Demeter Zsófia (szerk.): Alba Regia. A Szent István Király Múzeum évkönyve - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 37. (Székesfehérvár, 2008)

Tanulmányok, közlemények - Történelem - helytörténet - Demeter Zsófia: A Szent Imre jubileumi év 1930-ban

Alba Regia 37 (2008) közgyűlését.125 Május 24-én a Katolikus Leányok Országos Szövetségének nagygyűlését tartották a Vigadóban Szent Imre tisztele­tére, 29-én pedig az összes Szent Imré-s intézmény együttes ünnepi matinéját rendezték meg a Vigadóban.126 Június 7-én Erkel Ferenc Szent István című operájának ünnepi előadása volt az Operaházban.127 Június 8-án tartották az Országos Dalosszövetség díszhangversennyel egybekötött Árpád-házi ünnepségét Buda­pesten.128 Június 12-én a Magyar Történelmi Társulat, június 15-én pedig a Szent István Akadémia tartotta ünnepi ülését.129 Június 23-25. között ülésezett a katolikus hitoktatók országos kongresszusa, július 1—4. között pedig a katolikus pe­dagógusok és népnevelők konferenciája Budapesten.130 Augusztus 4. a budapesti domonkos zárda hétszáz éves jubileumi ünnepségének napja volt, augusztus 10-én pedig olasz-magyar válogatott adétikai viadalt rendeztek Szent Imre tiszteletére.131 A rendező főbizottság az ünnepségek előkészítő nagygyűlését augusztus 10-én tartotta, mellyel a Szent Imre-év központi ünnepségeit vezették be. Igen érdekes leírást találunk ehhez a főpróbához kapcsolódóan arról, az eddig csak készülőben levő hatalmas ünnepi csarnokról, amelyben a legnagyobb közönséget vonzó gyűléseket le fogják bonyolí­tani. A Székesfehérvári Napló tudósítója, aki az előkészítő nagygyűlés vendége volt, leírja, hogy ez a Thököly úti épület tulajdonképpen „Budapest főváros most elkészült óriási autógarázsa [...] Hosszúsága 100, szélessége 72 méter. Tető­zetének üvegboltozata alátámasztás nélkül vonul a terem fölé.” Persze a tudósító a gyűlésről szólva a hely prózai ren­deltetéséhez nemigen illő fennköltséggel szól az előkészítésről: „Az egész gyűlés hatalmas prelúdiuma volt egy fenséges oratóriumnak, melyben mi, a világ előtt eddig senkinek sem hívott magyarok énekeljük a vezető hangot [.. .]”.132 A központi ünnepségekre lényegében a pápai legátus itteni tartózkodása alatt, augusztus 16—24. között került sor. Augusztus 16-án tervezték Prohászka Ottokár szobrának felavatását.133 1929-ben hirdették meg a pályázatot, s a je­lentkezők (köztük volt Bory Jenő is) makettjeit októberben be is mutatták a Műcsarnokban,134 Fülöp Elemér díjnyertes alkotását azonban csak 1934-ben állították fel a budapesti Károlyi-kertben. A mellékalakokkal megkomponált szobrot 1945-ben ledöntötték, a püspököt ábrázoló főalakot 1985 körül állították fel Székesfehérvárott a Prohászka-templom udvarán, mai helyére 1992-ben került.135 Sincero bíboros legátus érkezése napjától ülésezett a katolikus munkásgyűlés, a Mária Társulatok országos gyűlése, az Absztinens Kereszt Egyesület nemzetközi kongresszusa (a Vármegyeháza dísztermében, a konferencia díszelnöke Shvoy Lajos megyés püspök volt),136 valamint a Credo Egyesület Országos Kongresszusa.137 Ugyancsak ezekben a napokban ülésezett a katolikus ifjúság nemzetközi kongresszusa és a katolikus eszperantisták világkongresszusa. Az ünnepségek látványos eseményére, a Szent Imre-szobor leleplezésére augusztus 17-én került sor (5. kép). Izabella királyi hercegasszony február 10-én tette meg felajánlását: Szent Imre-szobrot ajándékoz a nemzetnek.138 A szobor leleplezését előkészítő különbizottság rendezte. A szoborbizottság Bitter Illés clairvaux-i apát elnökletével a Ciszterci Rend Szent Imre Gimnáziumában működött.139 A szobrot Kisfaludi Stróbl Zsigmond készítette.140 Az alko­tás akkori nevén a Horthy Miklós körtéren, a mai Móricz Zsigmond körtéren áll. Az avatásra augusztus 17-én vasárnap reggel 8 órakor került sor. Ebből az alkalomból az ünnepi szent misét Serédi hercegprímás tartotta, az ünnepi beszédet Glattfelder Gyula mondta,141 a külföldi delegációk élén a pápa legátusa vett részt.142 Délután a szobornál ötszáz ci­gányzenész hangversenyére, illetve százegy magyar népdal előadására került sor.143 Augusztus 18-án is több szervezet tartotta ülését: például a Foedatio Emericana és az Uni Cleri pro Missionibus. A Foederatio Emericana nagy Szent Imre-ünnepélyét a külföldi ifjúsági vezetők tiszteletére rendezte. Délután a Szent 125 Szent Imre Album 1930. 126 Emlékkönyv 1930, 95. 127 Szent Imre Album 1930. 128 Emlékkönyv 1930, 96. 129 Szent Imre Album 1930. 139 Emlékkönyv 1930, 96-97. m Uo. 97. 132 Székesfehérvári Napló III. (1930. augusztus 14.) 133 Emlékkönyv 1930, 97. 134 Székesfehérvári Friss Újság XXXII. (1930. március 30.) 135 MAGONY 1995, 75. 136 A konferencia programja és a főbizottság levele 1930. június 28; július 9. (SzfvPL, No 5406) 137 Szent Imre Album 1930. 138 Balogh-Gergely 1993, 202. u<3 Az apát értesítése SHVOY LAJOS püspökhöz, 1930. július 17. Székesfehérvár (SzfvPL, No 5406) 140 BERZA László (főszerk.): Budapest lexikon. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1993.1. 682. 141 Balogh-Gergely 1993,204. 142 A Szent Imre Szoborbizottság levele SHVOY LAJOS püspökhöz, 1930. július 17. (SzfvPL, No 5406) 143 Emlékkönyv 1930, 97. 16

Next

/
Oldalképek
Tartalom