Demeter Zsófia (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 40. (Székesfehérvár, 2011)
Horváth József: Végrendeleti adalékok a 17. századi győri vallásos társulatok (kongregációk) történetéhez
Aiba Regia 40. (2011) meglehetősen sok a „pontatlan cím2és”, így nem könnyű — sőt néha teljességgel lehetetlen — a címzett beazonosítása. A hagyományok jellegéről röviden csak annyit: döntő többségük — egy forinttól tíz tallérig terjedő összegű — készpénz; a testálok „mellé rendelt” kérése pedig többnyire az, hogy a kongregáció tagjai imádkozzanak a hagyományozó lelki üdvéért.44 Arra, hogy a végrendelkező tagja valamelyik vallásos társulatnak, a század első feléből mindössze egyeden adatot találtam: az 1638-ban testáló nemes Maykouich András hagy a ferenceseknek Szent István vértanú — templomuk, és a város védőszentje — tiszteletére ötven forintot, „miuel hogy agon Confratemitasban uagiok, es ag en testemnek is niugodalmat ott keuanok ”.45 Hogy Maykouich András esetében a vallásos társulathoz tartozás nem csupán külsőségekben nyilvánult meg, de lelki igénye is volt arra, azt jól mutatják további rendelései, melyek közül néhányat mindenképpen érdemes idéznem: „Ugyanezen Pátereknek hagyok megintén ötven formtot, hogy halálom után huszonöt Pentek napian misét mondgyanak lelkemért. Az szegényeknek, kik az mise alatt jelen lesznek akkor, mind az huszonöt péntek napon huszonöt forintot. Ag "Viaggiergiara hagiok tisgenketforintott meliek agon misek alat egienek ag sgegeniek kesében.” Emellett hagy még 25 forintot az „Eöregh Sgent Egyhaghog Nagyboldogh Áronnak tigtessegire”, majd így folytatja: „Ag Pater ]esuuitaknak hagyok ötven forintot, mivelhogy ők az én beteges agiamban foroghnak Engemet, es ugian Con/essanussimis’’.46 Maykouich András végrendeletéből - mely a továbbiakban is több értékes adatot, köztük egy témánk szempontjából is érdekes „utóörökös-rendelést” is tartalmaz — képet kapunk tehát egy, az átlagosnál valószínűleg mélyebben vallásos férfi lelke üdvéért tett, átgondolt rendeléseiről, melyekből kitűnik: bár a ferenceseknél volt konfraternitásban, a jezsuitákkal is szoros kapcsolatot tartott, és gyóntató atyáit is közülük választotta. Szerencsés véleden, de ismerjük utolsó rendelését Maykouich András özvegyének, Boynichich Erzsébetnek is: az 1642. július 27-én kelt dokumentum további izgalmas adatokat tartalmaz számunkra. A ferenceseknek szánt — jelentősebb értéket képviselő - kegyes hagyományait itt nem részletezve47 csupán azt említem, hogy temetését „ágon Franciscanus Barátok it való Győri Kalastromaban” rendeli, „mivel az szegény utolsó uram is ott nyugszik”; „az itt való győri Collegiombeli Pater Jesuitaknak” 50 magyar forintot rendel, hogy miséket szolgáltassanak mindkettőjük leikéért; végezetül pedig „ag Nemes it való Magyar Congregationakis Eot eghesg Egüst Fallenf’ legál.48 Boynichich Erzsébet rendelései azt bizonyítják, hogy férjével egyetértésben tették kegyes hagyományaikat; ugyanakkor kettejük végrendelete mutatja a jómódú gyermektelen házaspárok nagyobb adakozási lehetőségeit is. A 17. század második felében a győri kongregációk számára tett kegyes hagyományok többsége a fentebb említetteknél természetesen lényegesen szerényebb összegekről szól: az 5-10 forint körüliek a leginkább jellemzőek, de 1-2 forint összegű hagyományok is gyakran előfordulnak. A kis számú „ellenpélda” egyikeként nemes Benkouith Péter 1653-ban kelt rendelését említhetem, aki a győri ferenceseknél kíván temetkezni és templomukra száz forintot hagy; emiatt joggal feltételezhető, hogy a felesége halála után majdan eladandó ház árából „a magiar Giöri Congregatiora” szánt 200 forintot a ferenceseknél működő magyar kongregációnak kívánja rendelni.49 Az utóbbi kérdés azért érdekes, mert a végrendelkezők egy része csupán „a magyar congregatio”, ill. — kisebb számban - „a német congregatio” javára teszi rendelését; márpedig a 17. században — amint arra fentebb már utaltam — mind a ferenceseknél, mind a jezsuitáknál működött magyar és német kongregáció is. Hogy nem egyedi, de gyakrabban előforduló problémáról van szó, annak érzékeltetésére megemlítem: az 1655 és 1699 közötti időszakból nyomtatásban közzétett 121 végrendelet közül hat „a gyón magyar kongregációnak”, három „a gyón nemes kongregációnak” rendel kegyes hagyományt50 — anélkül, hogy a szövegkörnyezetből kiderülne, melyik szerzetesrend templomában működik az adott kongregáció. Tény viszont, hogy ugyanezen 121 testáló közül a „győri jezsuiták magyar kongregációjának” kilenc tesz kisebb-nagyobb hagyományt — miközben „a győri ferencesek magyar kongregációjának” megfogalmazással e forrásokban egyszer sem találkoztam.51 Ezen adatból persze nem következik, hogy a „jelző nélküli” magyar kongregációnak szánt rendelések bizonyosan a ferenceseknek szólnának; azt viszont kimondhatjuk: az a kérdés, hogy a ferencesek vagy a jezsuiták kongregációi voltak-e kedveltebbek a testálok körében, forrásaink alapján nem biztos, hogy egyértelműen eldönthető. A továbbiakban ezért csak az „egyértelmű” esetek számbavételére vállaikozhatom. 44 A vallásos társulatok működéséről, szerepéről ld. pl.: LÉNÁRT 1974, 33—36.; TÜSKÉS—KNAPP 2001, 306—318. 45 HORVÁTH 1996a, 61. 46 A teljes végrendeletet ld.: HORVÁTH 1996a, 61-63. (A dőlt betűvel szedett részek betűhív közlések.) 47 Ezekről részletesebben ld.: HORVÁTH 2005, 318. 48 HORVÁTH 1996a, 87. (A dőlt betűvel szedett részek betűhív közlések.) 49 HORVÁTH 1996a, 174. (A dőlt betűvel szedett rész betűhív közlés.) s» Vö.: HORVÁTH 1997b, 237. 51 Vö.: HORVÁTH 1997b, 236-237. 149 T I
