Demeter Zsófia (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 41. (Székesfehérvár, 2012)
Tanulmányok - Lukács László: A karácsonyfa memoárokban, naplókban, levelekben
Alba Regia 41. (2012) világított, és az angyal fölött volt egy csillag. A mézeskalácsomat mind megettem, és az anya egy kuglófot és 4 [sült] almát eltett nekem.)15 Az mindkét levélből kiderül, hogy 1788-ban Weimarban a herceg udvari püspökének házában gyertyás karácsonyfát állítottak. Emil levele szerint mézeskaláccsal, karácsonyi kuglóffal, süteménnyel díszítették. A kisfiú által írt Schüttcber ~ Schittcben vagy Schiittchen. így nevezik Erfurtban a karácsonyi vásárban is kínált Thüringer Christstollent. Mivel a kisgyermek ezekből még karácsonykor ehetett, biztosan a fa alatti ajándéktálba is tettek belőlük. A Tüpfel ~ Apfel\ esetleg Bratäpfel\ alma, sült alma. Goethével ellentétben Johann Christoph Friedrich Schiller (1759—1805) a karácsonyfát már szülőföldjén, Württembergben, a Neckar menti Marbachban megismerte. Menyasszonyának, Charlotte von Lengsfeldnek írta 1789-ben: „Csütörtökre megérkezem Weimárba. — Aztán maga nehogy valamiféle Jézuskává váljon! Remélem, hogy állít nekem egy karácsonyfát a szobában...” 16 Ludwigsburgi látogatásakor 1793-ban eg}' hatalmas, aranyozott dióval, mézeskaláccsal és mindenféle cukorkákkal díszített karácsonyfát állított magának. Egyedül ült a karácsonyfa előtt, ha látogatója érkezett, ezt mondta neki: „Gyermekkoromra emlékezem, és örülök, hogy a fiam örömét már előre átélhetem.”17 Goethe 1821. december 24-ei naplóbejegyzése szerint ezen a napon Jénában vendégeskedett barátjánál, Knebelnél, ahol este felé segített a karácsonyfa (Christbaum) világításánál. A következő esztendőben a weimari kastélyban a karácsonyfa alatt nyújtotta át a hercegnek Weihnachtsabend című alkalmi versét.18 Weimarban 1831. december 24-én Goethe naplóbejegyzése szerint: „A család Pogowisch asszonynál volt, ahol a karácsonyfát felállították.”19 A karácsonyfára ekkor a Heiliger Christ szót használta, ami itt a karácsonyi ajándékhozó megnevezése. Ötvenhét évvel korábban, a Wertherben az aufgeput^ter Baum kifejezést írta. Ugyancsak Weimarból August Musäus (1735—1789) a német népmesék korai gyűjtője és kiadója (Volksmärchen der Deuschen, 1782— 1786) emlékezett August Kotzebue (1761—1819) drámaíró karácsonyfa fölötti örömére: „Soha nem láttam őt vidámabbnak és derűsebbnek, mint karácsonyeste, amikor a gyerekek a Jézuskára vártak. Soha nem vonta ki magát abból, hogy az egész rendezvényen személyesen vegyen részt; itt ült oly serényen mazsolát, almát és diót aranyozott, viaszterekcsekből vágott, díszítette a karácsonyfákat (Zuckerbäume), egy aranyfüst zászlót tartó angyalt tett legfelülre, és ha minden készen volt, akkor maga gyújtotta meg a gyertyákat, örömrivalgással hívta be a gyerekeket, szökdécselt, ugrándozott közöttük, és ugyanolyan boldog volt, mint ők.”20 Figyelemre méltó a szövegben, hogy Musäus több karácsonyfára emlékszik. Elképzelhető, hogy a gyerekek nem egy karácsonyfát kaptak. Egy másik levél Kügelgentől, édesanyjának, a Drezda melletti Hermsdorfból, 1832-ből a karácsonyfa díszítéséről és a gyermekek öröméről szól: „Ez volt az első ajándékozás, amit a saját házamban Julchenemmel előkészítettem. Délután időben elkezdtük a fát sok apró gyertyával és piros almával díszíteni, éppen szép növésének és egyszerű díszeinek örültünk, amikor Pöltschke jött, és a kis Georg ajándékaként egy csomó papírcsillagot és -keresztet valamint más vacakságokat hozott, hogy tegyük fel a fára. Nagyon iszonyodtam tőlük, így nem akasztottuk fel azokat, hanem elosztottuk a gyerekasztalkákon. Amikor minden elkészült, Fleynitzenékért küldtünk, akik jelen akartak lenni az ajándékozásunknál, meggyújtottam a fa gyertyáit, ami fenségesen nézett ki. Ekkor hívtuk be a gyerekeket a cselédszobából, ’Jövök, jövök!’ — kiáltotta Berta, és a kis Ernestine-t magával ragadta, de az ajtóban földbe gyökerezett a lába, és kiabálta: ’Nem igaz, nézd csak, nézd csak, karácsonyfa!’ Majd belépett, de nem tudta, hogy hova forduljon. Anna viszont egész nyugodtan és szó nélkül odament az asztalkájához, levette róla a Flelene-babát, és elkezdett vele játszani. Amikor Bertha a babaszekrénykét a sok ruhával és fölötte a nagy babát felfedezte, ujongani és táncolni kezdett; minden mást otthagyott, és elkezdte a babát vetkőztetni és újra felöltöztetni.”21 Kár, hogy a levélből nem derül ki, hogy kik voltak Heynitzenék. Elképzelhető, hogy egy olyan (esetleg gyermektelen) család, akik nem állítottak karácsonyfát. A karácsonyfára, az ajándékokra rácsodálkozó, ujjongó gyerekek kapcsán a szólás jut eszembe: Úgy van, mint at^egys^erigyerek a karácsonyfa alatt. Annyi ajándék közül nem tudja, melyikhez nyúljon először. Karl Immermann író Münsterből számolt be édesanyjának az 1822. év karácsonyáról: „A szentestét Lützowéknál töltöttem. Takaros szobáját a tábornokné sok gyertyával, fenyőággal és virágokkal valóságos tündérpalotává változtatta, a fehér abrosszal leterített asztalon voltak a kedves ajándékok.”22 Ez még nem karácsonyfa, csak egyik előzménye, az örökzöld ágakkal, gyertyával való lakásdíszítés. Egyetlen lépés választja el a karácsonyfától, az hogy a gyertyák a fenyőágra kerüljenek. Berlinben az első karácsonyfákat báró Wilhelm von Humboldt nyelvész, a Berlini Egyetem alapítójának házában állították. Caroline von Humboldt így írt erről 1815-ben a Majna melletti Frankfurtban tartózkodó férjének küldött 15 SCHMALENBERG 1989,141. >« HUTH 1938, 24. 17 MANTEL 1975, 96. 18 KRONFELD 1906, 164. 19 SCHMALENBERG 1989, 117. 20 HANDSCHUH 1990,222. 21 SCHMALENBERG 1989,123. 22 SCHMALENBERG 1989,22. 9
