Demeter Zsófia (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 40. (Székesfehérvár, 2011)
Gelencsér József: Az özvegy nehéz élete - Sors és jogi néphagyomány
Gelencsér József: öpvegy ne hé.^ élete — Sors ésjogi néphagyomány fiatalok egymásra is leltek, a szülők hozzájárulása nélkül nem kerülhetett sor házasságkötésre. A II. világháború után a fiatalok joga egyre bővült a tekintetben, hogy maguk válasszák ki társukat.15 A házasság Magyarországon egészen 1894-ig a felekezetek egyházjogának uralma alatt állott. A jogi szabályozás és a gyakorlat összevetése meglepő eredményre vezet. Ugyanis sem a századokon át ható tridenti zsinat (1545—1563), sem a későbbi, az egyes felekezetekre vonatkozó szabályok nem követelték meg a férfi és a nő házasságkötéséhez a szülői beleegyezést. Az egyházjogi uralomnak a házassági jogról szóló 1894. évi XXXI. törvénycikk és a kapcsolódó törvénycikkek vetettek végett. Az előbbi norma szerint a házasság két különböző nemű, cselekvőképes személynek állami törvény alapján létesült feltéden és állandó életközösségre irányuló szerződése. Az együttesen jelen lévő házasulóknak polgári tisztviselő előtt, két tanú jelenlétében, személyesen kellett kijelenteni, hogy egymással házasságot kötnek. Csak a 20. életévet el nem érő kiskorúaknál kellett a törvényes képviselő vagy a gyám beleegyezése. Gölöncsér Julianna esetében a második házasságkötéshez a jog senkinek a hozzájárulását nem kívánta meg. A népi jogszokás, a hagyomány viszont mást mondott. Ahogy a potenciális kérők közül sokan akarták maguknak az özvegy és gyermeke munkaerejét, tudását, vagyonát, más értékeit, ugyan úgy egy széles kör, a rokonság, sőt, az azon túli közösség kívánta befolyásolni az özvegyet a választásban, a férjhezmenetelben, illetve annak elmaradásában. A széles befolyásoló kör jelentette mindenekelőtt a szülőket, Gölöncsér Julianna édesanyját, apósát és annak feleségét; másodsorban saját, illetve volt férje testvéreit; harmadsorban a többi rokont; végezetül a falu közösségét. A befolyásolás mértékét lényegében a felsorolás sorrendje mutatja: minél közelebbi hozzátartozó volt valaki, annál nagyobb kívánt lenni a ráhatás mértékében. Bár volt, aki a rangsorban előbbre tört: személy szerint a bátyja, Gölöncsér Lajos, aki amúgy is vezető szerepet vitt a testvérek közt. Gölöncsér Julianna édesapja ekkor már nem élt, így édesanyja egyedül jelentette a vér szerinti szülőt. Ráadásul neki férje életében is jelentős szava volt a család belső ügyeiben. Az édesanya révén mintha valamelyest feléledt volna - az alább ismertetésre kerülő - atyai hatalom. Ugyanez érződik az egy fedél alatt élő após és annak felesége tekintetében. A házasságkötésbe tehát elsősorban ők, továbbá a testvérek kívántak beleszólni, úgy gondolták, előzetes hozzájárulásuk kell. De tanácsot adott a szélesebb rokonság, sőt, közvetlen megnyilvánulással vagy híreszteléssel (pletykával), értékítélettel az egész falu. Mindezekre adottak voltak az alkalmak, hiszen éltek a rokoni és közösségi kapcsolatok, voltak találkozási alkalmak, és a ruhavarrást végző özvegyhez amúgy is sokan jártak. A ráhatás, a tanácsadás stílusra és tartalomra széles skálán mozgott. A legközelebbi hozzátartozók tehát úgy érezték, hogy az özvegy döntéséhez az ő hozzájárulásuk is szükséges. Azon túl a jóakaratú vagy érdek által befolyásolt tanácstól a fenyegetésig sok minden elhangzott. A már említett atyai hatalom azoknak a jogoknak és kötelezettségeknek az összességét jelentette, melyek az atyát a gyermekével szemben megillették, illetve terhelték. A régi római jogban a családapa (paterfamilias) gyermekének személyével, vagyonával feltétlenül rendelkezhetett. Gyermekét eladhatta, megházasíthatta, örökbe adhatta, életétől megfoszthatta. Az atyai hatalom csak a formaszerű felszabadítás tényével szűnt meg. A régebbi német és magyar jogban is sokkal szélesebb alapja volt az atyát megillető hatalomnak, mint vizsgált korszakunkban. Az 1848 előtti jogban a családatya hatalma alatt állt a feleség és a gyerekek. Nem csak a kiskorúak, hanem a törvényes korúak is, ha a családi közös vagyonban maradtak. A családatya hatalma alól önálló háztartás alapításával vagy a családi vagyon megosztásával lehetett szabadulni.16 Werbőczy István szerint az atyai hatalom a lányok felett különösen akkor szűnt meg, ha férjhez adattak illetve az apa halála által.17 A feudális kor végeztével szűkült az apai hatalom. A vizsgált korszakban ezt a jogintézményt a gyámsági és gondnoksági ügyek rendezéséről szóló 1877. évi XX. törvénycikk szabályozta. Eszerint az atya a kiskorú gyermek törvényes képviselője, aki kijelöli a gyermek életpályáját. A kiskorúak atyai hatalom vagy gyámság alatt voltak. Bizonyos feltételek esetén 18. vág)' 20. életévük elérésével a gyámhatóság nagykorúsíthatta őket. Egyébként a 24. életév jelentette a határt. Am ha a nő ezelőtt férjhez ment, teljes korú lett. A jogi népszokások mellett az atyai hatalom korábbi és hatályos szabályai mind bizonyos befolyással voltak a házasság körük döntésre. Különösen az első házasságnál, de még az özvegy újabb házasságkötésénél is. Gölöncsér Juhanna második házassága esetében sokáig úgy tűnt, hogy a népi jogszokást betartja, mások elvárása és hozzájárulása szerint cselekszik, aztán mégis a saját racionális, de érzelmek által is befolyásolt döntése szerint járt el. 15 TÁRKÁNY SZŰCS 1981, 312., 313. 16 MEZEY 2007,142. 17 FRANK 1845, 177-178. 286
