Demeter Zsófia (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 38. (Székesfehérvár, 2009)
Tanulmányok - Néprajz - Lukács László: Katona-karácsonyfa, háborús karácsonyfa
Alba Regia 38. (2009) édesanyátok, gyermekeitek, barátaitok gondolatban itt vannak veletek. A karácsonyfa apró fényeiből az ő tekintetük sugárzik felétek. Szívből kívánom nektek, hogy a következő karácsonyt otthon érjétek meg jó erőben, egészségben, boldogságban!” Ezután következett a jó vacsora, durrogtak a pezsgős palackok. Mosolyogtunk, amikor koccintottunk, mert szívünkben-lelkünkben otthon voltunk, és éreztük mindannyian, hogy az óriási távolság ellenére gondolataink találkoznak az otthoniak gondolatával.”57 Ugyancsak a Don-kanyarban, a soproni 48. gyalogezrednél, Voronyezs közelében, Sztaro-Nyikolszkoje faluban is karácsonyfával ünnepeltek. Kónya Lajos (1914-1972) költő, tanító, tartalékos zászlós, szakaszparancsnok 1942. december 25-ei naplóbejegyzése szerint: „Kis betlehemet rögtönöztem tegnap, kicsi karácsonyfát állítottunk mellé, csomagban érkezett műfácskát a fehérbe öltöztetett asztalra, gyertyák és pár szem szaloncukor közé. Hármasban akartuk eltölteni... halk énekekkel és bibliai igékkel az estet. Nem így lett, nagyon közösségi karácsony lett belőle. Tele lett a szobánk emberrel, a rögtönzött kórus énekelt, ettünk, ittunk a csomagokból, amelyek éppen a legjobbkor érkeztek, néztünk a lobogó gyertyák fényében tündöklő betlehemre, a kis karácsonyfára... ”58 A Don melletti Kondenzovo községben, a 133. számú MAVAUT-tehergépkocsi vonatoszlop téli szállásán is állítottak karácsonyfát 1942-ben. Boldizsár Iván hadapród őrmester könyvéből idézem: „Itt jött el a karácsony. Valószínűleg pszichológiai oka van annak, hogy a karácsonyestét nem tudom felidézni. Számos háborús epizódra mindig is emlékeztem, most, hogy írok róla, és állandóan visszagondolok rá, sok minden képszerűen, három kiterjedésben áll előttem, de a karácsony képei elmosódnak. Tudom, hogy ha nem is könnyen, de állítottunk karácsonyfát. Fenyő nem volt a falu körül, de a fiúk messziről hoztak, vagy csencseltek a németektől. Hazulról különcsomagot lehetett küldeni, bejgli volt bőven. Szakácsunk pesti cukrász volt... Pompás linzert sütött. Még arra is emlékszem, hogy a karácsonyfa alatt elkezdtem bőgni, és ezt nagyon szégyelltem, amíg meg nem láttam, hogy mindenki sír.”59 Súlyos sebesülése miatt nem a fronton, hanem Budapesten töltötte az 1943-as háborús karácsonyt Bárczy János repülőtiszt. Zuhanóugrás című könyvében a családi körben, nővérénél töltött karácsonyestére is emlékezik „Zsuzsi nővérem kitett magáért, hogy a beszerzési és ellátási nehézségek ellenére is mindent előteremtsen ahhoz, ami a hamisítatlan „békebeli” karácsonyi hangulathoz szükséges. Friss, hamvas volt a plafonig érő ezüstfenyő, kifogástalanul csillogtak rajta a díszek, üveggömbök, lobogtak a gyertyák, ajándékot is kapott mindenki, a felvidéki származást idéző hagyományos vacsorái fogások közül se hiányzott a káposztaleves, a rántott hal, a mákos bobájka.”60 Az utolsó háborús karácsony már ágyúdörgést hozott a fővárosba, 1944. december 24-én köré záruló ellenséges gyűrűvel. A 13/1-es Magyar Királyi Honvéd Kisegítő Alakulat katonái, 19-21 éves fiatalok, a parancs ellenére Pesten maradtak, nem mentek tovább nyugat felé. Az Emericana katolikus diákegyesület Bástya utcai helyiségében húzódtak meg. Közéjük tartozik Czettler Antal, aki visszaemlékezése szerint szenteste kimenőt kapott, hazament: „Otthon — legnagyobb meglepetésemre — egy kis asztalra állított karácsonyfa várt. Meggyújtottam a gyertyákat, majd anyám, nagynéném, háztartási alkalmazottunk és én egymás kezét fogva néhány szép karácsonyi dalt énekeltünk. Időnként lövések és ágyúdöigés hallatszott. A gyertyafény és a karácsonyi dalok hatására úgy éreztük: Krisztus velünk van, és megvéd... Az Emericanába visszaérve senki nem vetette szememre, hogy fél órát késtem. A zongora tetején kis karácsonyfa állt. Egyik legjobb barátom... hozta aznap délelőtt a Naphegyről.”61 Ugyanezen a napon ostromnaplója szerint Boldizsár Iván ajándékokat kézbesít Budapesten, egy karácsonyfával a kezében indul haza, amikor megtudja, hogy az orosz tankok a Budakeszi út felől már közelednek: „Féltem, hogy elkapnak a város felé vonuló katonák, ezért bementem a házak mellé, levettem a sapkámat, és a karácsonyfával álcáztam magam.”62 Kodolányi János (1899-1969) író családjának Hidegkúti úti lakásában ünnepelt 1944-es karácsonyestjére így emlékezett fia, ifj. Kodolányi János (1922-2008) néprajzkutató, akkor betegszabadságon otthon tartózkodó karpaszományos honvéd: „Anyám a málhákat elhelyezte, apám otthon volt, én pedig, ahogy szoktam, díszítettem a karácsonyfát. Meg is gyújtottuk a gyertyákat, és megrendeztük a karácsony estét annak rendje és módja szerint, ahogyan szoktuk. Természetesen nem olyanformán, ajándékokkal, mint az máskor történni szokott, de mindenképpen megvolt a karácsonyfa, a gyertyákat meggyújtottuk, és boldog ünnepeket kívántunk egymásnak. Közben a katonai események az ablak túlsó oldalán, ahogy láttuk, zajlottak tovább.”63 Másnap, szent karácsony napján, amikor a harc már a hűvösvölgyi hadapródiskolánál folyt, Fekete István író ezt jegyezte be naplójába: „A szomszéd 57 BÁRTFAI SZABÓ 1988,96. 5* KÓNYA 1996,110. 59 BOLDIZSÁR 1982, 66-67. «BÁRCZY 1981,403. « CZETTLER 2002,1-2. 62 BOLDIZSÁR 1982,138. « DOBOS 2009,163. 167
