Demeter Zsófia (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 41. (Székesfehérvár, 2012)
Tanulmányok - Lukács László: A karácsonyfa memoárokban, naplókban, levelekben
Alba Regia 41. (2012) Tour de Peilzben is állítottak egy kis karácsonyfát. Száműzetésük fő helyszínén, a portugáliai Estorilban, 1950-ben: „Ez volt az első karácsony, amikor István segített a fadíszítésben. Nagy jókedvvel csináltuk Ilával együtt. Jenő bácsi is megérkezett a gyertyagyújtásra, és eljött Baján Artúr és Viola is; szép ajándékokkal leptek meg bennünket. A Betty Gracie-től kapott játékkal szórakoztunk egész este. A számok helyett képek voltak rajta a magyar történelemből. Ennél jobb módszert nem is lehetett volna találni történelmi ismereteink felfrissítésére! Mamával és Ilával éjféli misére mentünk. Imádkoztam az otthoniakért, különösen Józsinkért és Gyurinkért, akik börtönben szenvedtek.”71 Gróf Merán János családja erdejéből korábban uradalmi cselédeinek karácsonyfát adott, birtokközpontja, Csákberény iskolás gyermekeit is megajándékozta. A front után falujába visszatért gróf államosított vértesi erdejében kénytelen 1946-ban karácsonyfát venni, Csákberény lakói ugyanakkor — a nagy szegénység ellenére - ajándékokkal halmozzák el: „Antal bácsi szánkóján az erdőbe hajtottunk, és a szomszéd területen egy kis karácsonyfát vettünk magunknak... Az N.-i terület erdésze adta el nekünk a fácskát, és már mehettünk hazafelé... Együtt kezdtük meg a karácsonyfa díszítését. Nem volt sok díszünk. Sztaniolpapírba csavart dió, néhány alma, és Rideg néni kezéből néhány mézeskalács-csillag. Szüléink fényképét a fa alá tettük, a magunk készítette viaszgyertyákat ügyesen ráerősítettük a fára, aztán átöltöztünk. János számára egy vadonatúj öltönyt tettünk a fa alá, nekünk kicsi volt, amerikai szeretetcsomagból származott. Feri egy kis rádiót hozott a városból, én pedig hársfából faragott, a Szent Családot ábrázoló figurákat hoztam elő egy ládából. Rideg néninek két selyemkendőt tettünk a fa alá. Végh Ferenc bácsi egy kétliteres üveg vörösbort adományozott nekünk, ezt most iszogatni kezdtük. Tudtuk, hogy a szentestén a csákberényiek nem fognak egyedül hagyni... Aztán egymás után jöttek a barátaink és szomszédaink. Nagy dolog volt ez akkor, hiszen otthon várt rájuk a karácsonyfa és a család, de ők felkeltek a meleg szobából, és elmentek az »osztályellenséget« karácsony estéjén megvigasztalni... Számunkra főleg élelmet hoztak: sonkát, szalonnát, zsírt, kolbászt és mákos kalácsot... Hét órakor meggyújtottuk a gyertyákat... Mindjárt a karácsonyfa mögött XII. Pius pápa képmása volt felállítva a családunknak írásban küldött áldásával. Ez volt az egyeden kép, melyet az orosz katonák nem vettek le a falról, és mely még fél év után is szüleim hálószobájának falán lógott. Nem volt vakolat, nem volt ajtó és ablak, nem volt padló, sem bútor, de a nagy, szent életű pápa képe sérteden maradt.”72 Arisztokraták után egy református lelkész, Szabó Imre emlékezéseiből idézek, amelyben 1950-ből az Egy kisfiú a karácsonyfa alatt fejezetcím jelzi, hogy témánkhoz tartozik: „Persze én jártam evangelizációs útjaimat. December közepén Tápiószele Halesz nevű szórványában vállaltam szolgálatot. A zsúfolásig megtelt imaházban ezúttal is örömmel hirdettem az Örömhírt, de a szívemmel otthon voltam. Aztán egy este jött a távirat: Kisfiúnk született... Karácsonyra az anya és a gyerek már haza is került, de nem a Kálvin téri lakásunkba, hanem a fasori parókiára. Ott ünnepeltük közösen a Szentestét. A gyereket egy ruháskosárba fektettük, és a karácsonyfa alá tettük. Ez volt a legszebb Szentesténk.”73 Boldogok, akiknek karácsonyi jászlába valóságos kisdedet küld az Úr. Csukás István költő emlékezésében (Kirje, kiije, kisdedecske) azokat a karácsonyestéket idézte fel, amelyekre az 1950-es évek első felében a békéstarhosi gimnáziumból érkezett haza, szülővárosába, Kisújszállásra. Édesapja szerény karácsonyfájukat díszítette, amihez ő is hozzájárult valamivel: „A konyha közepére álltam, s mikor megint mindenki rám figyelt, elővettem a zsebemből az ajándékot. Egy szép nagy tobozt a tarhosi grófi park fenyőfájáról. Mikor kellően mindenki megcsodálta, átnyújtottam apámnak. Apám ünnepélyes arccal átvette, forgatta, nézegette, még a fél szemét is becsukta hunyorítva, mint egy műértő, aki egy ritka ékszert vizsgál. »Éppen jó lesz! — mondta. — Erről majd azt hiszi a karácsonyfa is, hogy fenyőből van!« S bevitte a szobába a tobozt, s rákötötte a citrusgallyakból eszkábált karácsonyfára.” Vacsora után megnézhették a karácsonyfát: „Betódultunk a szobába, meggyújtottuk a gyertyákat. Megcsodáltuk a házilag főzött szaloncukrokat, amelyeket szépen cifrázott-kivágott papírba csomagolt anyám. Megbámultuk az ezüstre festett, gyufaszál pöcökkel megtűzött diókat. S úgy néztük a piros almákat, mintha sose láttunk volna olyat. A toboz elől lógott, főhelyen, cémaszálon.”74 Nagy Gáspár költő Boldog karácsonyom 1955-ben című írásában arra az ünnepre emlékszik, amikor élete első igazi könyvét kapta nagyanyja házánál, a Vas megyei Baltaváron: „Nagynénéim el-eltünedeztek az ünneplős szoba irányába, ahol már délután szertartásosan begyújtottak a ritkán használt vaskályhába. Akkor még nem tudom, csak tán’ sejtem, hogy éppen az Úr angyalát helyettesítik. Aztán egyszer csak a jégvirágos, hideg előszobából a jól ismert csengő hangja adja meg az égi jelt, s máris tódulunk a karácsonyos szoba felé. Persze én mindenkit megelőzve elsőnek érkezem, hátha megláthatom a csengetőzős angyalt. Keresztanyám a második csillagszóró meggyújtásával bajlódik, és a szent pillanatban is fennen szidja a gyufagyárosokat. De ott a karácsonyfa, ahol tavaly is, s égnek az apró gyertyák rajta... Jó méternyi magasra, a szépen leterített kis asztalra tette az angyal a mi fánkat. Onnan pont a gerendáig ér, és egy bevert szöghöz szépen ott a csúcsában a két pufók papírangyalka: egy szőke és egy barna. Térdre vetjük magunkat. És a Mennyből az angyallal kezdjük...”75 71 EDELSHEIM GYULAI 2000/2001, I. 186, 216, II. 31, 100, 123, 145, 176, 208, 235. 72 MERÁN 2000, 57-59. 73 SZABÓ 2001, 252-253. 74 CSUKÁS 2003,1. 75 NAGY 2003,1-2. 17
