Demeter Zsófia (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 41. (Székesfehérvár, 2012)
Tanulmányok - Rácz Piroska: Nők az egészségügyben - Csutka madám és Mici néni életútja a XX. század első feléből
Alba Regia 41. (2012) rendjébe. Az 1870-es évekig Magyarországon csak három intézményben képeztek okleveles bábákat. Semmilyen hagyománya nem volt még ekkoriban a nők szakmai képzésének és hivatali munkavállalásának. (A szülésznői hivatás volt az első államilag oktatott, felügyelt és fizetett női foglalkozás.) Nehezítette a helyzetet az is, hogy a falvakban nehezen vagy egyáltalán nem fogadták el az idegen, kívülről jött okleveles bábákat, akik a helyi szokásokat, babonákat nem tartották. Emellett nem tudták vagy nem is akarták megfizetni az okleveles bábák tandíját, magasabb bérét. (Ilyen jellegű szembenállásra dédanyám, Kohári Mária élettörténetében adódik majd példa, bár ő már a 20. század közepén, és nem is szülésznőként, hanem védőnőként dolgozott egy kis faluban.) Az okleveles szülésznők így inkább kisebb-nagyobb városokban, módosabb falvakban telepedtek le, hogy megélhetésüket biztosítsák. A legjobban a különböző bányatársaságok fizették meg az okleveles szülésznőt. Ilyen körülmények között az ország szülészeti viszonyai, különösen ami a kisebb falvakat illeti, csak lassú javulást mutattak. A legelterjedtebb képzési forma sokáig a főorvosi képzés maradt. 1873-ban újabb két bábaképző nyílt (Nagyváradon és Pozsonyban), majd az 1880-as években Tauffer Vilmos szülész, egyetemi tanár kormánybiztossága alatt sorra nyíltak meg az országban a bábaképzők. Ezek nagy része ún. másodrendű képzést nyújtott, 6-8-12 hetes tanfolyamokon a minimális tananyagot oktatták. A másodrendű képzést szükségmegoldásnak, gyors segítségnek szánták, így a követelményt nem lehetett túl magas szintre állítani. Az intézkedés szakmai körökben heves vitát váltott ki, a bábaképzők igazgatói, tanárai tiltakoztak, véleményük szerint a Tauffer-féle megoldás visszalépést jelentett. Bár a vita évekig tartott, ez nem akadályozta meg a másodrendű bábaképzők létrejöttét, s hamarosan tömegével jelentek meg a falvakban az ún. másodrangú szülésznők. A másodrendű képzést nyújtó intézmények egy része néhány év után átállt az okleveles képzésre. Az első világháború kirobbanása a bábaképzés terén komoly megtorpanást jelentett. A trianoni békeszerződés után több bábaképző határon kívülre került. Az 1920/21-es tanévtől a bábatanfolyamok időtartama 10 hónapra, 1931-től 12 hónapra emelkedett. 1945-ben megszűnt az országban a bábaképzés. Megindult a házi szülészet fokozatos visszaszorítása, az 1950-es 60-as évektől kezdve a szülések közel 100 %-a intézetben folyt le, beindult az intézeti szülésznők képzése. Érdekképviselet A bábaképzés magasabb színvonaláért, és a bábák társadalmi elismeréséért dr. Dirner Gusztáv gyakorló nőgyógyász, a budapesti bábaképző intézet igazgatója 1893-ban elindította a magyarországi bábák első szaklapját, a Szülésznők Lapját, majd 1894-ben a Bába-Kalauzt. Öt év múlva a lapok Bába-Kalauz néven egyesültek. Dirner Gusztáv a Szülésznők Lapja 1893-as előfizetési felhívásában egyesülésre szólította fel a szülésznőket, továbbképzést, a terhesség, a szülés, a gyermekágy, a gyermekgyógyászat legújabb eredményeinek közlését ígérte. A lap sikeres beindítása után szervezni kezdte a magyar bábaegyesületet is, a berlini és bécsi bábaegyesületek mintájára. 1894 júniusában tartotta alakuló közgyűlését a Magyar Bába-Egyesület 70 taggal. Főbb célkitűzései: szakmai továbbképzés, államilag garantált fizetés, a gyermekágyi láz megszüntetése, a képzett bábák megbecsülése, jog- és pénzsegélyek kivívása. Folyóiratai, a Szülésznők Lapja és a Bába-Kalauz minden számában megjelent egy-egy szakmai cikk, amelyet a korszak legnevesebb szakemberei írtak. A lapok figyelemmel kísérték a bábákra vonatkozó legújabb egészségügyi rendeleteket, előírásokat, ezeket rendre közölték is, és magyarázattal látták el. Gyakorlati segítséget nyújtottak az adminisztrációs feladatok elvégzéséhez: az anyakönyvek kitöltéséhez, a bábanapló vezetéséhez. Egy külön rovatban a bábák beküldött írásait jelentették meg, mely lehetett a praxisukból vett különleges eset leírása, panasz vagy segítségkérés is. Megjelentették a szakmai pályázatokat, ezzel segítve az állást keresők elhelyezkedését. Havonta tartottak Budapesten összejöveteleket, ahol tagsági ügyeken kívül szakmai előadások, viták hangzottak el, ezeket is megjelentették a folyóiratokban. Az egyesület gondoskodott az idős, beteg vagy megözvegyült bábák segélyezéséről. A 20. század első évtizedére megalakultak a Magyar Bába-Egyesület vidéki szervezetei is. A Magyar Bába-Egyesület a századfordulóra komoly nemzetközi kapcsolatokkal is rendelkezett, tagjai részt vettek külföldi tanulmányutakon, kongresszusokon. Mindezek hozzájárultak a bábák kedvezőbb megítéléséhez, nagyobb társadalmi és szakmai megbecsüléséhez. A 19. század végére az orvosok az okleveles szülésznőket elfogadták alsóbb rangú egészségügyi személyzetnek (ún. egészségügyi segédszemélyzetnek). 125
