Demeter Zsófia (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 38. (Székesfehérvár, 2009)
Tanulmányok - Néprajz - Lukács László: Katona-karácsonyfa, háborús karácsonyfa
Lukács László: Katona-karácsonyfa, háborús karácsony fa „Csöndes, visszatartott lélegzettel indultam el én is Alfréddal az ismerős úton. Elhagytuk az Új utcát, s a cselédházakat, a birkahodályt, a kovácsműhelyt a behavazott gőzekékkel, s rákanyarodtunk a Laja-puszta felé vezető keskeny ösvényre, amely a fenyveshez visz. Igazi, téli békesség mindenütt. Mögöttünk a falu, balra tőlünk a major, előttünk behavazott dimbes-dombos táj. Mai eszemmel azt mondanám: vadászok előtt kinyíló, bruegheli vidék. Már nem emlékszem, mi járt a fejemben, talán megbízatásom komolysága, mikor fölugrott előttünk egy jól megtermett nyúl, s futott a ligetes erdő felé. Alfréd, megfeledkezve mindenről, előkapta revolverét, s rálőtt a menekülő nyúlra. Egy lövés, kettő, nem találja el. Fél pillanat múlva iszonyatos fegyverropogás dermeszt meg mindkettőnket, s porzik körülöttünk a hó. Alfréd eltorzult arccal rámordít: ne mozduljak. Semmit se értek a világból. Úgy látom: ő sem. De magunkhoz se térünk, ordítozó német katonák rohannak felénk, pórázon tartott kutyákkal. A kiáltásra Alfréd eldobja revolverét. Most értem meg, hogy az imént halálos golyókkal lőttek körül minket. Egy-két méternyire süvítettek el mellettünk. A katonák odaérnek hozzánk, és pattogó szavakkal faggatják Alfrédet. Csak sejtem, hogy miről. Aztán a papírjait kérik. Megmotozzák, s végül fölszólítják: vegye föl pisztolyát, s felejtsük el a fenyőerdőt, a karácsonyfát, a nyúlvadászatot, azonnal forduljunk vissza, és soha többé ne jöjjünk erre. Odahaza tudom meg, hogy csak néhány lépés választott el bennünket egy elaknásított területtől. Ha nem ugrik föl a nyúl, ha nem lő rá Alfréd, mi bizonyosan halottak vagyunk, mint a gyerekei.”52 Alfred sikertelen karácsonyfa-állításával azonos időben Emil Barth (1900-1958) író otthon tölti a karácsonyt, bombázások és belövések miatt főként a pincében. O ahhoz a generációhoz tartozik, aki mindkét világháborúban részt vett. Háborús naplójában (Lemuria) arról ír, hogy szobájukat ekkor is feldíszítették az erdőből hozott magyalokkal. Utolsó pillanatban egy sebesült, otthonát vesztett katona egy fenyőfát is hozott nekik. A hiányzók, elesettek vagy távollévők helyére ünnepi asztalukhoz másokat hívtak.53 Az SS-katonák a hagyományos német karácsonyt átértékelő Ju/festet tartottak.54 Ilyen Jul-ünnepet rendeztek az internáltakra felügyelő SS-katonák 1944 karácsonyán a bajorországi Schloss Waldbichlben, amelyről özvegy Horthy Istvánná gróf Edelsheim Gyulai Ilona naplójában ovlashatjuk: „December 24., vasárnap... Tegnap este is volt már egy nagy ricsaj, úgynevezett „Jul-Fest”, amire az egész ház népe levonult az SS-katonák barakkjaiba, az ősgermán fényünnepre, amely a napok hosszabbodásának ünnepe. (Nehogy valaki Jézus születésére emlékezzen!) Buillon grófné volt a „Lichterfrau”, a fényasszony.”55 A második világháború idején a német porcelánmanufaktúrák (Berlin, Meißen, München-Allach) már az új szellemben ábrázolták az ünnepet karácsonyi emléktányérjaikon. A meißeni porcelángyár 1940-es karácsonyi tányérján sokgyermekes, német család áll behavazott fenyőfák előtt, a csillagos ég alatt, tábortűz körül. A téli napfordulót megjelenítő tűz, a Julfest felirat, alatta a horogkereszt a karácsony új ideológiai átértékelését jelzik. Ideológiai és párt elvárások szerint a keresztény karácsonynak ősgermán julfestú, pogány télközépi, téli napfordulós ünneppé kellett volna válni, amit a csillagászati évszakváltozásnak megfelelően december 22-én ünnepelnek. Később, 1940 után a karácsonyi emléktányérokról teljesen eltűnik a fenyőfa, különböző nemzetiszocialista jelképeknek, jelvényeknek adja át a helyét.56 Karácsonyfát magyar katonáink is állítottak a fronton. A másodk világháború idején már közkatonáink is hiányolták a karácsonyfát. Fájt nekik, ha a fronton olyan helyzetbe kerültek, hogy nem állíthattak, mivel legtöbbjük számára a karácsonyfa már otthon az ünnep elmaradhatatlan jelképévé vált. Bártfai Szabó László az esztergomi 107. honvéd utászszázad parancsnoka visszaemlékezéseiben kitért a tragikus doni áttörést megelőző frontkarácsonyra is. Az esztergomi utászokat a Don-kanyarban, Goncsarovka faluban téli szálláson érte az 1942-es karácsony. Századparancsnokuk a hozzájuk intézett karácsonyesti beszédét is a karácsonyfával hozta összefüggésbe: „Csend- és nyugalom honolt területünkön karácsony napján is. Még ágyúzást sem hallottunk, így hát szinte békebeli hangulatban készültünk a „béke” ünnepére. Egy síjárőrt küldtünk a környékre, próbáljanak karácsonyfát szerezni. Sikerült is néhány fenyőt találniuk, és ezeket aztán szerényen bár, de feldíszítették a katonák. Gyertyagyújtás előtt kiosztottuk az ajándékokat: pezsgőt, kekszet, cigarettát, csokoládét. Egy kis beszédet intéztem a katonákhoz: Bajtársak! Ma este szerte a világon a karácsonyfák millióin kigyúlnak az apró fények, és meghatottan köszöntik egymást a családtagok, a jó barátok. Mi most szeretteinktől irgalmatlan messzeségben állunk a karácsonyfa fényében, mert a sors és a kötelességteljesítés így rendelte. Bizonyosak vagyunk benne, hogy ezekben az órákban nemcsak családtagjaink, barátaink, hanem egy egész ország aggódó szeretete árad felénk hittel és reménnyel, hogy a gondviselés hazavezérel bennünket, és egy év múlva családunk körében emlékezhetünk erre az estére. Ma este feleségetek, 52 CSOÓRI 1997, 21. 5-1 BARTH 1960, II. 523. 55 GAJEK 1990,121-140; GAIGG 2003, 179-199. 55 EDELSHEIM GYULAI 2000/2001, II. 34. 5* KOSCHNICH 1995,21-22. 166
