Demeter Zsófia (szerk.): Alba Regia. A Szent István Király Múzeum évkönyve - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 37. (Székesfehérvár, 2008)
Szemle
Alba Regia 37 (2008) LISZKA JÓZSEF: BEVEZETÉS A NÉPRAJZBA A MAGYAR NÉPRAJZ / EURÓPAI ETNOLÓGIA ALAPJAI Liszka József könyve szinte egyedül álló a magyar néprajzi tankönyvírás történetében. A felsőoktatásban használható tankönyv megírására vállalkozott, amely a néprajzi alapfogalmakat, módszereket tisztázza, bemutatja a magyar és a szlovák, a felvidéki magyar néprajztudomány történetét, a felvidéki magyarság táji-történeti tagolódását, népi kultúrájának történeti rétegezettségét, végül a népi kultúra—nemzeti kultúra—európai kultúra tárgykörében öt korábbi előadását, tanulmányát közli. A német néprajztudomány XX. századi klasszikusai (Wiegelmann, Weber-Kellermann, Gerndt) írtak hasonló tankönyveket, amelyekkel kezdő hallgatóikat bevezették a néprajzi stúdiumokba. Magyarországon is megjelent néhány hasonló összefoglalás a magyar néprajzról (pl. Kosa László: „Ki népei vagytok?” Magyar néprajz. Budapest, 1998), ám ezek nem tankönyvek. Nálunk a néprajzi felsőoktatás egyetemi jegyzetei, inkább tematikusak: ilyen a magyar folklór egyetemi tankönyve és szöveggyűjteménye, a népi építkezés, állattartás jegyzete. Előbbiek a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen, utóbbiak a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen készültek. Liszka József Humboldt-ösztöndíjasként az 1990-es évek második felében megismerhette a német néprajzi összefoglalókat, s mátrai, komáromi egyetemi hallgatói számára, ezek hagyományait követve írt tankönyvet. Könyvének tudományos alapját a felvidéki magyarság körében több mint két és fél évtizeden keresztül végzett kutatásai, eddigi publikációi adják. A gyakorlatban, egyetemi előadásai során a nyitrai és a komáromi egyetemen is mérlegre tette a könyvébe szánt anyagot, témákat, ügyelve arra, hogy a nem néprajz szakos hallgatók számára egy félév során mit tudunk elmondani. Könyve nem csupán tankönyv, hanem pl. a felvidéki magyar középiskolákban néprajzot tanító tanárok számára vezérkönyv is lehet. Azért hangsúlyozom a felvidékit, mivel a könyv homlokterében a felvidéki magyarság népi kultúrája, annak történeti alakulása, változása áll. Könyvének első fejezetében néprajzi alapvetést ad, az alapfogalmakat, elméleti kérdéseket tisztázza. Felfogásában a „modern néprajz” általában a lehető legtágabb értelmezésben kezeli a kultúrát. így érdeklődési körébe tartoznak az archaikus népi imádságok éppúgy, mint a mai káromkodások vizsgálata, a régi pásztorfaragások éppúgy, mint a jelenkori kertitörpe-kultusz vagy a graffitik. A társadalmi rétegektől, így a parasztságtól is, elvonatkoztatott népi kultúra, a populáris kultúra kifejezést használja a népi kultúra helyett. Tudományszakunk megnevezésénél az európai etnológiát részesíti előnyben, amely általában az európai népek elméleti szintű, jórészt jelenkutatáson alapuló összehasonlító vizsgálatával foglalkozik. A népi kultúra jellegzetességeit számba véve helyesen állapítja meg: ennek egyik alapvető ismérve, hogy a generációk során felgyülemlett ismeretek az írásbeliség hiányában a szóbeliség útján hagyományozódnak. A néprajzkutató fő feladata a szóbeli hagyomány áttétele az írásbeliség szintjére. Népi kultúránk közösségi jellegének bemutatásánál nem csupán a faluközösség, hanem a rokonság, szomszédság szerepét is hangsúlyozni kell. Fontos kiemelni Liszka József könyvéből azt a megállapítását, hogy a kelet-közép-európai térségben, így nálunk magyaroknál is, ma a néprajz még mindig alapvetően nemzeti tudománynak számít, népi kultúránk ismerete önismeretünk, egyszersmind megmaradásunk fontos záloga. Ugyanakkor ismerni kell, oktatni kell a velünk együtt élő más népek hagyományait is. Kisebbségi létben e kettősségnek fokozottan kell érvényesülnie, de a globalizáció világában itthon is. Liszka József könyvének második fejezetében a német, cseh, szlovák és magyar néprajztudomány kialakulását, történetét mutatja be. Ezt a minden szempontból korrekt, tanulságos fejezetet három helyen szeretném kiegészíteni. Liszka József helyesen mutat rá, hogy tudományszakunk kialakulásának egyik eredője a felvilágosodás és a romantika nyugatról érkező eszméi voltak. Megemlítem, hogy nálunk, a reformkorban nem csak a francia felvilágosodásnak volt nagy szerepe, amely erősen ideologikus volt, hanem a sokkal emberközelibb, népközelibb és gyakorlatiasabb német felvilágosodásnak, a kanti eszméknek is óriási hatása volt, főként a magyar főiskolákon. A kanti filozófia magyarországi befogadását elősegítette annak a mítosz, a vallás, a filozófia és a kultúra közötti kiegyenlítő jellege. Ezzel mintegy lehetővé téve a hazai elmaradottság-tudat kiiktatását, a vallás és a közkultúra egyenjogúsítását, filozófiai megújítását. Német mintára a magyar értelmiség is elkezdte feltárni saját kulturális hagyományait, értékeit. Hiszen a kanti felvilágosodás szerint elvileg még a népi kultúra sem különül el az úgynevezett magas kultúrától, amint azt Herder népdalgyűjtése, a Grimm-testvérek népmesegyűjteménye, vagy a német mondavilág irodalmi feldolgozása, s mindezek magyar megfelelői példázzák. Korrekcióra szorul az a megállapítás mely szerint a korábbi kolozsvári egyetem néprajzi tanszékét Debrecenbe menekítették. 1948-ban Gunda Béla csupán a saját könyveit, jegyzeteit hozta el Kolozsvárról előbb Budapestre, majd 1949-ben Debrecenbe. Az ekkor megalapított debreceni néprajzi tanszéknek egyetlen bútora, felszerelése, könyve, adattári tétele nem volt. Tanulmányaink során nem találkoztunk olyan könyvvel, amelyben a Ferenc József Tudományegyetem pecsétje lett volna. Gunda Béla körlevelet intézett a magyarországi könyvkiadókhoz, múzeumokhoz, hogy kiadványaikból küldjenek, ajándékozzanak az új tanszék könyvtárának. A magyar néprajzi évkönyvek, kiad-228
