Demeter Zsófia (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 40. (Székesfehérvár, 2011)
Varró Ágnes: Kéziratos házi orvosi könyv Zámolyról
Alba Regia 40. (2011) VARRÓ ÁGNES KÉZIRATOS HÁZI ORVOSI KÖNYV ZÁMOLYRÓL Közel harminc éve vagyok Lukács László kollégája a Szent István Király Múzeumban. A közös múzeumi feladatok, szakmai programok, kiállítások, gyűjtőutak, honismereti táborok, konferenciák során szakmailag és emberileg is igen közel kerültünk egymáshoz. Beszélgetéseink gyakori témája szülőfaluja, Zámoly, és mindig nagy szeretettel gondol vissza az itt eltöltött évekre, szüleire, rokonaira. Születésnapi kötetébe ezért választottam Zámolyhoz kapcsolódó témát — egy innen származó kéziratos házi orvosi könyvecske közlését. Zámoly ma körülbelül 2300 lelkes község, Székesfehérvártól északra 13,5 km-re a Zámolyi-medence délnyugati részén fekszik. A törzsökös zámolyi magyarság mellé a XVIII. században németeket is telepítettek. Felekezeti hovatartozás tekintetében az 1880-as években, a könyvecske írásának idején, a lakosság kétharmad részben református, egyharmad részben pedig római katolikus volt. A kézzel írott házi orvosi könyvecskét Lukács Lászlótól kaptam tanulmányozás céljából néhány évvel ezelőtt a népi gyógyászattal kapcsolatos kutatásaimhoz. Neki, mint „régiségekkel” foglalkozó néprajzosnak egyik velencei-tavi gyűjtőútja alkalmával, az 1970-es évek végén adta az akkor Sukorón lakó, Zámolyról származó Nagy József nevű szőlősgazda. A 10,5 x 17,5 cm nagyságú, széles vonalas lapokból álló füzetet házilagosan, cérnával fűzték össze. Külső borítója keményebb barna színű papírból készült, erősen kopott, szakadozott, pecsétes. A 98 oldalas kéziratot (néhány oldal kivételével) jórészt tintával írták, amelynek kétharmad része az elmosódottság miatt rendkívül nehezen olvasható. Különösen az első oldalak leírásakor jeleztem gyakrabban egy-egy szó vagy sor olvashatatlanságát. Mindez azonban nem csökkenti a tartalom egészének érthetőségét, hiszen még így, itt-ott töredékeiben is, számos értékes adatot sikerült az elhalványult oldalakról leírnom. A könyvecske tulajdonosa és az első 78 oldal lejegyzője a zámolyi illetőségű Hermán István volt, aki a külső és a belső borítón is feltüntette nevét. A 78. oldaltól más kézírással folytatódik a füzet. Az írásvezetés technikája, a helyesírás, a szöveg stílusa, szóhasználata, tartalma, valamint a tinta minősége, színe is arra utal, hogy a családi orvosló könyvecske folytatója jó pár évtizeddel később készítette feljegyzéseit. Az ő személyéről semmit nem tudunk meg a kéziratból. A füzet keletkezési ideje, írásának elkezdése pontosan adatolható, 1881. január 16-án fogott hozzá Hermán István a praktikák leírásához. A külső borítólapon 1909. január 29-ei dátum olvasható a tulajdonos neve alatt. A kézirat utolsó egyharmad része viszont harminc-negyven évvel később készülhetett. Erre utal a gyógyító praktikák között szereplő alapanyagok használatának elterjedése, a betegségekre vonatkozó, a kor szintjére jellemző differenciáltabb ismeretek megjelenése, valamint a gyógymódokban nyomon követhető változások is arra engednek következtetni, hogy a füzet utolsó harmadának leírása az 1920—30-as években történhetett. A kéziratos könyvecske bevezető fejezetében azokat a szerencsétlen napokat sorolja fel a lejegyző, amelyek különösen negatív hatással vannak a gyógyulásra, az emberi kapcsolatokra, az egyéni sorsokra. A szerencsétlen napok népi számontartásában fontos szerepet játszottak a kalendáriumok, amelyek évről évre felhívták a figyelmet ezekre a balszerencsés időszakokra. Az orvosló füzet első része (az 55. oldalig) tartalmilag és formailag a legegységesebb. 41 pontban sorolja fel a különböző gyógynövényeket, fákat, füveket, gyakran megemlítve gyűjtésük, szedésük legalkalmasabb időpontját is. A megnevezés után pedig olvasható a növény gyógyításban való felhasználásának módja, a különféle eljárások, javaslatok. A kézirat első részének különlegessége, hogy meglepő párhuzamokat találunk benne Melius Juhász Péter 1578-ban Kolozsvárott megjelent Herbáriumával. Például a cédmsfa hasznainak ismertetésénél így ír Melius: Cedrus fa. Ének a* Terpentinajával, a~ sgiirokjával kenik a* Fejedelmek testét: holt testet nem hadgya meg rothadni csak meg asgallya. A* élő testet pedig kifollyó enyve meg rohasgtja. Ha ennek ag kifolyt enyveivel a szemedet meg kened: homályt, hallyogot és egyéb vakságot el üg a szemről. Ha ag cedrus enyvét e tgette l agfiilben csepegteted meg oly agfiilben való férge tJ ' MÉLIUSZ (fakszimile) 1578, 30-31. 305
