Demeter Zsófia (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 38. (Székesfehérvár, 2009)
Tanulmányok - Művészettörténet - Matits Ferenc: Deák Dénes emlékezete
Matiis Ferenc: Deák Dénes emlékezete Ezt megelőzően néhány, autóval rendelkező barátja kísérte el üzleti útjaira, biztosítva számára a gyors közlekedés és szállítás lehetőségét. Számos kortárs művész sokat köszönhet neki. Sikerült közülük többet is megszólaltatni. Érdekes módon több muzeológus elzárkózott azonban attól, hogy válaszoljon kérdéseimre. Talán összefügg ez azzal is, hogy Deák Dénes műgyűjtői működésével összefüggésben űzött műkereskedői tevékenységét az 1970-es években érvényben lévő törvényi rendelkezések — 81. §. 3. — értelmében az illetékes hatóságnak jelezni kellett. Egyesek célozgattak arra is, hogy neki azért engedtek meg többet, mert a 70-es években a legmagasabb körökkel is kapcsolatban állt. Tény, hogy Aczél György is ügyfelei közé tartozott. Zsidó származású római katolikus vallást gyakorolóként adományaival gazdagította a Zsidó Hitközséget, a Zsidó Múzeumot, de egyben mecénása volt az ábrahámhegyi római katolikus templomnak is. Erről az épületről színes illusztrációkkal ellátott kiadványt adott ki, míg a Zsidó Múzeumról készült könyvnek társszerzője volt. Szoros kapcsolatban állt többek között Katona Tamás történésszel, politikussal, László Gyula és Gegesi Kiss Pál professzorokkal éppen úgy, mint Zemplényi Györggyel, a Művészeti Alapnál és a magyar úszóválogatottnál is megfordult közismert szélhámossal. Amit beszélgetőpartnereim általában nem vitattak, hogy kiváló diplomáciai és műérzékkel rendelkezett. A beszélgetések során tehát egy változatos, a világ dolgaiban tájékozott, szorgalmas, sokféle stílusban tárgyalni képes, irodalmi és művészettörténeti kutatásokat folytató - Medgyessy Ferencről, Mednyánszky Lászlóról könyvet publikáló - filosz volt. Ha korábbi üzleti partnereivel, gyűjtőtársaival idézzük fel emlékét, a gyűjteménygyarapításban, az üzleti ügyekben rendkívül elszánt, a „cél szentesíti az eszközt” elvet valló ember képe rajzolódhat ki előttünk. Színes egyénisége már azon mintavétel során is megmutatkozott, amely szerteágazó kapcsolatainak csupán kis hányadára terjedt ki. Székesfehérvár városát gazdagító adományai - a Haraszty István által készített szökőkút, a Deák Alapítvány működését biztosító alap, a Deák Gyűjtemény műtárgyállománya - alapján neve bekerült a város aranykönyvébe. Mint egykori Deák Dénes-ösztöndíjas, örömmel töltött el, hogy olyan emberekkel beszélgethettem, akik nálam jobban ismerték e rendkívüli, sokrétű személyiséget. Fogadják néhány részletét az általam készített beszélgetéseknek; Dr. Gelencsér József, a Deák Dénes Alapítvány elnöke, a Közép-Dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal vezetője, a Fejér Megyei Múzeumegyesület elnöke: „Természetesen a pontos dátumokra már nem emlékszem: az ismeretség, a kapcsolatfelvétel a nyolcvanas évek második felében történt, még Balázs Miklós volt a tanácselnök, tehát a Balsay István-féle korszakot megelőzően. Nos, én abban az időszakban vagy osztályvezető-helyettes voltam a Városi Tanácsnál, vagy már a Szervezési és Jogi Osztálynak voltam a vezetője. Ugyanebben az időszakban én a Fejér Megyei Múzeumok Igazgatóságánál is jogászkodtam. E két elfoglaltságomon keresztül a két intézmény közötti együttműködés fejlesztésére volt lehetőség. E mellett a muzeológusokkal, a művészettörténészekkel jó kapcsolatom alakult ki. Egy este a Fő utcán sétáltunk Kovács Péterrel, amikor említést tett nekem Deák Dénesről és azon terveiről, hogy képzőművészeti gyűjteményének egy részét Székesfehérváron kívánja elhelyezni. Ezt követően Kovács Péter és Kovalovszky Márta művészettörténészek közvetítésével ismerkedtem meg Deák Dénessel. Az első találkozás Budapesten, Vadrózsa utcai lakásán történt, ahová a tárgyalások, az egyeztetések során többször is ellátogattam. A kezdeti időtől fogva én képviseltem a Városi Tanácsot, a mai önkormányzat jogelődjét ebben az ügyben. De nagyon hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a kapcsolattartás az más jellegű is. Már a Kovács-Kovalovszky művészettörténész házaspárral kialakult viszonyomat is meghatározta a művészetek irányában megnyilvánuló fokozott érdeklődésem. Deák Dénes esetében is beszélhetünk egy hivatalos és egy nem hivatalos kapcsolatról. Ez utóbbi mind elmélyültebb lett, és mind többet adott számomra. A hivatalos részt illetően azt tudom elmondani, hogy az én feladatomat képezte a Városi Tanács és Deák Dénes közötti írásos szerződések elkészítése. Ezek a Letéti, az Ajándékozási és Eltartási Szerződés tárgykörben mozogtak. Deák Dénes abszolút nagyvonalú volt. E tekintetben azt mondhatom, hogy szinte aránytalan megállapodások jöttek létre jogi értelemben, amelynek nyertese egyértelműen Székesfehérvár városa volt. O vázolta elképzeléseit, hogy mire gondol, kérte, hogy foglaljam megfelelő jogi keretekbe. Természetesen, azért nem volt ez a munka olyan egyszerű, mert előfordult, hogy amiről pár nappal korábban beszéltünk, az változott. Ezért törekedtem arra, hogy a várossal szembeni bizalmát és nagyvonalúságát tisztelve, mielőbb készüljön el az írásos dokumentum, amelynek készítése során gyakran mondogatta: “Készítsd el, Te jobban értesz hozzá, majd aláírjuk, ha elkészülsz vele!” Az első szerződés aláírását megelőzően négyesben az Ősfehérvár étteremben ebédeltünk. Deák Dénesen és a Kovács-házaspáron kívül jómagam. Innen sétáltunk át a városházára, hogy aláírjuk a szerződést. Az ebédről jövet megkérdeztem Deák Dénestől: “Áruld el Dénes, miért mellettünk döntöttél, hiszen nagyon jól tudjuk, hogy másokkal is tárgyaltál?” Erre az volt a válasza: “Azért, mert Ti nem voltatok olyan erőszakosak.” No, természetesen ezen 206 1
