Demeter Zsófia (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 41. (Székesfehérvár, 2012)
A Gunda Béla-Emlékülés előadásai - Paládi-Kovács Attila: Gunda Béla emléktáblája előtt
Alba Regia 41. (2012) GUNDA BÉLA EMLÉKTÁBLÁJA ELŐTT* Tisztelt Fehérvári Polgárok! Hölgyeim és Uraim! Kivételes alkalom a mai, amikor az egyik nemzeti tudomány, a néprajz múlt századi nagy tudósára, Gunda Bélára emlékezünk, aki élete végéig szoros szálakkal kötődött Fejér megyéhez és Székesfehérvárhoz. Szakunk nagyjai közül csak kevesek kaptak emléktáblát az életművüket megbecsülő utókortól, az őket felnevelő és kibocsátó szűkebb pátriától. Kevesek nevét őrzi egy-egy múzeum, tér, utca mai elnevezése is. Gunda Béla mesterei közül főként Györffy István, Viski Károly és Bátky Zsigmond, kortársai közül főként Bálint Sándor és Szűcs Sándor emlékhelyeire hivatkozhatunk. Sajnálatos, hogy Teleki Pálnak, Gunda Béla egykori professzorának és mentorának Magyarország még ma sem adja meg azt a tiszteletet, amit méltán megérdemelne. Gunda Béla távol tartotta magát a politikától, s nem voltak nevét a nemzet emlékezetébe bevéső ismeretterjesztő rádió- és tv-sorozatai, médiaszereplései sem, mint Öveges Józsefnek vagy Lőrincze Lajosnak. Az újságok legfeljebb egy-egy külföldi tudományos kitüntetéséről adtak hírt, mint amilyen a Herder-díj és a Pitré-díj elnyerése volt. Visszatekintve, a hazai állami kitüntetések elmaradását, valamint külföldi kitüntetéseit, szakmai elismeréseit mérlegre téve, nem túlzás azt állítani, hogy külföldön több elismerésben volt része, mint idehaza. Nyomatékosítja ezt a megállapítást az a tény is, hogy a Magyar Tudományos Akadémia igencsak megkésve, 80 éves korában, 1990-ben választotta meg levelező, majd 1991-ben rendes tagjává. A rendszerváltás éveiben az Akadémia sietve állította vissza a kommunista hatalomátvétel idején önkényesen, politikai megfontolások alapján kizárt tudósok tagságát (többségükét már posztumusz), és igyekezett pótolni a hasonló megfontolások miatt elmulasztott tagválasztásokat. Gunda Béla, Benda Kálmán, Györffy György és más kitűnő tudósok megkésett tagságát, a tudományos értékrend úgy-ahogy helyreállítását végül is a rendszer- és korszakváltásnak köszönhetjük. Lehetetlen egy-két mondatban meghatározni, ki is volt Gunda Béla. A róla szóló emlékezésekben többnyire „az összehasonlító néprajz, a Kárpát-medence és a Balkán-félsziget néphagyományainak kutatója”, illetve „az európai etnológia legjelentősebb hazai művelője” meghatározást találjuk. Való igaz, hogy Gunda professzor az 1940—1990 közötti fél évszázadban Európa egyik legismertebb, legnépszerűbb néprajztudósa volt, akinek tiszteletére már 60 éves korában két hatalmas Festschriftet, az európai etnológia legjobbjai által írott, tisztelgő tanulmánykötetet adtak ki. (A nagyobbik Koppenhágában jelent meg, a másik a debreceni egyetemen.) Ismertségét páratlanul termékeny, eredeti néprajzi dokumentációt felvonultató és interpretáló publikációs tevékenységének, idegen nyelveken megjelent könyvei, cikkei garmadájának, nemzetközi konferenciákon megnyilvánuló aktivitásának, gyakori utazásainak, fáradhatatlan levelezésének, kivételes kapcsolatteremtő, kapcsolatápoló képességének köszönhette. Tucatnyi nemzetközi, illetve külföldi és hazai szakfolyóirat szerkesztő bizottságában vett részt, számos nemzetközi szervezetnek, munkabizottságnak, szakmai kooperációnak volt tevékeny tagja. A nagy világnyelvek mellett (az oroszt is idevéve) svéd, szlovák, román nyelven is képes volt kommunikálni, és büszke volt a horvát, szlovák, román, lengyel, finn, bolgár s más kevésbé elterjedt nyelveken megjelent publikációira is. Elsősorban Gunda Bélának köszönhető, hogy az 1960-as években Budapest és Debrecen az európai etnológia egy-egy központjává vált. Kezdeményezésére, szerkesztői és szerzői közreműködésével született nemzetközi szerzőgárdát felvonultató néprajzi tanulmánykötetek egész sorozata, köztük a pásztorélet, az állattartó kultúra, a paraszti gazdálkodás, a népi építészeti örökség, a halászati módok és kultúrák tárgyköréről széles európai, sőt globális keretezésben. (Utóbbira példa a Fishing Culture of the World, a világ halászati kultúráiról általa szerkesztett kétkötetes nagy mű.) Egyik utolsó, nemzetközi szerzőgárdát mozgósító vállalkozását, melynek szerkesztésébe Herder-ösztöndíjas tanítványát, Lukács Lászlót is bevonta, hajdani mestere, Bátky Zsigmond emlékének szentelte. (Ez a kötet 1989-ben Székesfehérváron, a Szent István Király Múzeum kiadásában jelenhetett meg, és élénk tetszésre talált az európai etnológia műhelyeiben szerte a földrészen.) Posztumusz, 1996-ban jelent meg finn nyelven Jyväskylä egyetemén a magyar népi kultúráról írott kézikönyve, amely azóta is tananyag. Illyés Gyula 1939-ben Györffy Istvánról írott nekrológjában nagy elődünket „a magyar nép tudósa”-ként méltatta. Tudjuk jól, hogy Györffy sem csupán a magyar hagyományt kutatta. Bőségesen foglalkozott különböző román és * Elhangzott Székesfehérváron, 2012. augusztus 19-én, a Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületén elhelyezett emléktábla avatásán. 167
