Demeter Zsófia (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 40. (Székesfehérvár, 2011)
Gärtner Petra: Adalékok a lépes madárfogáshoz
Gärtner Petra: Adalékok a lépes madárfogáshoz fejeznie a ngászoknak: a rigásrfófa, vagyis májfa elrendezését, az enyves vesszők feltűzdelését a gyertyánra, a kalitkás hiurigók elhelyezését a hiubokrok, vagyis a májfák köré ásott fenyőfák ágai közt.27 A tényleges madárfogásnál valójában nem volt jelen a madarász, csak távolról figyelte elrejtőzve az eseményeket. Egy olyan passiv vadfogási módról van tehát itt szó, amikor a vadász személyes jelenléte nem feltétele a vadászat eredményességének.28 A munka legfeljebb délig tartott. Egy sikeres madárfogás alkalmával harminc darabot is fogtak, de előfordult, hogy csak hármat-négyet. Azzal magyarázható ez a különbség, hogy a lépezés elsősorban a költöző madarakra irányult, s így ki voltak szolgáltatva a madárfogók a madarak vonulási „szeszélyeinek”. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogyha északon a szokottnál zordabb tél volt, akkor nagyobb létszámban érkeztek hazánkba a madarak. Az énekesmadarakkal kereskedő alsó-őrségiek karácsony éjszakáján a harangkötélből, az oltárterítőbői és a temetői fejfákról lopva levágtak egy darabot, és azzal füstölték meg a lépvesszőket, hogy minél több madarat foghassanak.29 A léppel rabul ejtett madarakat vagy énekesmadárként értékesítették (például Debrecen környékén), vagy közvetítők útján (ilyenek voltak többek között Permisén) vadételként eladták az ínyencségeket kedvelő nemeseknek: Budára, Pápára, Győrbe. A nemesi konyhán a rigóhús egyik elkészítési módja volt, hogy az állat mellét szalonnával borították és úgy sütötték meg. A fogyasztásra alkalmas belsőségeket tojássárgájával dúsítva zöldségesvöröshagymás zsírban dinsztelték, majd fűszerekkel megízesítették és pirított zsemlekockára kenve a sült rigóhús mellé tálalták.30 Bél Mátyás a fenyőrigót és a tengelicet kiváló ételként jellemzi. Amikor a halottas szokások kapcsán a köz- és főnemesek halotti toráról ír, szintén megemlíti a madarak fogyasztását. Pontosan ugyan nem szerepel a madarak fajtája és fogásmódja, ám kellően alátámasztja a vadételek, s köztük a vadmadarak előkelőségét az étrendben. Annál is inkább, mivel csupán a főnemes halotti torán jelent meg az ételek között a vadmadárhús.31 A lépes madárfogás vizsgálata lehetőséget ad a vadászatnak egy tágabb rendszerben való szemléltetésére, hiszen egy haszonszerzés reményében űzött paraszti vadfogásról van szó, amely, mint vadászati zsákmány, egykor a nemesi udvar vadételeként vagy — mint szórakoztató alkalmatosság — énekesmadárként jelent meg. IRODALOM BÉL 1984 CSABA 1972 DÖMÖTÖR 1951 ECSEDI 1933 GYŐRFFY é. n. (1934) HEGYI 1978 JAKSA 1998 KOMORÓCZY 1962 MEZEI 1983 N. KISS 1974 PÁK 1829 PÁVEL 1942 PLUTARKHOSZ 2001 Bél Mátyás: Magyarország népének élete 1730 táján. Budapest, Gondolat Kiadó. Csaba József: Népi vadfogó eszközök és eljárások Csákánydoroszlóban. In: Savaria, 1971-72. Dömötör Sándor: Enyvfőzés fagyöngyből Kőszeghegyalján. In: Ethnographia. LXII. évf. 3-4. sz., Budapest, 426-431. Ecsedi István: Népies vadfogás és vadászat a debreceni határban és a Tiszántúlon. Debrecen. Győrffy István: Vadászat. In: A magyarság tárgyi néprajza. A magyarság néprajza. II. kötet, Budapest, Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, 27-63. Hegyi Imre: Népi erdőkiélésünk történeti formái. észfikkeleti-Bakony erdőgazdálkodása az utolsó kétszáz évben.) Budapest, Akadémiai Kiadó. Jaksa Eleonóra: A paraszti vadászat legális és féllegális lehetőségei Magyarországon a 18—19. században. In: Népi kultúra — népi társadalom. Budapest, Akadémiai Kiadó, 69—90. Komoróczy Géza (szerk.): Tibullus és Propertius összes költeményei. Budapest, Magyar Helikon Könyvkiadó. Mezei Márta (vál.): Magyar költők -18. század. Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó. N. Kiss István: A paraszti vadászat Magyarországon (XVI—XVIII. század). In: Agártörténeti Szemle, XVI. évf., 1—2. sz., 66—71. Pák Dienes: Vadászattudomány. I—II. Buda. Pável Ágoston: Rigászás a Vendvidéken és az Őrségben. In: Néprajzi Értesítő, XXXIV. évf., 2. sz., Budapest, 141-163. Plutarkhosz: Párhuzamos életrajzok. I—II. kötet, Budapest, Osiris Kiadó. 27 PÁVEL 1942,156. 28 HEGYI 1978,158. 29 SZILÁGYI 2001, 62. 30 PÁVEL 1942,158. 31 Bél Mátyás írja, hogy ..közepes vagonú nemes ember halotti torához két ökröt, sok borját, nagszámú sertést és baromfit vágtak le (...). Ha pedig gazdagabb, ősi nemes családból való s jeles méltóságú férfi temetése ment végbe, ott olykor húsz ökröt s borjaknak, sertéseknek, vadnak, baromfinak és vadmadaraknak ssjnte megszámlálhatatlan sokaságát emésztette fel a tor (...). ” BÉL 1984, 478. 328
