok ismertetéséhez. Ez a fejezet nagy mennyiségű szakirodalmi, kéziratos és saját gyűjtésre támaszkodó adatot vonultat fel, s ezek az adatok rávilágítanak arra, hogy milyen gazdag a karácsonyfáról szóló magyarországi forrásanyag. A forrásközlések tulajdonképpen kommentárokkal ellátott szövegek, s egymás mellé téve Lukács László művében olyan szövegállományt alkotnak, amely így összességében biztos, hogy még soha nem látott napvilágot. A dunántúli forrásközlések között természetesen nagy hangsúllyal szerepel Fejér megye, ahol a legtöbb községben az első világháború előtt a nép még nem állított karácsonyfát. Több községből ismert az a gyakorlat, hogy eleinte nem az asztalra tették, hanem a mestergerendába vert szögre akasztották. Székesfehérváron a polgárság, valamint a felsővárosi és a palotavárosi parasztság körében előbb jelent meg a karácsonyfa, mint a környező falvakban. A Fejér megyei és székesfehérvári forrásközlések kapcsán szeretném megemlíteni, hogy Lukács László ebben a könyvében sem nélkülözi a személyes hangvételt. Esetenként kiolvasható a szövegből a szülőföldhöz, tájegységhez, vagy az alma materhez való szubjektív viszony, de ezzel együtt a könyv minden lapján, mindvégig tudományos értékű leírást kapunk. A dunántúli elterjedéshez hasonló ütemben zajlott a karácsonyfa meghonosodása az Alföldön is. A nagyvárosokban már a 19. század utolsó harmadában, a falvakban viszont évtizedekkel később jelent meg, sőt a pusztákon és a tanyavilágban olykor csak fenyőág vagy valamilyen zöld ág helyettesítette, mégis korábban, intenzívebben és akadálymentesebben terjedt, mint a Felvidéken és Erdélyben. Bár az erdélyi szász városokban, pl. Nagyszebenben és Brassóban a karácsonyfa egészen korai előfordulásával is találkozunk, s annak ellenére, hogy a terjedését a német hatás nagymértékben elősegítette, itt is csak a 20. században vált általános gyakorlattá. Lukács László az adatok elemzésében nagy hangsúlyt fektet a társadalmi háttér vizsgálatára, hiszen egy tájegységen vagy településen belül nagyon lényeges, hogy a karácsonyfát meghonosító személyek milyen társadalmi réteg tagjai. Pl. nagypolgárok, kézművesek, jómódú gazdák vagy uradalmi cselédek. Ezzel összefüggésben fontos a települési háttér (város, falu, tanya vagy puszta) említése is, és ezeknek az információknak az ismeretében lehet következtetéseket levonni a karácsonyfa formájára, elnevezésére és ezek változására is. A könyvben külön alfejezet foglalkozik a karácsonyfa közösségi megnyilvánulásának modern kori formájával, a mindenki karácsonyfájával. A köztereken felállított óriási méretű karácsonyfák felállítása azonban nem annyira új keletű, hiszen elterjedésének bölcsőjében, Elzászban és Bádenben is elsőként városokban, céhházakban közösségek számára állítottak karácsonyfát. Lukács László szavaival: ,y4% iparos polgárok közösségi karácsonyának szimbólumaként indult, majd meggyökeresedett a fejedelmi udvarokban, kastélyokban, udvarházakban, uradalmakban, paplakokban, a családi otthonokban, az óvodákban, iskolákban, árvaházakban, kórházakban, templomokban, kaszárnyákban is. Terjedésének diadalútján egyre inkább a bensőséges családi karácsony jelképévé vált." A közösségi intézményekben felállított karácsonyfa csak egy kisebb csoport számára jelentett közös ünnepi szimbólumot, a nagyvárosok terein azonban nagyobb közösség figyelmét vonta magára. Ez utóbbi kezdeményezés a 19. század végétől az Amerikai Egyesült Államok nagyvárosaihoz köthető, és közösségi szerepénél talán évről évre erősebb a rajta keresztül megnyilvánuló üzleti és reklámfunkció. Európa nagyvárosait az első világháború alatt és után érte el a mindenki karácsonyfája. Budapesten már a két világháború között áhítottak karácsonyfát a Rókus kórház előtti téren, ennek célja azonban még nem az ünnep idejének meghosszabbítása és a lokális közösség látszólagos összekovácsolása volt, hanem a szegényeknek, hajléktalanoknak, családtalan embereknek szólt. Székesfehérváron is ebben az időszakban jelent meg először a mindenki karácsonyfája. Ezt is a nincstelenek, a szegény sorsúak számára állították, és a Székesfehérvári Friss Újság 1937-es karácsonyi számából kiderül, hogy abban az időben még szokás volt egy kis ajándékot is letenni a „Mindenki fája” alá. Egy ismeretlen szerző a következő rövid verssel biztatta a kislányokat adakozásra: Teljesedjék kicsi ssfvük Parányi kis vágya Had ragyogjon nékik is a karácsonyfa ága. Az utcákon fog majd állni A „Mindenki fája ” Menjetek és ajándékot Tegyetek alája. 499
