Demeter Zsófia (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 38. (Székesfehérvár, 2009)
Tanulmányok - Történelem - Helytörténet - Farkas Gábor: Várostörténeti tanulmány - Székesfehérvár a két világháború között 1919 - 1941
Farkas Gábor: Várostörténeti tanulmány - Székesfehérvár a két világháború között 1919-1941 párt, legitimisták. A NÉP 1935-ben és 1939-ben az országos választások során biztosította Hómannak Fehérváron az egyhangú szavazást, azaz ellenjelölt nélkül kapta meg a város mandátumát. 1934-ben a soron következő törvényhatósági választást az 1935. évi országgyűlési választás próbakövének tekintették. A bizottsági tagok, a virilisták és az általános választással a közgyűlésbe jutottak egyaránt a Hóman-párt jelöltjei vagy támogatói. A virilisták választása október 16-án történt, az általános választást november 4-én tartották a 6 törvényhatósági választói kerületben (KGY 1934, XII. 5.). Az alakuló közgyűlésre és tisztújításra 1935. január 10-én került sor. A főispán az 1929-től eltelt időre emlékeztette a tagságot. Ezen ciklus alatt a városi vezetés súlyos morális válságon ment keresztül, melyen szerencsésen túljutott. A krízisből a kivezető utat a regnáló polgármester irányítása mellett tette meg a város. Szerencsés választásnak minősítette Csitáry személyét, aki az egymással torzsalkodó helyi politikusokat a városi közéletbe integrálta. A főispán meggyőződése volt, hogy a Zavaros-éra alatti ellenzéki megnyilvánulások nagyban hozzájárultak „a város szerencsétlenségéhez” (KGY 1935, I. 10.). A törvényhatósági közgyűlésen (1935. január 10.) újjáválasztották a kisgyűlést, a választmányokat, az albizottságokat. Kevés változtatással az 1929. évi garnitúra kapott megbízást (a kijelölő-, az igazoló választmány, a számonkérő szék, a közegészségi, borellenőrző, földbirtok forgalmazási, jogi, pénzügyi, aggintézeti- és szegényügyi, gazdasági, nyugdíjfelügyelői, építési, árvaházi, javadalmi, vám és kövezett, vágóhídi, számvizsgálói, színügyi és kulturális bizottságban.) Megjegyezzük, hogy a Közigazgatási Bizottság megújítására nem került sor, mert az 1929-ben alkotott bizottsági tagság felének mandátuma 1933. december 5-én lejárt, és 10 fős tagság delegálása megtörtént (KGY 1933, XII. 5.). Szociáldemokrata F árt Az SZDP a városi közéletben kemény ellenzéknek bizonyult, bár a gazdasági válság alatt a párt ereje megroppant, a tagok száma megfogyatkozott, és hullámzó teljesítményt ért el. Tárgyalási metódusa a hatósággal (polgármesterrel, főispánnal) radikális hangvételű, és a gazdasági követelések terén némi eredményt mutatott fel. Az 1927. szeptember 25-én tartott építőmunkás népgyűlésen elhangzottak szerint munkanélküli 634 kőműves, 215 ács, 145 asztalos, 181 lakatos. A főispánnál 1931. szeptember 20-án jártak szocialisták, akik vázolták a munkások szociális helyzetét. A főispán hihetetlennek tartotta, hogy a munkásság körében ekkora lenne a nyomor. (A szakmunkások heti bére 8-15 pengő között volt) (FR 1931, 5.). 1932. április 6-án a főispánt újabb szocialista delegáció kereste fel és memorandumot nyújtottak át. Ebben a keresztény kurzus bírálata olvasható. („A szocialisták el nem lankadó küzdelmet folytatnak a mai igaztalan és bűnös termelési rend ellen, a szocialista termelési rend megvalósításáért, amely alkalmas arra, hogy a kizsákmányolt tömegeket megmentse a pusztulástól.”) A főispán elutasítóan viselkedett a delegációval szemben. Gyalázta a szociáldemokrata politikai vonalat, a Népszava nemzetietlen hangnemét. A delegáció vezetője igyekezett meggyőzni a főispánt, hogy a szocialisták álláspontját a napi kenyérgond határozza meg, melyet a vagyonos osztályok nem érthetnek meg. Ok nemzeti gondolkodásúak és az integer Magyarország megteremtésének hívei (FR 1932, 4.). A szervezett munkások számára munkaalkalmat, ínségjárulékot, rendszeres szociális segélyezést kértek a választmányi tagok. A városi vezetők szerint a szervezett munkásokon túl jóval nagyobb tömeg szociális ellátásáról kell gondoskodniuk (nem szervezett munkások, a keresztényszocialista szervezetben levők, a földmunkások, az állástalan tisztviselők és értelmiségiek) (PM 1931, 9970.). A szakszervezeti pénztárak 1931 tavaszára kiürültek, segélyt fizetni a szakmák nem tudtak. A polgármester előtt is megjelent egy delegáció, ugyancsak memorandumot adott át. Ebben támadóan radikális hangnemet ütöttek meg, és társadalmi forradalom, sőt egy Szent Bertalan éjszaka rémét idézték fel, ha az SZDP-től kicsúszna az irányítás, és az a szervezetlen tömeg kezébe kerülne. A vagyonos polgárság felkészült az esetleges munkásfelkelés kivédésére. Az államvasutak járműjavító műhelyében megtiltották a szocialista szervezkedést, 1929. augusztus 23-án 25 fős rendvédelmi fegyveres őrséget szerveztek. A műhelymunkások 60%-áról azt terjesztették, hogy kommunisták. Az információ a Vitézi Szék tisztviselőitől származott, ami túlzónak bizonyult. Azt is tudni vélték, hogy a munkások irányítója az a Sütő Ferenc, aki 1919-ben a városi direktórium elnökeként tevékenykedett. A munkások erősödő mozgalmától tartva ellenük (1931 őszén) az ARAK lövészszakosztályait, mintegy 400 főt, mozgósították volna (FR 1931, 14.). Gömbös miniszterelnök a rendszeres segélyezést elutasította, mondván, erre a magyarországi gazdasági feltételek még nem értek meg. Az SZDP tagsága egyre fogyatkozott. 1932 elején 6 szakmai csoportja létezett: bőrmunkás 58, építő 116, famunkás 41, vas-és fémmunkás 48, nyomdász 38, kereskedelmi alkalmazott 36 fő. 1932. december végén a fizetőtagok száma 385, a pártolók száma mintegy 700 fő. 1933. július 23-án az építőmunkás otthon udvarán 180 fő előtt Farkas István (szocialista országgyűlési képviselő) foglalkozott a német és az olasz szélsőjobboldali politika eszkalálódásáról, magyarországi hatásáról. Helyi kérdésekről megemlékezve, tudatta a hallgatósággal, hogy a gazdaságilag gyenge szakmák hagyták el az SZDP-t. A keresztényszocialista szervezet 1931. szeptember 23-án felhívásával a városi munkanélküliek szervezésébe kezdett, nekik szükségmunkát, ínségakciókban való részvételt ígért. A jelentkezőknek nevüket, lakcímüket, a 112
