Demeter Zsófia (szerk.): Alba Regia. A Szent István Király Múzeum évkönyve - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 37. (Székesfehérvár, 2008)
Tanulmányok, közlemények - Néprajz - Lukács László: A mohai tikverőzés
Alba Regia 37 (2008) Hat-nyolc nagyobb legény, a farsangi bohócok vagy bolondok csoportja kíséri a két leány alakoskodót. Álarcuk fekete kalapfilcből készül, rajta a bajusz és a szakáll kenderkóc. Csúf, rossz ruhájukra libegő rongyszalagokat varrnak. Fejükre toliseprűvel díszített ócska kalap, kezükbe furkósbot, nadrágjuk zsebébe korom kerül. Egy legény kéményseprőnek öltözik. A tikverőző csoport legtöbb derültséget kiváltó tagja a szalmatörök. Ot a többiek öltöztetik fel a szalmakazal mellett. Bőgatyájának szárát a bokája felett bekötik, majd szalmával tömik ki. Bőujjú ingét derekánál és a csuklóinál bekötve ugyancsak szalmával töltik meg. Kalapfilcből kivágott álarcot visel. Kezében ökörszarvból készült kanászkürtöt és kukoricacsuhéból font ostort tart. A szalmatörök kb. 30-40 kg szalmát cipel ruhája alatt egész nap, így alakítására nem is akad minden évben vállalkozó. A tikverőző csoport elindul a falu főutcáján, valamennyi házhoz betérnek, bekormozzák a házbelieket, elsősorban a leányokat, asszonyokat. Minden háznál 5-10 tojást kapnak, amit a leány alakoskodók kosarában gyűjtenek össze. A bohócok közül egy-kettő eközben igyekszik a tyúkólból is néhány tojást megkaparintani, a kezükben lévő bottal lezavarják a tyúkokat a fészkekről. Innen származik a szokás tikverő, tyúkverő elnevezése. Korábban a kéményseprő feladata volt a húsfüstölőkből egy szál kolbász vagy egy darab szalonna megszerzése. A tikverőző csoport utolsó tagja a szalmatörök már furcsa öltözetével, idéden mozgásával is derültséget kelt. Különösen az asszonyok, lányok beszélnek megvetően, becsmérlően vele, akiket ölelgetni, fogdozni akar, s azok ellökik maguktól, csúfolják, kinevetik. Egy-egy szereplő legény házánál megpihen a csoport. Itt lekerülnek az álarcok, a legény édesanyja frissen sült farsangi fánkkal, sonkával, kolbásszal, rántott hússal és borral kínálja a tikverőzőket. Moha húshagyókedden a megzavart tyúkok kotkodálásától, a felbosszantott kutyák ugatásától és a tikverőző legények, „hú, hú” kiáltásától hangos. Délutánra több száz tojás gyűlik össze a „lányok” kosaraiban. Egy részét valamelyik legény édesanyja vacsorára megsüti a tikverőzőknek. Korábban táncmulatság zárta le a farsangot, amit ugyancsak a tikverőző legények rendeztek. Ebben kereshetjük a szokás értelmét: a legények az összegyűjtött tojás egy részének eladásából származó pénzt a táncmulatság rendezésére fordították. Az 1980-as évek végéig a tikverőzőket csak egy kis létszámú, főként szakemberekből álló csoport kísérte: néprajzkutatók, fotósok, filmesek, rádióriporterek, televíziósok. Az 1990-es évektől kezdve a szokás iránti érdeklődés tömegessé vált, a tikverőzés az óvodások, alsó tagozatos iskolások nevelésének, oktatásának eszköze lett. A gyermekek és pedagógus kísérőik autóbuszokkal érkeznek Mohára húshagyókedden. Délelőtt 9 és 11 óra között kísérik végig a tikverőzőket a falu főutcájának egy részén. Elsősorban Székesfehérvárról és a Moha környéki községekből érkeznek, minden évben 6-8 autóbusszal. Itt tartózkodásuknak határt szab, hogy ebédidőre vissza kell érniük tanintézményükbe. Rajtuk kívül évről évre egyre több szakember, néprajzkutató (pl. 1990-ben egy japán farsangkutató kolléga, Wakabayashi Kazuhiro, az utóbbi években Nagy Veronika, aki PhD disszertációját írta a szokásról, 2007-ben Michael Prosser egyetemi magántanár a freiburgi Johannes Künzig Intézetből) tanulmányozta, dokumentálta a tikverőzést. A hírlapi fotósok mellett számos újságíró, televízió-stáb is képviselteti magát Mohán. Olykor külföldről is, pl. 2005-ben a Südwestrundfunk-Fernsehen (Stuttgart) stábja Jörg Hozwarth vezetésével. Ok készítették Werner Mezger freiburgi néprajzprofesszor szaktanácsadásával a Fastnacht in Europa című filmet, amelyben a mohai tikverőzés is szerepel. Rajtuk kívül megjelentek a mohai tikverőzésen az idegenforgalmi szakemberek is, akiknek szándéka, hogy a következő években még több vendég érkezzen Mohára. Vendéget erre a napra a mohai családok, a szokásban résztvevő fiatalok is hívnak: rokonokat, barátokat, munkatársakat, iskolatársakat. Köztük egy-egy külföldi is előfordul, pl. 2007-ben két fiatal japán hölgy, akiket a bohócok ugyanúgy bekormoztak, mint a hazaiakat. Szokásunk annyiban egyedülálló, hogy napjainkig fennmaradt, ma is gyakorolják. Fennmaradásában, ismertté tételében jelentős szerepet játszott Pesovár Ferenc, a Szent István Király Múzeum néprajzi osztályvezetője, aki negyedszázadon át tanulmányozta, számos cikkben mutatta be, közreműködésével több néprajzi film is készült a mohai tikverőzésről.5 Az utóbbi három évtizedben Fejér megyében végzett néprajzi gyűjtések során kiderült, hogy a mohai tikverőzéshez hasonló farsangi alakoskodó, adománygyűjtő szokások korábban nagy területen: a Móri-völgyben, a Zámolyimedencében, a Velencei-tó környékén, a Váli-völgyben és a Mezőföldön is elterjedtek voltak. A Móri-völgy községeiben Gelencsér József derítette fel a szokás elterjedését.6 Iszkaszentgyörgyön a század első felében még gyakorolták a húshagyókeddi tikverőzés szokását. A századfordulón még a 18 éven felüli legények öltöztek rossz mhába, arcukat bekormozták vagy álarc mögé bújtak. Néhányan női ruhába öltöztek, kezükben az adományként kapott fánk, tojás, kolbász gyűjtésére szolgáló kosarat vitték. Ketten-hárman vesszősöprűt, a többiek gereblyét vagy botot vittek magukkal. A tikverőző csoport adománykérő dalt énekelve házról házra járt: Ángyom, adjon nekem két tojást. Éltesse meg a tyúk alá bóbitást! Csih bogár, cseh bogár, Sári ne dobálj! 5 PESOVÁR 1983, 33-34. 6 Gelencsér 1988,7. 94
