Demeter Zsófia (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 42. (Székesfehérvár, 2014)
Tanulmányok - Farkas Gábor: A zirci apátság előszállási uradalma. I. rész (1659 - 1825)
Farkas Gábor A firci apátság előszállási uradalma. I. rész; 1659—1826. meg. A szénagyűjtőknek olyan utasítást adtak, hogy a gyűjtéssel nem kell megvárni a fű teljes száradását; a szénát fel lehet gyűjteni akkor is, ha az szívósságát elérte. A boglyákban ugyanis a szívós széna tovább száradt. 1814. május végén 88 felvidéki tót munkás érkezett az uradalomba, akiket kizárólag szénamunkára, főképpen kaszálásra alkalmaztak. Ezek két kerületben, Kisvenyimen 53-an, Előszálláson 35-en kezdték meg a kaszálást. A kaszások idényjellegű munkát végeztek. Az ispánok a kaszálás alkalmával azokra a rétekre irányították őket, ahol megfelelő értékű munkát végezhettek. Nem kaszáltatták velük a dombos és száraz füvet termő réteket, mert erre kár lett volna a drága napszámbért vesztegetni, másrészt ezeket robotosokkal kaszáltatták. Június második felében „a kaszás bógerokat” — ahogy az uradalomban nevezték őket — a kisvenyimi rétekről a csalános és harisos rétek kaszálására irányították, mert az előző helyeken a munkákkal végeztek. 1815-ben a kaszáláson kívül a búzavetések gyomtalanítására, a szénarendek gyűjtésére és boglyázásra alkalmazták őket. A tót kaszások 1814-ben és 1815-ben ádagosan két hónapot dolgoztak az uradalomban, és szénagyűjtés után bocsátották el őket. 1814. július 17-én az uradalmi dsztiszék úgy határozottt, hogy az aratómunkások mellett a felvidékiek segítségét is igénylik. Ez esetben a kialkudott kaszásnapszámbérrel tovább lehet alkalmazni őket. Ebben az esztendőben az aratást részért vállalták a zsellérek, így' a kaszás munkacsapat július 20-án elhagyta az uradalmat. A gazdatisztek a boglyázást és kazalozást úgy1 irányították, hogy a szakmunkákat a felvidékiekkel végeztették, míg a hátramaradó takarodást a harmadosokkal fejeztették be. A bógerokat az idénymunka befejezése után Előszálláson kifizették, és az utolsó nap ünnepi ebéddel vendégelték őket. Az uradalom megkötötte a szerződést a munkacsapatok vezetőivel a következő esztendő kaszás munkáinak elvégzésére. A csoportok vezetői útiköltség címén 1 forintot kaptak az uradalomtól, ezzel igyekeztek törekvésüket és iparkodásukat elismerni. A herczegfalvi jobbágyok az uradalomtól felesben akarták a kaszálást vállalni és a szénát felgyűjteni. A kormányzó erre kivételesen engedélyt adott, s meghagyta, hogy a felezés alkalmával a dirigens tiszt a helyszínen legyen, s azt is megtiltotta, hogy' a gulyát azokon a réteken legeltessék, amelyek sarjút (másodfüvet) adnak. Intézkedett a tisztiszék a szénamunkákról. 1815. május 28-án elrendelte, hogy' a szénarendeket a gy'orsabb és minőségileg jobb száradás érdekében a kaszások után terítsék, és a gyűjtéskor ne kazlakat készítsenek, hanem a szénát a rétek dombosabb helyein bogly'ákba rakják. Egy-egy bogly'a 14-15 szekér szénából álljon. Meghatározta az uradalmi vezetőség a bogly'arakást. Kimondta, csakis tökéletes boglyát fogad el. Ennek 3 öl nagyságú alsó terének kellett lennie, amely másfél öl magasságig terebélyesedett, s csak ezután volt szűkíthető a csúcsig. A boglyát úgy' kellett képezni, hogy meredek legyen, s róla az esővíz a földre peregjen. 1815. május végén — június elején esőzések voltak az egész Mezőföldön, s ezért volt szükség az uradalom intelmeire szénagyűjtéskor. A hercegfalviak által le nem szolgált munkanapokat szénagyűjtésre rendelték 1815. június elején. 1813 őszén a sarjút felesben kaszálták, takarították előszállási lakosok.161 Herczegfalvi mindennapok A település nyomorúsága A hercegfalvi jobbágy-elöljáróság a gazdák képviseletében 1813. augusztus 4-én Fejér vármegyéhez fordult éves adójuk elengedéséért. A vármegye a szolgabírót küldte Herczegfalvára, hogy a beadványban foglaltakról jelentést készítsen. A szolgabíró reális értékelést adott a falusi állapotokról. Összefoglalta a betelepedés utáni évek nehéz viszony'ait. A gazdák 1810—1811 fordulóján érkeztek Ujmajorba. 1810. év végén lakóhelyükön eladták ingóságaikat, állataikat. Letelepedésük közben, 1811. február 20-án, jelent meg a devalvációs pátens, amely disagiót edményezett; a pénzt egyötödére leértékelte, s minden gazdának jelentős veszteséget okozott. Csekély pénzükért élelmet vásároltak. A földeket elsőízben 1812-ben vetették be, de ebben az évben igen csekély volt a termés. A következő évben a kölcsönöket visszafizették; pénzük, élelmiszerük alig maradt. 1812-1813 telén ismét kölcsönt vettek fel, mely'et 1813 nyarán és őszén fizettek vissza. Az 1813. évi terméssel sem tudtak sorsukon változtam, bár jóval több termett, mint az előző évben, adósságuk viszont megmaradt, kölcsöneiket nem tudták visszafizetni. Természeti csapások érték a jobbágyokat, a marhavész során igásállataik elhullottak. A telepesek reményeikben csalatkoztak, még az időjárásra is panaszuk volt. Ezekből következőleg a telepesek „.. .különbféle nyavalák után elerőtlenedvén és tehetetlenné tétetvén gyarapodni teljességgel nem tudnak, melyből önként származott, hogy nem csak az urbáriumé kötelességeiknek eleget tenni nem tudtak, és mind e% ideig is több két e%er nappal tartoznak, hanem a közönséges terheknek és adóknak fizetésére éppen elégtelenekké tétetnek. ” A herczegfalvi ispán, Lengyel Ignác, 1814. december 31-én ismét a falu népe nyomorúságáról adott számot. A telepes falu szegénységéről a Helytartótanács is érdeklődött a földesúrnál. Dréta Antal apát úgy' nyilatkozott az országos főhatóságoknak, hogy' Herczegfalva telepítésével a ciszterci rendet kár nem érte. A vármegye értékelése 161 VcML Ap. lt. Előszállási kormányzóság iratai. Tisztiszéki jk. Szénamunkák. A. 1811-1815.; FARKAS 1965, 147-153. 271
