Demeter Zsófia (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 38. (Székesfehérvár, 2009)
Melléklet
Alba Regia 38. (2009) A kiállítás szerkezetileg három nagy egységre osztható: I. Céhek, mesterségek, termelő tevékenység. II. Vásárok, piacok, vagyis az árucsere és a tájak közötti munkamegosztás III. Ünnepek, szokások Az első egységben feltárulnak a megye céhközpontjainak, Székesfehérvárnak, Mórnak, Csákvámak, Bicskének történeti jellegzetességei, céheinek és velük együtt a falusi céheknek a takácsoknak, fazekasoknak, bútorkészítőknek, mézes bábos oknak tárgyi hagyatéka, a céhek jó renddel való működését biztosító szigorú szabályok, rendeletek, előírt elvárások összessége és a céheket jellemző jelképek együttese. Külön szeretném kiemelni a céhlegények vándorlásának ékes bizonyítékát, a vastuskót, amely Székesfehérváron kívül Győrött látható még, emlékeztetve az Európát behálózó céhes vándorutakra, a mesterlegények nemzetközi kapcsolati hálójára, tapasztalatgyűjtésüknek igényére, mesterségbeli tudásuk magas színvonalának megszerzésére való törekvésükre. A sokoldalú és megalapozott szaktudás, a céhremek elkészítése jogosította fel őket azután arra, hogy mesterségük jelvényét, a cégért használhassák, amellyel a térség lakosságát is kielégítő módon útbaigazíthatták. Különös színt képviselnek ebben az egységben a házközösségekben élő, Morvaországból idemenekült habánok vagy „fehéredényesek” semmivel össze nem téveszthető formakincsükkel és színvilágukkal. Ehhez a nagy egységhez kapcsolható a kézműves hagyományok folytatóit, a fafaragót, a tojásfestőt, a gyöngyfűzőt, a bútorfestőt, a szövőket, a csipkeverőket és a fazekas hagyományok őizőit bemutató, megszólaltató részterület. A második egységben a kiálKtás tervezői, rendezői az ámcsere, a vásárok és piacok világába vezetnek el. Kavargó sokféleség, színes gazdagság, világra nyitottság, hírek szabad áramlása és az élmények sehol meg nem tapasztalható bősége várta az itt megforduló árusokat, vásárlókat és a csak árukban valamint hírekben újdonságra szomjas nézelődőket egyaránt. Ipari és mezőgazdasági termékek, a mindennapi táplálkozás alapanyagai, azonnal fogyasztható élelem egyaránt megtalálható volt, és gazdára lelt itt. Regényes képsorok, életszerű jelenetek, a sokadalmakra jellemző hanganyag varázsolják valósággá ezt a színes, utánozhatatlan, sajátos, egyszerre zárt és tágra nyitott világot. Nemcsak az áruba bocsátott termékek, hanem az előállítók, az előállítás mikéntje, eszközkészlete, a vásárlók, használók és a használat alkalmai egyaránt megismerhetők, hisz ebben a semmivel össze nem hasonlítható helyen és időben rácsodálkozhatunk a vásárlási szokásokra, a vásárlók közösségi hovatartozásának jelképeire, a viseletűkre, valamint azoknak az alkalmaknak együttesére, amelyek az egyes termékek megvásárlására késztették a közösség tagjait. Ebből a bőségből külön is említésre érdemesnek tartom a híres fehérvári piacokat jellegzetes árusaikkal, a mézesbábosok és a kékfestők (Felmayer István, Montskó Flórián), valamint a Dunántúl-szerte nagy hímévre szert tett késesek tevékenységét, árukészletét. Egyedülálló jelenség a kiálKtás egészében a pásztoroknak zárt, a társadalom minden más csoportjától eltérő életmódot folytató közössége, mozgékony, fogékony, gyors észjárású, összetett tudást birtokló, dönteni képes, de szükség esetén vagy csupán kalandvágyból a törvényt kijátszani, annak akár ellenszegülni bátor tagjaival, akik öltözetükkel, használati és munkaeszközeikkel, a népművészet valamennyi ágától különböző művészetükkel írták be magukat a magyar művelődéstörténetbe. A szentgáK híres juhászdinasztiából származó Tamás Károlyné Kiss-Tóth Vilma Sebestyén-díjas önkéntes néprajzi gyűjtő idézte egyik felmenője mondását: „I 'alamennyijuhász mind sógorom!” - jelezve a pásztorokra és ezen belül a pásztorhierarchiára jellemző zártságot, amellyel sajátosságaikat hosszú ideig megőrizni voltak képesek. A Veszprém megyében élő Kiss-Tóth, Kövecses, Bari-Horváth, Peszlen, Papp, Gönczöl, Bagi, Dávid nemcsak egymással, hanem a Zala megyei Bendékkel és a Fejér megyei Lákisokkal egyaránt rokonságban voltak - és akkor még e kiterjedt atyafiságnak csupán egy-egy ágát emKtettük meg. A harmadik egységben az ünnepek és szokások kelnek életre a szokástárgyak, életképek, fényképek és hanghatások segítségével. Az ünnepek a közösségi szokásokkal találkozási alkalmak voltak, emelve az ünnep fényét, jelentőségét, rámutatva, hogy ünnepelni igazán csak közösségben lehet, amikor megosztható az öröm. A falusi közösségek számára a mindennapokból való kimozdulás, a világlátás lehetőségét biztosították a méltán híressé vált kegyhelyekre vezető búcsús zarándoklatok. Felkeresésükben vallási indíttatás, segítség kérése, a gyógyulás reménye, a hála, a vezeklés vagy a fogadalom játszott szerepet, késztette az egyéneket közösségbe szerveződve felkeresésükre a keg}fiely búcsúnapján. A térség legnevezetesebb búcsújáró helye Bodajk, a Segítő Szűzanya passaui filiációja, amelynek fő búcsúja Mária neve napja, szeptember 12, amikor a Dunántúl több megyéjéből és Eszak- Magyarországról egyaránt zarándokok tömegei érkeztek/érkeznek a kegytemplomba. A búcsús zarándoklatokról, továbbá a kegyhelyekről ugyancsak elmondható, hogy a vallásos áhítaton túl a különböző, sokféle hírek áramlásának és a kulturális javak cseréjének egyaránt helyszínei voltak, lehetővé téve más tájak közösségeinek megismerését, a velük való kapcsolatok kiépítését. 255
