Demeter Zsófia (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 42. (Székesfehérvár, 2014)
Tanulmányok - Lukács László: Új szerzeményünk: a székesfehérvári csizmdiacéh mesterkönyve (1838 - 1938Ö
Lukács László: Új szerzeményünk: a székesfehérvári csizmadiacéh mesterkönyve (1838—1938) tanácsnokot, tettes Ns: Fejér és Győr vármegyék tábla bíráját, s Czéhünk nagy lelkű biztosát tőlünk elragadta! A’ valódi emberbarátnak, egyeneslelkű, igazságjellemü ’s atyáskodó Úrnak tetemei ünnepi gyászfénnyel számíthatlan kíséret mellett a fent írt hó 4kén Székes-Fejérváron a’ hosszú temetőben tétetettek örök nyugalomra.” Az ötödik oldalra került a céh 1838-ban megválasztott elöljáróinak névsora: Harsányi Imre főcéhmester, Tomsits Mátyás céhjegyző, Fiáim János atyamester, Molnár Ferenc szolgálómester. Legnagyobb betűkkel Vass János városi tanácsnok, céhbiztos szerepel, akit „czéhünk jelenkori dicsőemlékű biztosa”-ként említ a céhjegyző. Az elöljárók közül a főcéhmester volt a céh vezetője, ő képviselte a céhet a hatóságokkal és a vevőkkel szemben. Erkölcsi felelősséggel tartozott a céh és a tagság dolgaival, a mesterek készítményeivel, munkájával kapcsolatban. Jelenlétében szerződtették a tanoncokat, ott volt felszabadításuknál is. A főcéhmester a céh törvényeinek, hagyományainak legfőbb őre, a céhtagok bírája, a mesterek ellenőre. Az atyamester a legényekkel törődött: a vándorúton érkező, helyben szállást, műhelyt, munkát kereső legényeknek ő segített elhelyezkedni. A legfiatalabb mester a szolgálómester. Szerteágazó feladatköréről írta Bogdán István: „Neve is mutatja: különféle szolgálatokat végzett a céhnek, s jutalma csak annyi: kulcsos mester is volt, vagyis ő őrizte a céhláda második kulcsát. Kötelessége volt vasár- és ünnepnapokon a céh gondjaira bízott templomi oltáron a gyertyákat meggyújtani, majd eloltani. A céhgyüléseken a »céh dolgában fáradozott«, miként parancsolták neki. Feladata volt, hogy a lakomákon »az asztalhoz szolgáljon, és bort hordjon«, de maga meg nem részegedhetett, hogy »az öreg mesterek megborosodván, rájok vigyázhasson, és őket hazakísérhesse.« Kötelessége volt a beteg mestert ápolni, illetve gondját viselni, az elhalt mester sírját megásni, koporsóját a sírhoz kivinni (az utóbbit persze fiatalabb mestertársaival végezte). És előírták: mindezt »a maga dolgát félretéve« tegye, és az »öreg mesterek ellen ne zúgolódjék«. Terhes feladat volt, de csak akkor szabadulhatott meg tőle, amikor nála fiatalabb mester lépett a céhbe.”5 A VI—VIII. oldalakon felsorolta a céhjegyző 1838-ból a mesterjogú céhtagokat, összesen 130 csizmadiamestert. Névsorának végére utólag írt „jegyzés”-e forrásait is elárulja: „Jegyzés. A’ feliül irt soros nevezetből Kéry Mihály és Györy András neveik — az agg vagy is O Jegyző Könyv hiányos be írásából a’ sietve ide irt névsor alkalmával véleden kihagyattak — de a’ levelenként ide feljegyezett, s szorossan átvizsgált sorban a magok helyén meg találtatnak. Kéry Mihály az 5- és Győry András pedig a 14 számú levélen.” Tehát a mesterkönyv bejegyzéseihez Tomsits Mátyás a céh régi jegyzőkönyveit használta fel, átmentve ezzel számos XVIII. századi adatot, olyan iratokból, amelyek azóta eltűntek. Az 1838-ban életben talált és a később remekelt mesterek szakmai karrierjének egy-egy oldalt szentelt. Az „O Jegyző Könyvek” alapján pedig listát készített a régebbi mesterekről. Az 1838-as mesternévsor végére a székesfehérvári csizmadiacéh 1718-ban elnyert pecsétjének rajza került. Körirata magyar nyelvű: SZEKES FEHER VARI NEMES CSIZMAZIA CZEH PECSETYE 1718. Közepén kétfejű sassal, mellén a Magyar Királyság címerével, előtte bőrvágó szerszámmal, dikiccsel. A kétfejű sas motívuma gyakran feltűnik céhemlékeinken, mert számos céh Habsburg királyainktól nyerte szabadalomlevelét. E pecsétnyomót céhkataszterünk sem tartja számon. Eddigi tudásunk szerint pecsétnyomók 1692-ben és 1848-ban készültek a céh számára. Előbbi egy budapesti magángyűjtő, utóbbi a Szent István Király Múzeum tulajdonában van. A harmadik, 1718-as pecsétnyomó létezését a mesterkönyvben ránk maradt rajz bizonyítja. Őrzési helyét nem ismerjük. A mesterkönyv leglényegesebb részét képezik az arab számokkal 1—284-ig számozott oldalak (levelek), amelyeken az 1780-ban remekelt Kövessy Jánostól az 1853-ban remekelt Barát Károlyig a fehérvári mestereket nyilvántartásba vették. 1840-ben a 150—163. oldalon megszakad ez a nyilvántartás, a céhjegyző „az ó Jegyző könyvek agg betűi nyomain” visszatekint a régi mesterekre: „Az 1692-dik Évi Julius hó 20kán történt Királyi Kiválcságos Czéhszabály /:articulus:/ megszerzése napjától fogva egész 1838dik Évi 25dik Febmarius napjáig elhalt Czéhbeli tagok nevei, Czéhbe állásuk ideje, halomásuk [halálozásuk] évszaka, és mesteri pályájok mennyiségének leírása. Az ó Jegyző könyvek agg betűi nyomain híven gyűjtögetvén, ’s az örökösödést vélem ápolni óhaitó Czéhbéli társaim kedvekért javított névkiirással újon rendeztem. Sz: Jakab hó 31 kén 1840dik évben. Tomsits Mátyás Czéhtársasági Jegyző.” E bevezető után a 20 csizmadiamester nevét közli, akik a török alóli felszabadulást követően, 1692-ben a győri csizmadiacéh privilégiumát vették át. Őket tekinthetjük a fehérvári csizmadiacéh alapító mestereinek. E privilégium érvényességi idejében, 1738-ig 52 csizmadialegény remekelt, szerezte meg a mesterjogot, akiknek nevét, adatait ugyancsak táblázatba rendezte a céhjegyző. Az 52. remeklést követően: „Itt VT. Károly Császártól uj Czéh szabály váltatott 25 Feb: 1738dik Évben.” E jeles nap centenáriumán, 1838-ban került sor a mesterkönyv megnyitására, amely száz esztendő folyamán, 1738—1838 között 296 remekelt mestert tart nyilván. Tomsits Mátyás céhjegyző történeti visszatekintésére az 1840-ben elhalt Vass János céhbiztos utóda, Miskey Ferenc kinevezése adott alkalmat. Beiktatását, nevét arany betűkkel örökítette meg a mesterkönyv 164. oldalára készített rajzán. Tizenkét év múltán, 1852-ben Malesevics Jánost, az új céhbiztost szintén rajzzal köszöntötte a 276. oldalon. Mesterszámot kaptak a nyilvántartásban a mesterek, a számozás a régi mesterekkel kezdődik. Tomsits Károly keze írásával, utolsó bejegyzéseként 1853-ban Barát Károly az 542-es mesterszámot kapta. A bejegyzésekben első a mesterszám, alatta a remeklés, a mesterré válás időpontja, a mester neve, a befizetett mestertaksa összege, vallása, 5 BOGDÁN 1989, 26-31. 22 T
