Demeter Zsófia (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 38. (Székesfehérvár, 2009)
Tanulmányok - Néprajz - Gelencsér József: A sárkeresztesiek szerepe az árucserében a XX. század első felében
Alba Regia 38. (2009) Különösen Igán István fuvarozott gyümölcsöt. Őszi időszakban nem csak falujában értékesítette, hanem járta a környező uradalmakat, leginkább Gy örgy-majort (Sárkeresztes), a két Borbála-pusztát (Sárkeresztes és Zámoly), Farkastanját (Székesfehérvár), Alsó-pusztát (Magyaralmás). A cselédekkel a gyümölcsöt (főleg szilvát) szakajtóban 1:1 arányban gabonára, búzára, rozsra cserélte. A terményt a magával vitt zsákokba öntötte. A gyümölcsből jutott a fehérvári piacra is, ahol mgós hídmérleggel mérte ki. A krumplit ákszámra a Bakonyban, főleg Balinkán vették. A nagyméretű zsákokba mintegy hetven kg fért, amit azután súlyra, ötven kg-ónként adtak el Székesfehérváron. A sárkeresztesi kocsmárosok rendszeresen; a parasztság esetenként, lakodalomra a bort a Vértesaljáról, Mórról, Csókakőről hozta. A kocsmárosok gyakran még mustként vették meg. Gölöncsér József 1935 körül néhány éven keresztül az uradalom aratóinak is hozott pár száz liter bort. Előzetesen rendeltek nála fejenként 20-30 litert, s az egy tételben meghozott italt szétmérte. A keresztesi gazdák viszont a tavaszi móri vásárra gsuppot vittek eladni, amit a helyi és környékbeli németajkúak a szőlőkötözéshez vettek. Szezonban, főleg ősszel, a kereskedő kisparaszt egész héten úton volt. Hétfőn elment a Bakonyba, kedden megjött, szerdán vitte az árut a fehérvári piacra, csütörtökön újra ment Zirc tájékára, pénteken megjött, szombaton ismét megjelent a fehérvári hetipiacon. Kereskedésük révén a vállalkozó kisparasztok kiegészítő jövedelemhez jutottak, mely megélhetésük egyik alapját jelentette, és legtöbbször nem természetbeni, hanem készpénz megszerzését biztosította. Tevékenységük a II. világháború alatt korlátozások következtében előbb csökkent, majd teljesen megszűnt. Székesfehérvár környékét és a Mezőföldet, sőt azon túl az egész Dunántúlt, részben a Balkánt ismert ámtermelő központok, famunkára szakosodott bakonyi falvak látták el faeszközökkel. A keresztesiek különösen a jásdiaktól vásárolták a favillát, fagereblyét, falapátot, jármot, létrát, kaszanyelet, rokkát, udvarsöprűt. A XX. század elején hozták a színesre festett rokkát a Tolna megyei Bölcskéről is. A két világháború között az egyik sárkeresztesi kovácsmester szintén a Bakonyból szerezte be a kocsik faanyagát. Molnár Ferenc 1904-ben költözött a faluba, s apja halála után vette át a kovácsműhelyt. Vásárban szerzett ismeretsége nyomán gazdasági kapcsolatba került a bakonyi famegmunkálókkal. Bakonyszombathelyről Szvitek Páltól, Várpalotáról Kajári Lászlótól továbbá egy tési bognártól jutott el hozzá a lovaskocsik fa alkatrésze. Vagy vasúton, szétszedve küldték, vagy kocsin maguk hozták el. Évente mintegy tíz kocsi faanyagát vették meg, s megvasalva adták tovább. Az 1940-es évek végén ment legjobban az üzlet, mikor a kovács ugyancsak Ferenc nevű fiával együtt havonta átlag két kocsit készített el. Eladni egyrészt a fehérvári vásárra vitték, de rendölésre is csináltak, melyek Pátkára, Lovasberénybe, Vértesacsára (Fejér megye), Császárra (Komárom-Esztergom megye), Balatonkilitibe (Somogy megye) jutottak el A hagyományos paraszti társadalomban egy kisebb vagy nagyobb tájon belül a falvakat bizonyos azonosság, hasonlóság kapcsolta össze, ugyanakkor az egyes községek eltérő terményeikkel, termékeikkel különböztek is egymástól.36 A sárkeresztesiek elsősorban gabonatermelők voltak, akár a környező községek lakói, s ennyiben azonos volt a szerepük az adott kistájon, a Móri-völgyön belül. Egyidejűleg bizonyos terményeikkel, szolgáltatásaikkal el is tértek azoktól, beilleszkedve a táji munkamegosztás rendszerébe.37 Növénytermesztésük lokális jelentőségű volt, elsősorban az önellátást szolgálta, és csak a felesleg jelent meg a piacon; ezzel szemben állattenyésztésük, állattartásuk kifejezetten piacra orientálódott, s nagyobb területet fogott át. Összegezve megállapítható, hogy a sárkeresztesiek az ámcsere különböző formáiban vettek részt. Saját terményeikkel - főleg a tejtermékekkel - tekintélyes részt vállaltak Székesfehérvár élelmiszerellátásában, s általában árujukat a legközelebbi kereskedelmi központban, Székesfehérváron értékesítették. Másrészt, mint a nyugattól kelet fele irányuló áruk szállítói, közvetítői tájegységeket kapcsoltak össze. Az áruknak a fogyasztókhoz történő eljuttatása kereseti lehetőséget biztosított számukra. A földrajzi lehetőségek és a gazdasági kényszerűség nyomán a község az árucserében lélekszámához viszonyítva jelentős szerepet játszott, melynek lényegében a paraszti társadalom felbomlása vetett véget. *> ANDRÁSFALVY 1978, 231. ’7 Részletesebben: LACKOVITS-LUKÁCS 1987. 187
