Demeter Zsófia (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 42. (Székesfehérvár, 2014)
Haraszty István köszöntése - Kovalovszky Márta: A Deák Dénes-kút avatása
Alba Regia 42. (2013-2014) KOVALOVSZKY MÁRTA A DEÁK DÉNES-KÚT AVATÁSA Polgármester Úr! Hölgyeim és Uraim! Kedves Gyerekek! Amikor 1977-ben az István Király Múzeum megrendezte Haraszty István szobrász első igazi kiállítását, bizony nem gondoltuk volna, hogy egyszer majd itt állunk a város egyik terén és felavatjuk a művész legújabb, nagyszabású és egész korábbi tevékenységének eredményeit összefoglaló alkotását. Vidáman, izgatottan szorongtunk akkor is a kiállítóterem közepén, a nyájasan mocorgó, vidám és izgatott tömegben, a gépszobrok elbűvölő forgatagában — de azért súnytunk is egy kicsit. Más idők voltak azok, 16 évvel ezelőtt: az önfeledt megnyitó után volt aztán agyabugya, náspáng és szigorú dorgálás. Morogtak a hivatalok, a szakma és a közönség azonban — komolyságát, a múzeumok tiszteletet parancsoló légkörét meg a kiállítások többi, kötelező kellékét elfeledve — fejvesztetten, mohón szórakozott. Sosem fogom elfeledni azt a családot, amely tiszta feketében, kisírt szemmel, nyilvánvalóan temetésre menet, bukkant fel a terembe vezető lépcsőn. Talán vidékről jöttek, talán túlságosan korai volt még az idő a temetőbe induláshoz, s ők fáradtan, illedelmesen múlatni akarták az időt a gyászos szertartásig. A sírcsokrot bánatosan letették a teremőr asztalára, és bágyadtan sétálgatni kezdtek a gépek között. Eleinte csak bátortalanul érintették meg a forgatható karokat, megszeppenve álldogáltak a sípoló-szuszogó, csilingelő szerkezetek előtt, aztán lassanként felszáradtak a könnyek, szégyenlős mosoly öntötte el arcukat, egyre lágyabban, felszabadultabban és már csaknem vidáman mozogtak, hajladoztak, mutogattak — önkéntelenül követve a mobilok szórakoztató koreográfiáját. Amikor hirtelen észbe kapva, a virágcsokrot felragadva, futva indultak a kijárat felé, arra gondoltam, valószínűleg lekésték a temetést. A halott, remélem, megbocsájtott nekik. Ez a történet a művészet, pontosabban most a Haraszty-művek elbűvölő hatalmáról szól. Nem könnyű meghatározni azokat a gyökereket, amelyekből ez a hatalom táplálkozik. Mint egyszerű művészettörténész, elmondhatnám, hogy Haraszty gépszobrai külsőleg tökéletesen megfelelnek a köznapi gépfogalomnak, nemcsak utánozzák a gépeket, de gépszerűen viselkednek is: mozgásuk, hanghatásaik, fényjeleik mögött mechanikusan is értelmes és tökéletes történések játszódnak le, egy laikus számára érthetetlen, de tiszteletet parancsoló törvények szerint. E mozgások sajátos dramaturgiát követve meghatározott irányba, a végső cél felé haladnak — mondhatni, a „termék” irányába. A produktum azonban, amelyet előállítanak, nem hasonlít a valódi gépekére. Haraszty kinetikus szobrai gondolatokat szemléltetnek, logikai következtetéseket tesznek láthatóvá a maguk sajátos gépi-plasztikai eszközeivel; gondolatok ellenőrzésére biztatnak és gondolatokat sugallnak nekünk — így végül maguk is gondolatokat „termelnek”. De van itt még valami: az egyszerre fegyelmezett és szertelen játékosság, amely belőlük árad, feltartóztathatadanul. Bevallom, ezen a ponton szoktam magam is elveszteni a fejem, akár az a régi temetési menet, s mindenről elfeledkezve merülök el a vidám fém-alkatrészek, a nyájas golyók és csapágyak, a komolyan emelkedő-süllyedő tartályok meg a neveledenül fröcskölő csövecskék világában. Valamikor szomorúan vettem tudomásul a magyar művészettörténet nevében, hogy Haraszty egyik fő műve, az 1972-es Fügemagozó a duisburgi múzeumba került, mint ahogy irigyen láttam mostanáig a győri autóbusz ablakából kipillantva azt a lassan billegő ingát, amely egy ottani iskola udvarát díszíti. Most, hogy e téren, itt emelkedik előttünk a Deák Dénes-kút, kihúzták alólam a szőnyeget, irigységre, szomorúságra nincs okom többé. Olyasmit kaptunk általa, ami a világon bárhol otthonos lehetne, Párizsban, Németországban vagy Amerikában, de ami mégis ritka és kivételes mozzanata a mai (magyar) művészetnek. Nem feledhető, hogy e művet a nemrég elhunyt Deák Dénes műgyűjtőnek köszönhetjük, ő volt nemcsak mecénása, de bizonyos értelemben ihletője is Haraszty művének. A torony tetejére függesztett kis harangok — lélekharangok? — vidám csengése néha elfátyolozódik, ilyenkor érette szólnak. Deák Dénes ' Az alábbiakban Kovalovszky Márta művészettörténész avatóbeszédét közöljük, amely 1993. október 2-án, 17 órakor hangzott el a székesfehérvári Bartók Béla téren. A beszédből egy egyperces részletet rögzített a székesfehérvári Városi Televízió (Fehérvár Médiacentrum - Fehérvár Televízió archívuma), kétpercnyi részletet pedig — Haraszty István kamerájával — Zajkás Gergely (átfedésben a Televízió anyagával). A mindeddig publikáladan beszéd négyoldalas kéziratát Kovalovszky Márta őrzi, ez szolgált a jelen közlés alapjául. A videofelvételeken elhangzó szöveg és a kézirat között apró, a lényeget nem érintő eltérések figyelhetőek meg. A kézirat látható volt a székesfehérvári Városi Képtár - Deák Gyűjtemény Szobor-játék című, a Deák Dénes-kút felállításának huszadik évfordulója alkalmából rendezett időszaki kiállításán (2013. november 8. — 2014. január 31.). A szöveget Zákányi Péter rendezte sajtó alá, majd Kovalovszky Márta autentifikálta. 301
