Kulcsár Mihály (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 43. (Székesfehérvár, 2015)
Tanulmányok/közlemények - Néprajz - Vámos Gabriella: Menyasszonyi koszorúk dunaújvárosi Itercisa Múzeum néprajzi gyűjteményében
koszorúk vag)! természetes virágokból vannak, vagy drágán vannak kivárná vagy drágakövekből, gyöngékből szoktak csinálva lenni, s úgy övedzjk a fejet, bog csak felső részét s a homlokot árnyalófürteket hágják szabadon. ’5 A későbbi évszázadok során, és más társadalmi rétegek körében is találkozunk azzal a gyakorlattal, hogy a pártát és a koszorút egyszerre használták fejdíszként. Paraszti körökben a párta számított az ünnepi fejviseletnek, amit a templomi esküvőn virágkoszorú, rózsakoszorú egészített ki vagy váltott fel. Ez a gyakorlat a 20. század első felében is megmaradt, melyről Putz Éva kutatásai nyomán is tájékozódhatunk: >rA^án gön a párta, akit má a lagj előtt eg vag két nappa előre mögcsinátak [...] A pártát a fejire teszik, és még eg szjp koszorút is tesznek rá. (Lásd erről a 7. képet.) A koszorú elkészítése közösségi feladat volt, egészen addig, amíg nem boltban kezdték el beszerezni. A 19. század közepéig élő virágból készült, és a rózsa, a rozmaring volt a fő alkotóeleme. A rozmaring nem hiányozhatott a menyasszonyi koszorúkról, amelyre úgy tekintettek, mint a lélek tisztaságának szimbólumára. A Földközi-tenger vidékéről Közép- Európába telepített növényről Méliusz Juhász Péter Herbáriumé ban úgy emlékezik meg, hogy az Lengyelországon keresztül érkezett hazánkba, és vált a menyasszony tisztaságának, érintedenségének is a jelképévé, az esküvő kihagyhatatlan kellékévé. A növény szerepe már a házasságkötés előtt is fontos volt, mert a 19. században házassági ígéretet jelentett, ezért már a jegyespár is viselte. A leány a vállkendőjébe tűzhette, imakönyvéhez foghatta, de a legény is kalapja díszeként viselhette. Az is előfordult, hogy a menyasszonyi koszorú mögé egy kisebb, rozmaringból font koszorút is tettek a menyasszony fejére. Ezt szorította ki a művirágkoszorú — amely a parasztlányok koszorújának változásához is hozzájárult — amelybe már selyemrózsák, gyöngyvirágok, nefelejcsek, aranykalászok és mirtusz került.7 A dunapenteléről szóló gyűjtésekből az is kiderül, hogy az élő virágot először a müvirágkoszorü, majd a fehér mirtuszkoszorú váltotta fel. (Lásd 8. kép.) Dunapentelén a régiesebb, magasabb művirágkoszorú helyett kezdett elterjedni a fátyol. A mirtuszból készült lóggós- vágy magaskoszorú az 1930-as évekig díszítette a menyasszony fejét. A magas mirtuszágak között apró rózsaszín és világoskék virágok, csillogó díszek voltak. Nyuli Anna beszámolója és közlése is segíti a tájékozódást: „Mari ruhája meggyszín szövetből volt, boggá fekete lüsgter anyagból készült kötény. Fején széles, magas koszorú, melyben a fehér mirtuszágak között apró művirág rózsák, meg ezüstösen csillogó valamik ékeskedtek. '* Györffy István a matyók körében számol be arról, hogy Mezőkövesden pártának egy piros rózsát neveztek, melynek a szárát karikára hajtották és a menyasszony haja tövére kötötték egy szál rozmaringgal. A matyók körében kis művirágkoszorút jelentett a párta, fehér és rózsaszín rózsákból, amely addig van a hajban, amíg a koszorú is a menyasszony fején.9 Ezekből az adatokból is kitűnik, hogy a párta és a menyasszonyi koszorú hasonló funkciót töltött be a menyasszony öltözékében és a lakodalom során. Mindkettő jelzésértékű volt a közösség számára, a menyasszonyi állapot legfontosabb kifejezője és a menyasszony szüzességének jelképe volt. Különleges dísz a menyasszony fején, melyet szűzkoszprúvwik is neveztek, és a nem szűz leány fején sem az eskető pap, sem a falu közvéleménye nem tűrte meg.10 Ha a fiatal pár már az esküvő előtt bodást követett el, a fiatal lánynak nem járt sem a párta, sem a koszorú, és anélkül kényszerült megesküdni.11 A menyasszonyi koszorú a leányélet elmúlásának és az asszonyélet kezdetének szimbolikus kifejezője volt, egy életszakasz lezárulásához kapcsolódott. Ennek magyarázata az is, ahogyan a lakodalom során a koszorú ünnepélyesen lekerül a menyasszony fejéről. Itt kell kiemelnünk a vőfély szerepét, akiről a fennmaradt folklórgyűjtések során jegyezték le, hogy fakardjával vagy pálcájával vette le a koszorút a menyasszony fejéről, melyet aztán botjára tűzött és tréfás alkudozásba kezdett. Ezzel vette kezdetét a koszorú elárverezése, és a nyoszolyólányok licitálása. Olyan eset is előfordult, amikor a vőfély levette a koszorút, négy részre vágta, de arról is maradt fenn adat, hogy a lány maga vette le sírva a koszorúját és a vőlegény kalapjára tűzte. Ezzel a fordulóponttal lezárult a leányélet, és kezdetét vette a tánc és a mulatozás. Természetesen erről az eseményről is maradtak fenn történelmi források, így a krónikák szerint már 1264- ben IV. Béla esküvőjén is karddal vették le a pártát a menyasszony fejéről, de Apor Péter nyomán lejegyzett, 17. századból származó adat is ezt említi: „azután a vőfély a kardját kivonta, és karddal a menyasszony fejéről a koszorút lemetszette. ”12 A vőfély tehát, amellett, hogy a lakodalom fő szertartásmestere, az események fő celebrálója volt, az asszonnyá válás e szimbolikus gesztusát is elvégezte.13 A menyasszonyi koszorú levételénél a következő dal variánsát jegyezték le: „Te már többet koszorúslány soha sem lész, / M fejedre göngkoszprút sosem tész, / Koszprúsasszpny lehetsz, piros főkötőt tehetsz, / ^Z ^SZ úm a sZgpl” 5 SELMECZI2006, 25. 6 PUTZ 1943, 52. 7 FLÓRIÁN 2001, 85. 8 SCHLITTERNÉ NYULI 1992, 52. 9 GYÖRFFY 1956, 73. 10 GYÖRGYI 1990, 25. 11 RÉSŐ ENSEL 1867 (2000), 9, 37. 12 FLÓRIÁN-GYÖRGYI 1977,285-286. 13 VEREBÉLYI 1998, 411. 374 Hl-
