Demeter Zsófia (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 39. (Székesfehérvár, 2010)
Tanulmányok - Történelem - Helytörténet - Matussné Lendvai Márta: Kiegészítések Dunapentele 20. század eleji történetéhez - A Babanics család
Alba Regia 39. (2010) zászlóalj kantinjában60 II. osztályú, majd júniustól I. osztályú számvivőként szolgált. A levelezőlapok első illetve hátoldalai (esetenként mindkettő) segítségével tartózkodási helyei az I. világháború éveiben - legtöbbször dátummal - térképen ábrázolhatok. (3. ábra) A képeslapok, érthető okok miatt, semmilyen információval nem szolgálnak a háborús eseményekről. Esetleg a harci cselekményekkel hozhatók összefüggésbe Takács Kálmán 1915. november 3-án írt azon sorai, „... hogy még körülbelül 10 napig leszek Eszéken mert már a lábbadozó korházba vagyok áthelyezve, és inén út irányom Bpest... már egészséges vagyok csak kissé gyenge vagyok”.61 1915. december 10 - 1916. május 22. között különböző budapesti címekre - többek közön a Márvány utcai illetve a Kiscelli utcai hadikórházba - érkeztek nevére a képeslapok bátyjától, Sándortól és Babanits Margittól. Konkrét harci eseményről egyetlenegyszer, 1917. július 5-én számolt be, meglehetősen lelkes hangvételben: „... újság van... ugyanis a mi tüzérségünk első lövésre lelőtt egy francia repülőgépet két tiszt volt bene, éppen a kantinhoz közel esett le, nagyszerű látvány volt reggel 8 orakor történt 3000 méter magasról, majd szóval többet... ”.62 A képeslapok hátoldalán található írások elemzésével nyomon követhető a kettőjük közötti érzelmi viszony alakulása. 1914. szeptember 28-án Babanits Margit arra várt, hogy Takács Kálmán megírja a tábori postai címét. Udvariasan érdeklődött hogyléte felől és arról, hogy merre járnak. „Mi csak megvagyunk a szomorú egyhangúságban”63 - írta. Egy másik, olvashatatlan dátumbélyegzőjű lap szerint már azt hitte, hogy Takács Kálmán nem gondol rájuk, pedig ők sokat emlegették. „Ida ideje engedi írjon néha - legalább tudjuk merre jár... már 8 hónap óta, hogy Bpestről elment nem kaptunk lapot”.64 1915 júliusában megértéssel fogadta, hogy „... k. (edves) Takács úr oly ritkán ir hisz nagyon ellehet foglalva és kedve sem lehet az Íráshoz”, s a többféle módon értelmezhető „... már nehezen várjuk a háború végét”65 - mondattal zárta sorait. 1915 novemberében még „Kedves Margit Nagysám!” illetve „Kedves Takács Úr!” formában szólították meg egymást, majd december 10-én az addig használt „B. Margit” aláírásból elmaradt a „B.” Még ebben a hónapban személyesen is találkoztak. 1916 áprilisától a képeslap- illetve levélváltás intenzitása elérte a néhány napos szintet. Az aláírás ekkor már „Manczi”-ra, a megszólítás pedig „Kedves Manczikám!”-ra illetve „Kedves Kálmán!”-ra változott. Bő egy évvel később, 1917 júliusában nevezte először Takács Kálmán „édesem”-nek Babanits Margitot, az „Édes Kálmán!” megszólításra viszont még majd egy évet kellett várnia. Ebben az időszakban a képeslapokon lényeges információk nincsenek, azokat a leveleik tartalmazták. „Úgy hiszem már az én leveleimet is kézhez vette, volt mit olvasni úgye?”66 - írta Margit 1917 októberében. 1918 tavaszától egyre meghittebbé vált a lapok hangvétele. A „... bizony jó volna találkozni”67, „... bizony már alig várom hogy ott lehessek, most roppant lassan múlnak napjaim, de csak türelem”68, „... már de türelmetlen vagyok alig várom az indulás napját, mert szerettem volna kedves körébe lenni, de mindig úgy van ha várjuk annál nehezebben jön”69 tartalmú képeslapok először Takács Kálmán részéről érkeztek. Egy következő találkozás alkalmával bizonyára a leánykérés/eljegyzés is megtörtént. Erre enged következtetni az 1918 augusztusából származó „... édesapust (Babanits Mihályt) csókolom ... téged pedig ölel és milliószor csókol szerető Kálmánod”70 megfogalmazás. A találkozás iránti vágy kifejezése ekkor már mindkettőjük részéről megnyilvánult. A képeslapok szinte másról sem szóltak, mint a „... szivem szomorú hogy oly távol vagyok tőled”71 vagy a „... csak folyton gondolok édes szivedre, mily jó volna otthon lenni ... még az idő is oly szomom mind a szívem”72 típusú vallomásokról. Az I. világháború éveit túlélő, egymás melletti hűséges kitartásukat a Dunapentelén 1919. február 1-jén megkötött házasságukkal pecsételték meg.73 60 1917 decemberétől a címzésekben a kantin már nem szerepel. 61 gyűjt. Írsz: 2009. 52.5. « uo. ltsz.: 2009.52.20. « uo. Írsz.: 2009.52.1. 64 uo. ltsz.: 2009.52.4. 65 uo. ltsz.: 2009.52.3. <* uo. ltsz.: 2009.52.32. 67 uo. ltsz.: 2009.52.37. 68 uo. ltsz.: 2009.52.43. 69 uo. ltsz.: 2009.52.44. 70 uo. ltsz.: 2009.42.45. 71 uo. ltsz.: 2009.52.50. 72 uo. ltsz.: 2009.52.51. 75 uo. ltsz.: 2009.54.1. 91
