Kulcsár Mihály (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 43. (Székesfehérvár, 2015)

Tanulmányok/közlemények - Történettudomány - Farkas Gábor†: A zirci apátság előszállási uralma. II. rész: 1826 - 1896

viszonyok jellemzője. Az utóbbi, mint láttuk, már néhány évtizeddel korábban kiterjedten került alkalmazásra, de a ledolgozási rendszer, mint teljesen új munkavállalási forma, 1848 után jelent meg. A ledolgozás rendszere azt jelentette, hogy a kapott parcelláért a parasztok kézinapszámot szolgáltak, s így valamennyi gabonát vagy kapásnövényt a föld művelője kapta meg. 1849-ben 187 hold kukoricaföldet és 67 hold krumpliföldet adtak át a parasztoknak ledolgozás fejében. A parasztok a földek használata címén holdanként 5 hold rét kaszálását, a széna felgyűjtését ajánlották meg, de még két nap kazalrakási munkára is igénybevették őket. Ez a mennyiség összesen 1 270 holdas rét munkájára volt elegendő, és az 508 kazalrakási nap biztosította az említett széna teljes betakarítását. Az aratókat is alkalmazta az uradalom más munkákra az aratáson kívül. 1850-ben a kokasdi pusztán 80 pár arató volt, akiknek páronként 1 hold zabosbükkönyt kellett lekaszálni csakis azért, hogy megkapták a jogot az aratásra. Az 1850-es években Herczegfalváról 180 aratót fogadott az uradalom. 1850. március 23-án Videman Ignác, Szabó József, Nick István Reinicz István, Mádl Adám, Edl József, Birbaum András, Mekler József és az uradalom között szerződés jött létre a herczegfalvi, a ménesmajori majorsági gabona aratására. A szerződő felek 70 munkást állítottak be. A nyolcvanfős aratócsoportnak a munkát 30 nap alatt kellett elvégeznie. Az aratórész all. gabonakereszt volt. Ebben az évben az uradalom megszüntette a „ráadás kereszt gabonát”. (Ez minden 100 kereszt learatott gabona után járt az aratóknak.) Az aratórészt szemesgabonából adta ki az uradalom. A szemet a nyomtatás (vág)' cséplés) után kapták meg az aratógazdák, akik a részt az aratóknak ezután adták ki. Az aratókat — az aratás engedélyezése fejében - külön munkára fogták. 1850-ben a herczegfalvi aratók ingyen — tehát részelés nélkül — 80 hold zabosbükkönyt kaszáltak, felkötöttek és keresztekbe raktak. Ugyanebben az évben, további 9 herczegfalvi aratógazdát fogadtak fel az uradalomban Mélykútra. Nekik összesen 90 emberrel kellett az uradalom gabonáját learatni. A szerződést 27 nap alatt teljesítették. A mélykúti aratóknak az ingyen munkát konkrétan nem határozták meg, csak elvben rögzítették, hogy személyenkint 1 hold takarmány takarítására veszik őket igénybe, vág)' helyette ugyancsak személyenkint 3 napot szolgálnak az uradalomban kazal- vagy asztagrakásnál. A mélykúti szerződésből kiderült, hogy az aratást kaszával és sarlóval egyaránt végezték. Ha a gabona megdőlt, és kaszálni nem lehetett, akkor sarlóval kellett levágni. Az aratókat a gabonamunkák után az uradalom kötelezhette más munkák végzésére is. Ha az uradalom lóhere- vagy moharkaszálásra nem kapott embereket, akkor az aratás után oda irányította aratóit. Ebben az esetben viszont az uradalomnak napszámbért kellett fizetnie. Ez a férfiaknak naponta 30, a női munkásoknak 20 váltókrajcár. A mélykúti aratógazdák: Obermüller István, Rács József, Wurczinger György, Saidler Péter, Neiczler Adám, Tolonics Jakab, Müllner Lőrinc, Benczhoffer András, Klics György. Szántóföldi termények, 1860 Termény Terület (magfar hold) Átlagtermés 1 holdon Átlagtermés összesen Búza 7 430 10 pozsonyi mérő 1A 300 pozsonyi mérő Rozs 3 956 10 pozsonyi mérő 39 560 pozsonyi mérő Árpa 3 638 9 pozsonyi mérő 32 742 pozsonyi mérő Zab 2 425 9 pozsonyi mérő 21 425 pozsonyi mérő Tengeri 4 320 15 pozsonyi mérő 64 800 pozsonyi mérő Burgonya 331 75 mázsa 24 825 mázsa Ugarterület 8 350-­Mezőgazdasági technikai felszerelés 1869-ben Vaseke: Kokasd 30, Nagyvenyim 20, Kisvenyim 26, Előszállás 52, Kiskarácsonyszállás 24, Nagykarácsonyszállás 25, Róbertvöly 22, Ménesmajor 27. Mélykút 20, Herczegfalva 147 db. Faeke: Herczegfalva 3 db. Vetőgép'. Kokasd 2, Nagyvenyim 3, Kisvenyim 2, Előszállás 5, Kiskarácsonyszállás 2, Nagykarácsonyszállás 2, Róbertvölgy 2, Ménesmajor 2, Mélykút 2, Herczegfalva 2 db. Fogas-. Kokasd 7, Nagyvenyim 3, Kisvenyim 5, Előszállás 8, Kiskarácsonyszállás 4, Nagykarácsonyszállás 4, Róbertvölgy 2, Ménesmajor 5, Mélykút 2, Herczegfalva 31 db. Flenger. Kokasd 8, Nagyvenyim 5, Kisvenyim 6, Előszállás 16, Kiskarácsonyszállás 6, Nagykarácsonyszállás 8, Róbertvölgy 1, Ménesmajor 6, Mélykút 6, Herczegfalva 10 db. Gő^cséplő: Nagyvenyim 1, Előszállás 1, Mélykút 1 db. Lóerejű cséplő'. Kokasd 1, Előszállás 1, Kiskarácsonyszállás 2, Nagykarácsonyszállás 2, Ménesmajor 1, Mélykút 1 db. 214

Next

/
Oldalképek
Tartalom