Demeter Zsófia (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 40. (Székesfehérvár, 2011)
Gärtner Petra: Adalékok a lépes madárfogáshoz
Gärtner Petra: Adalékok a lépes madárfogáshos,; ,yA kis tarka madár ott akadó tt, Mert két lépvesspőcske kopt ragadott. ”11 Más helyütt: „Madarászok lépvesspőkkel lakják késpültfájókat, Gunnyójokban mesterséggel Fújják csalárd sípjokat. jön a rigó, harkály, sparka, Felpendül a tollasnép. Mátyás kiállt, oda farka; Sok bagjyokat fog a lép. ”12 Híres lépező helyként ismertek a nyugat-magyarországi vend települések: Apátistvánfalva, Orfalu, Ritkaháza, Permise, Újbalázsfalva, Szakonyfalu és Felsőszölnök, a magyar falvak közül Szalafő és Farkasfa. Ugyancsak űzték a lépes madárfogást az őrségi Csákánydoroszlóban, valamint a ma Szlovéniához tartozó Gesztenyésen, Péterhegyen, Lakházán, Nándorfán, Kerkafőn, Andorházán, Tótkeresztúron. Értékes adatokat gyűjtött a lépezésről Ecsedi István Debrecen környékéről és a Tiszántúlról. Emlékirataiban Splény Béla, egy elszegényedett bárói család sarja, nagyapja pátyi birtokáról említi a lépes madárfogást.13 Ezzel az eljárással fogták a fenyőrigót, a léprigót, a feketerigót, a tengelicet, a csízt, a süvöltőt, a zöldikét. A lépvesszővel való madárfogás zsellérek, fiatal, nődén férfiak, elfoglaltsága volt. A vend vidéken rigáspoknak nevezték őket. Ezen a területen 1938 óta engedélyt kellett kérni a rigáspáshop a vadászati jog tulajdonosától. Az engedélyért nem tartoztak fizetséggel, csupán a vadászat idején egy nap hajtással. A lépes madárfogás alapvetően (téli) jövedelemkiegészítő tevékenységnek, paraszti mellékfoglalkozásnak számított, ugyanúgy, ahogy a lép készítése is. A Kőszeg vidéki, Kőszeg hegyaljai falvakban (Szerdahely, Velem, Doroszló, Cák) valamikor komoly kereseti lehetőséget jelentett a lépkészítés, s a vele való kereskedés.14 Az előkészületek a lép anyagának beszerzésével kezdődtek hónapokkal a madarászás előtt. A lép készítéséhez a vén, korhadó tölgyfákon élősködő sárga fagyöngyöt /Loranthus europaeus/, vagy tölgyfabugyát használták.15 A gyankasmagnak is nevezett fagyöngyöt a csákánydoroszlóiak már augusztusban szedni kezdték. Általános vélekedés volt, hogy a jó minőségű léphez a dércsípte fagyöngy már nem használható, ezért igyekeztek, ha nem is a nyár végén, de még mindenképpen a fagy beállta előtt összegyűjteni a bogyókat. Az enyvkészítés miatt számos település környékéről (pl.: Farkasfán) kipusztult a sárga bogyójú fagyöngy, ezért távolabbi tájakról kényszerültek beszerezni azt. A két-három napos gyűjtőútra gyalogosan indultak. Három-négy ember ment ilyenkor együtt. A gyűjtést is közösen végezték, otthon aztán szétosztották a termést. A felszerelés mindössze egy kék kötényből és egy sarló alakú, kampunak nevezett tárgyból állt. Ez a kovácsoltvas eszköz, egy öt-hat méteres fenyődorong vékonyabbik felére erősítve, törte le éles, lapos végével a fagyöngybokrot a fáról. A földre hullott bokorról kézzel szedegették le a fagyöngyöt, majd zsákokba tették és hazavitték.16 Az enyv készítéséhez többféle eljárást ismertek. Tótkeresztúron a fazékba tett fagyöngyöt két hónapon keresztül savanyították, majd a patak vizében kimosták belőle a magokat. Farkasfán a lépkészítők víz hozzáadása nélkül tették cserépfazékba a bogyókat, ám ezt követően mindössze két-három hétig hagyták a kemence hátán, hogy megrohaggyon. Közbe-közbe megkeverték, s ezt követően minden alkalommal leöntötték róla a levét. Akkor lett jó már az anyag, ha csomóba állt. Ilyenkor a patakban kimosták, majd egy fazékba félretéve őrizték egészen a madárfogásig.17 11 MEZEI 1983,19.: Faludi Ferenc: Tarka madár c. verséből 12 MEZEI 1983, 16.: Faludi Ferenc: A hajnalc. verséből 13 A lépes madárfogás recens ismertetései: vendvidék, Őrség - PAVEL Ágoston: Rigászás a vendvidéken és az Őrségben. 1942,141-163., CSABA József: Madár a vend népéletben. 1947., uő. Népi vadfogó eszközök és eljárások Csákánydoroszlóban. 1972, 245—264., DÖMÖTÖR Sándor: Őrség. I960.; Debrecen környéke — ECSEDI István: Népi vadfogás és vadászat a debreceni határban és a Tiszántúlon. 1933.; Páty — SPLÉNY Béla emlékiratai. 1984.; Szeged— BÁLINT Sándor: A régi szegedi pákászok és madarászok. 1971, 119—139.; Kös^eghegyalja — DÖMÖTÖR Sándor: Enyvfőzés fagyöngyből Kőszeghegyalján. 1951, 426—431., Gyöngyös — PÁLOSNÉ NAGY R. Madárfogás lépvesszővel a gyöngyösi határban. 1988, 297—306.; Kö^ép-Tis^a vidék — SZABÓ László: lúpes madarászás a Közép-Tisza vidéken. 2001, 217-226. 14 Madarászok tevékenységére ugyanakkor nem tudott adatot gyűjteni e falvakból Dömötör Sándor. DÖMÖTÖR 1951, 427. 15 Szilágyi Miklós a fenyőfán élősködő fehér fagyöngyöt /Viscum album/ is említi a madárenyv alapanyagául, sőt, ahogy írja, helyenként a fagyai bogyóit is hasznosították e célra. SZILÁGYI 2008,117. 16 PÁVEL 1942,143. 17 PÁVEL 1942, 152. 326 —
