Demeter Zsófia - Kovács Loránd Olivér (szerk.): Alba Regia. A Szent István Király Múzeum évkönyve - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 36. (Székesfehérvár, 2007)
Tanulmányok - Történelem - Helytörténet - Demeter Zsófia: Napló és emlékezet
Alba Regia 36 (2007) A Történeti Hivatalból kapott anyag utólag jól bizonyítja, hogy letartóztatásom alaposan elő volt készítve. De csak ezekből értettem meg utólag az egész ügyet. A Fejér és Baranya megyei hatóságok is foglalkoztak az ügyemmel, s mindez Vócsa miatt volt. Igaz, hogy a rám állított ügynökök felelőtlen dolgokat is jelentettek rólam: pl, hogy állandóan motorral járkál, hogy csempész társasággal áll kapcsolatban. Az ügyemben valamennyi irat, jelentés Egri Gyula miniszterhelyettesnek szólt. O rendelte el a titkos akciót is ellenem 1955. május 25-én. Letartóztatásomat rendelte el, „a cselekvő magyarok tábora” aláírású röpcédula stencilezése és terjesztése miatt. Az egész tevékenységünket Pécs és körzetében végrehajtott széles szervezkedésként írták le, s eszerint itt 15, Fejér megyében 16 taggal dolgoztunk. Minden vádlott kisgazdaságpárti volt. Az akció tervét július 13-án készítették el, s titkos őrizetbe vételt írtak elő. Alighogy elvittek, otthon is házkutatást tartottak: írógépet, stencilgépet, névsorokat kerestek. Még a katonakönyvemet is elvitték. Feleségemet szeptemberben tartóztatták le a kiáltvány legépelése miatt. Pécsett egy nagy kapu előtt álltunk meg, kiszállítottak az udvaron s a szuterénbe vezettek. A kísérők elmentek, engem pedig a fogdának adtak át. Nyári ruha volt rajtam: drapp ballon nadrág, barna ing és olajzöld dzseki. Ezeket le kellett vetnem, pőrére, majd a ruhákat visszakaptam csatok nélkül, még a zippzárat is ki akarták szedni. Az ing és a dzseki helyett adtak egy kétes tisztaságú Jäger felsőt, a többit egy zsákba tömték. Bezártak a zárkába. Ez egy ablaktalan 5-6 négyzetméteres helyiség volt, az ajtón belül nem volt kilincs, de kémlelőnyílás volt. Az ajtó fölött volt egy 20 X 20 cm-es rács, ez volt az egyetlen rés, ezen jött be a fény és némi levegő. Itt volt a villany is, aminek a fénye egyenesen a priccsre világított. A prices ácsolt fenyő, rajta egyetlen összehajtogatott pokróc. A prices a főfal mellett volt, de a helyiség olyan keskeny volt, hogy ha lefeküdtem, elértem a másik falat a kezemmel. 1956. márciusában volt az első tárgyalásunk: Vócsa volt az első rendű vádlott, én a harmadrendű. Eleinte úgy nézett ki, hogy minket talán föl is akasztanak. Egy Jónás nevű tanácsvezető bíró utazott le, ő tárgyalta. De már márciusban is érezni lehetett, hogy mozgolódás van, ennek tulajdonítottam, hogy Vócsa 12 évet, a másodrendű vádlott 10 évet kapott, én 6 évet kaptam. A feleségem hetedrendű vádlottként 2 év börtönt kapott. A fő vádpont a kiáltvány volt, melyben a nép jogainak tiszteletben tartását, szólásszabadságot, szabad választást követeltünk, tisztességes munkáért tisztességes bért, a termelés és értékesítés szabadságát a falu népének és független bíróságot. A kiáltványban kijelentettük, hogy a követeléseket törvényes úton kívánjuk érvényesíteni. Cselekvő Magyarok Táboraként írtuk alá. 1955. május 26-ai keltezéssel a Cselekvő Magyarok Tábora Központi Bizottmánya aláírással egy előterjesztést készítettünk a nagyhatalmak kormányfőinek. Ebben kifejeztük azt az óhajt, hogy a nagyhatalmak egyezzenek meg a kis nemzetek szabadságáról. Kifejtettük, hogy a magyar nép szabadsága nem lehet nagyhatalmi alkudozás tárgyra: meg kell egyezni a megszálló csapatok kivonásáról, a szabad választások kiírásáról, Magyarország tényleges függetlenségének biztosításáról. Célunk a minden nagyhatalmi befolyástól mentes élet kialakítása volt. Ezt lényegében Vócsa fogalmazta, nekünk kellett volna sokszorosítani és szétküldeni, de erre már nem került sor. Feleségem bűne az volt, hogy a kiáltványt legépelte. 56 forradalma 45-ben kezdődött, amikor a ruszkik bejöttek és pl. nem engedték, hogy a megszerzett kisgazdapárti többség alapján a KGP önálló kormányt alakítson. Szinte akolba tereltek bennünket, nyugatra tüskés drótot, meg aknamezőt telepítettek. Mi nem akartuk ezt, mi menekülésszerűen akartunk ebből kitörni. Halmozódott, gyülemlett tehát az indulat, s ebből lett 56. Mi tényleg demokráciát akartunk. A nép 45-ben még a kisgazdák mellett döntött. Az ávósok pedig még egymást is terrorizálták. Amikor fogolyként Tatabányán a 14-es aknán dolgoztam, volt velem ávós százados is. A vallatásnál csak irányított kérdésekre lehetett felelni. Én próbáltam egyik vallatómnak beszélni a kisgazdák terrormentes átalakítási terveiről, de erről nem akart hallani. Minden áron meg akartak győzni arról, hogy mindenki bűnös és hazaáruló, aki nem egyezik meg a kommunistákkal. Az ítélethozatalra 56 márciusában került sor. Én fellebbeztem, a feljebbviteli tárgyalás 56 szeptemberében volt. A büntetésem 4 évre mérsékelték. Mindenkiét mérsékelték: Vócsáét 8 évre, a feleségemét 1 évre. A forradalom szabadított ki tehát. Én október 31-én értem haza. Már rögtön édesanyámnál fölkerestek, hogy menjek gyűlésre. Én azonban nem mentem sehová, mert mi másképpen képzeltük: csak teljes népakarattal és törvényes úton kívántunk változtatni. Vócsát is és engem is újra visszavittek persze a börtönbe a forradalom leverése után. 1957. február 7-én jöttek értem. Akkor a Bástya u. 6-ban laktunk. Az Attila utcai lakást ugyanis elvették, oda egy orosz családot költöztettek. Egyikünk sem kapott munkát. Feleségemet 17 helyről utasították el. Végül kubikusként helyezkedtem el a Közép- Dunántúli Vízügyi Igazgatóságnál, később raktáros, majd szállításvezető lettem. 1963-ban kaptam meg a mentesítést, akkor nevezhettek ki üzemgazdásznak. Az Állattenyésztési Felügyelőségtől főkönyvelőként mentem nyugdíjba. 61
