Demeter Zsófia (szerk.): Alba Regia. A Szent István Király Múzeum évkönyve - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 37. (Székesfehérvár, 2008)
Szemle
Alba Regia 37 (2008) sírokból öss2esen 935 egyedet vizsgáltak. Ezek jórészt töredékes, nem teljes vázként maradtak ránk, nem szólva a régi feltárások összekevert leleteiről. Éry Kingának és munkatársainak végső soron mintegy 47 ezer csonttal kellett foglalkozni, az összetartozó darabokat kikeresni, a vázmaradványokat egyedenként összeállítani, mérni, adataikat felvenni. A kutatók tiszteletreméltóan hatalmas, fáradságos munkát végeztek. Szólni kell most arról is, hogy a középkori magyar uralkodóknak milyen kevés személyes emlékük maradt ránk. Csak a távolban elhunyt Salamon sírfeliratát őrzik Polában. A fogalmazásában korhű felirata Salamont Pannonia királyának nevezi meg, a kőlap hitelességéhez kétség sem férhet. IV. Bélának, feleségének és István fiának sírfelirata nem maradt fenn, hanem csak a költői megemlékezése róla a Képes Krónikában. Az epitáfium második két sorát idézem: Dum licuit, tua dum viguit, rex Bela, potestas Fraus latuit, paxfirma fuit regnavit honestas. Míg lehetett, míg népe felett úr Béla királyunk Bújt a csaló, élt becsben a jó, volt béke minálunk — sóhajtott fel a vers szerzője. A középkor szóhasználatával élve a szentkirályok ereklyéi és a koronázási jelvények mellett jószerivel csak a székesfehérvári Nagyboldogasszony templomban nyugvó uralkodók csontvázai maradtak ránk. Néhány kiemelkedő tárgy, mint III. András házioltára, vagy Erzsébet királyné ezüst házioltára, külföldre kerültek. Méltó és igazságos szólni röviden Szent Istvánról, akinek kezdeményező szerepe volt abban, hogy Székesfehérváron az Árpád-házi királyok, majd a későbbi uralkodók temetkező helye kialakuljon. A Nagyboldogasszony templom István személye által, majd a szentté avatás hatására vált a királyi család nyugvóhelyévé. Akkor, amikor az első királyunk a temetkezőhelyét kiválasztotta, még éppen csak kialakulóban volt az szokás, hogy a királyok és családjuk egy helyre, ugyanoda temetkezzenek. Bennünk általában e% a kép él, ismerve a westminsteri, Saint-Denis-i, Prága-Szent Vitus és Szent György templomok, a krakkói vagy moszkvai Uszpenszkij katedrális fejedelmi temetkezéseit, vagy a száli frank császárok sírjait Speyerben. István azonban minden bizonnyal még a máshová temetkező, rokon szász dinasztia császárainak sírjait, emlékük megőrzésének módját tartotta szem előtt. I. Henriket Quedlinburgban, I. Ottót az általa alapított érsekség katedrálisában, Magdeburgban, II. Ottót Rómában, III. Ottót Aachenben, II Henriket az általa alapított bambergi püspökség székesegyházában, tehát mindegyiküket máshol temették el. Szent István utódai is egy ideig a császárokhoz hasonlóan akartak emlékük megőrzéséről gondoskodni. A magyar királyok még életükben egyegy egyházi intézményt alapítottak vagy templomát építtették fel, ahol temetkezni szándékoztak. Pétert feltehetően az általa felépíttetett pécsi katedrálisban, Aba Sámuelt Abasáron, I. Andrást az általa alapított tihanyi bencés apátságban, I. Bélát az általa alapított szekszárdi bencés apátságban, I. Gézát az általa felépíttetett váci székesegyházban, Szent Lászlót az által alapított somogyvári bencés apátságban, vagy/és később az általa áthelyezett nagyváradi püspökség székesegyházában. Kérdezhetjük: István vajon miért világi prépostságot, és nem bencés apátságot alapított emléke ápolására? Tekintettel azonban arra a körülményre, hogy a legkorábbi bencés monostorokat nem lakott helyen alapították, egy székesfehérvári alapítás eleve világ prépostság létrehozását tette szükségessé. Úgy látszik I. István számára a helyválasztás volt a döntő szempont. A szokás a 12. század elején változik meg: a hajdani püspök, majd király, Kálmán a szentté avatott király és fia társaságában akar nyugodni, és várni a feltámadást. A dinasztia temetkezőhelyévé azonban nem a fia, II. István, hanem éppen a Kálmán által megvakíttatott második utód, II. Béla tette a prépostsági templomot. A székesfehérvári prépostság templomban mégsem I. Istvánt temették el először, hanem a fiát, Imrét. Az Árpádházi uralkodók, ismert és ismereden családtagjaik mellett a bazilikába sok nevezetes és kevésbé ismert történelmi személy temetkezett: Drugeth Fülöp nádor, Ozorai Pipó, Rozgonyi István, Péter spalatói érsek, valamint a prépostság tagjai. A kötetben múltunk régi szereplőinek, világiaknak és egyháziaknak, királyoknak és feleségüknek, ismert és ismereden Árpád-házi hercegeknek és hercegnőknek a födi maradványait vizsgálták. Hölgyeim és Uraim! Gondolom, fokozott az érdeklődés az iránt, hogy a vázmaradványok közül vajon valamelyiket sikerült-e uralkodóval, vagy ismert személlyel azonosítani? Gondoljunk azonban arra, hogy milyen fáradságos és néha reménytelennek tűnő feladat a modern korban is a csontvázak személyhez kötése, ha csak a csontok, és más adat nem áll rendelkezésre. Fokozott mértékben igaz ez a székesfehérvári bazilika halottaira, hiszen közel 200 csontvázmaradvány közül kellene Istvánt és Imrét leszámítva 14 király személyét meghatározni. Tudnunk kell: a múltban élt történeti személyek csontvázai csak abban ez esetben azonosíthatók, ha valamilyen meghatározó, biztosan ismert és felismerhető elváltozás figyelhető meg a csontokon. Különben csak külső jellemzők: a sir helye, építési módja, a mellékletek és a sírfelirat segíthetnek. Ilyenek azonban a III. Béla-sír kivételével nincsenek. Sajnos a székesfehérvári templomról nincs olyan segítség, amely egyébként is ritkán maradt ránk: középkori rajz, vázlat vagy feljegyzés a királysírok fekvéséről, amely az identifikálásukat lehetővé tenné. Szerencsés esetben néha maradtak ilyenek, mint például a hamburgi érsekek temetkezéseiről a templom falára szénnel rajzolt középkori vázlatrajz tette lehetővé az sírok irigylésre méltó azonosítását. De hát Székesfehérváron a bazilika falai sem maradtak meg. Segíthette volna az azonosításokat a sírba helyezett 222
