Demeter Zsófia - Kovács Loránd Olivér (szerk.): Alba Regia. A Szent István Király Múzeum évkönyve - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 36. (Székesfehérvár, 2007)
Tanulmányok - Néprajz - Lukács László: A karácsonyfa a Dunántúlon és Szlavóniában
tén, utoljára pedig vízkeresztkor gyújtottak meg. Sok háznál a szaloncukrot otthon főzték és csomagolták. A háború alatt ez általánossá vált, mert nem lehetett vásárolni. A diót ezüstszínű kályhafestékkel színesítették. A karácsonyfa díszítése különböző házaknál különbözőképpen történt. Volt, ahol a felnőttek a gyerekeket ebből kizárva díszítették a fát, mondván nekik, hogy ezt a Jézuska hozta. Mások a betlehemesekkel vitették be a feldíszített karácsonyfát, akik azt mondták, hogy velük küldte a Jézuska. Volt, ahol a család felnőtt tagjai a gyerekekkel együtt díszítették, s amikor készen lettek azt mondták, hogy ez a Jézuska ajándéka a családnak. Mindenesetre a karácsonyfavárás nagy izgalmakkal együtt járó, örömteli esemény volt. Ajándékot általában csak a gyerekek kaptak, de boldog karácsonyt a családtagok is kívántak egymásnak.”21 Száron karácsony első napjának délutánján a közeli rokonok látogatták meg egymást, de karácson}’ második napján sem maradt el a rokonlátogatás. Utóbbit azzal indokolták, hogy a távolabbi rokonokhoz is elmennek a karácsonyfát megnézni {Christbaum anschauen). Isztiméren (Fejér m.) a Christkindl-járás egy-két nappal karácsony előtt befejeződött. Általában december 23-án este kopogtattak be utoljára a házakhoz a christkindesek. December 24-e délutánján a gyerekek tarisznyát akasztottak a nyakukba, és köszöntő verset mondva, énekelve jártak házról házra. Jókívánságaikért almát, diót vagy pénzt kaptak. Akadtak köztük olyan fürgék, élelmesek is, akiknek többször is megtelt a tarisznyájuk. Hat óra tájban befejezték karácsonyi adománygyűjtésüket, ekkor indultak útnak a falu pásztorai, akik az állattartó gazdáknál köszöntöttek. Otthon minden gyermeket a feldíszített fenyőfa várta, rajta festett dió, mézeskalács, sütemények. A gyerekek is a karácsonyfa alá tették tarisznyáikat, benne a köszöntésért kapott adományokkal.22 A szerényen díszített karácsonyfa Budaörsön (Pest m.) is az 1930-as évek elején már a múlté volt: „A fenyőfa újabb keletű, és nem minden házban található. Sokan (különösen a szegények) még most is borókaágat (.Kraunavditn) díszítenek. Az idők folyamán változott a karácsonyfa dísze is. Hajdanában még aranyozott diót, almát, fügét, cérnára fűzött pattogatott kukoricát vagy’ aszalt szilvát akasztottak a fára. A gyertyák alsó végét, gyertyatartó hiányában, meggörbítették, és az ág köré csavarták. Mindez ma már a múlté. A karácsonyfa alatt szemünkbe ötlik egy Ids jászol celluloid babával, és a tányérba vagy virágcserépbe vetett zöldellő búza, melyet a Jézus szamarának szántak. A búzát Szent Borbála napján vedk. Közepébe olajmécsest tesznek.”2-1 Budaörsön a XIX-XX. század fordulója óta a gyermekes családoknál elmaradhatadan volt a karácsonyfa. Aki tehette, a saját erdejéből vágott lucfenyőt vagy hosszú tűlevelűt a Nap-hegyről. A kivágott fát karácsonyig hideg helyiségben, pincében, présházban vagy a sufniban őrizték.24 Nagykovácsiban (Pest m.) boróka- vág}’ fenvőkarácsonyfát díszítettek szaloncukorral, ezüstözött dióval, saját készítésű szárazsüteménnyel. Még Németországba telepítésük után is, új lakóhelyükön a baden-württembergi Erfeldben, évekig ragaszkodtak a karácsonyfának ehhez az egyszerű, az óhazából magukkal hozott díszítéséhez.25 Tolna megyében, Várdombon a karácsonyfa kisméretű, gyakran borókafenyő volt, amit félbevágott cukorrépába tűzve díszítettek fel, hogy tovább friss maradjon. Szilva-, megyaszalékból és pattogatott kukoricából készült füzérekkel, aprósüteménnvel, dióval díszítették. A diót előbb vízbe, majd lisztbe mártották, gyufaszálat tűztek bele, ennél fogva kötötték fel a karácsonyfára. Páriban almával, dióval, aszalt gyümölccsel, házi süteménnyel, esetleg mézeskaláccsal díszítették. Amikor az édesanya elkészült a karácsonyfával, akkor jött a Jézuska (Christlindlein). Szomszéd vagy rokon fehér lepedőbe öltözött, arcát elfedte, hogy a házbeli gyerekek ne ismerjék fel. Csengetett a ajtóban, majd megkérdezte, hogy bejöhet-e? A szülők beengedték, a gyerekek pedig térdre ereszkedve ezt a versikét mondták: Christkindl rat, auf dich hab ich schon langgewart, keb mir an Apfel oder an Nuss, nah kebs% kan feltrusç. (J ézuska, terád már régóta vártam, adj eg}’ almát vág}’ eg}’ diót, és nem lesz semmi bosszúság.) A Christkindl ezután elhintette az ajándékot: almát, diót, aszalékot és sütemény figurákat.26 A kocsolaiak karácsonyfa értelmezéséről Gémes Balázs 1975-ben végzett helyszíni gyűjtése alapján így számolt be Balázs Kovács Sándor: „Kocsola környékén úgy tartották, hogy a karácsonyfa tiltott fa. Mivel Ádámot és Évát a kígyó csábította, hogy a tiltott fa gyümölcséből egyen, ezért szimbólumként a karácsonyfa alá állították ezeket a figurákat. A kalácsból megmaradt tésztából babákat formáltak, amiket Ádámnak, Évának, kígyónak neveztek el. A tésztát kétujjnyi vastagra sodorták. A babák fejét pogácsaszaggatóval, felsőtestét késsel vágták ki. Az orrát, a szemöldökét és a száját a tészta összecsípésével formálták meg. Szemének két szem magyar borsot nyomtak a tésztába. Évának kis szoknyát vágtak, a fejére pedig pártát, úgy hogy’ a tésztát beszabdalták, kissé meghajlították, és a fejére tették. Ádámnak kalapot készítettek. A maradék tésztából készült a kígyó. A tésztát összesodorták, testét mákkal szórták meg. Szeme magyar borsból lett, a nyelvét késsel alakították ki. Amikor elkészült, zsírral kikent tepsibe tették, és megszórták liszttel, majd kisütötték. Vízkeresztkor ették meg a gyermekek. Minél több gyerek evett belőle, annál jobb termésre számítottak az újesztendőben. A kocsolai németeknél a keresztanya karácsonykor az Éva babát a keresztlányának, a keresztapa Ádámot a keresztfiának ajándékozta.”27 Kocsola környékén a szegényebb családoknál, ha nem tellett fenyőfára, borovics-Alba Regia 36 (2007) 21 Ghxcxwein 2000, 63. 22 WiRTH 1978, 62. 23 BONOMI 1933, 33. 24 Paulo Vits 2001,61 25 llHNSl.i. 1971,256. 26 Balázs Kovács 2003,127. 2" Balázs Kovács 2003,127. 29
