Demeter Zsófia - Kovács Loránd Olivér (szerk.): Alba Regia. A Szent István Király Múzeum évkönyve - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 36. (Székesfehérvár, 2007)
Tanulmányok - Történelem - Helytörténet - Demeter Zsófia: Napló és emlékezet
Alba Regia 36 (2007) utca), (október 23/24-én?) az alakuló nagygyűlésen. Büszkén mentem el. Sokan voltunk. Ebben az időben nem kevés görög diáktársunk volt. (Kissé irigyeltük őket, mert rendkívül vagányak voltak, és „buktak” rájuk a lányok.) Visszatérve az alakuló nagygyűlésre, nem kis meglepetésekben volt részünk. Szólt a jelenlévőkhöz Sebes Imre „elvtárs” is, a megyei PB első titkára, aki lefasisztázta a jelenlévő diákságot, szemét, aljas dolognak tartva, hogy ki akarunk szakadni a „haladó, dolgozó magyar ifjúság széles tömegéből”, ő ezt nem tűri stb., stb. Szinte őrjöngve rohant ki, s nagy meglepetésünkre, és megdöbbenésünkre, egy magas görög diák felugrott és kétszer fenéken billentette a „nagyembert”, amitől Sebes elvti, menekülésre fogta magát. Derültség, megdöbbenés! Ezt követően szólt Cseterki Lajos „et”, aki, lévén pedagógus „civilben”, felnőtt emberként kezelte a diákságot, kérte türelmünket, közölte, még nem tudják ők sem, hogy mi zajlik Budapesten, és sok sikert kívánt az alakuló Diákszövetségnek. Egyszóval, ügyesen „leszerelte” a jelenlévőket. Megkaptuk a diákigazolványunkat. Sajnálom, hogy nem őriztem meg, valahol, valamikor bizony elkeveredett. Vezetőnk és szervezőnk egy végtelen szimpatikus tanár volt, akit csak Dzsoninak neveztünk. Sajnos nem emlékszem a nevére. Tény, hogy a Forradalom leverése után többé nem láttam. Nem tudom, mi lett vele. 6. Szeretnék még megemlékezni dr. Szégner László tanár úrról, alias Szivarról, aki igyekezett józanul védelmezni a reá bízott ifjúságot. O volt a kollégium szigorú őre. Barátaimmal elhatároztunk, hogy, mivel „Szivar” lezáratta a koleszt, éttermünk (a volt rendház refektóriumában, ma a Megyei Könyvtár olvasótermének) ablakán kimászunk és csavargunk a belvárosban zajló rendezvényeken. Szivar Tanár úr azonban elcsípett bennünket, és karanténba kerültünk. Talán Isten is így akarta, mert ezt követően lőttek az oroszok a fegyvertelen tömegbe a Szabó-palotánál. Minden bizonnyal magam is ott lettem volna barátaimmal. 7. Emlékszem, hogy egyik nap jelentős tömeg vonult a Fő utcán végig, megálltak a kollégiumunk előtt és követelték, hogy engedjék ki a diákságot. Szivar tanár úr, nem engedélyezte. Természetesen morogtunk, de nem több. Aztán egy másik napon egy katonai dzsip állt meg a kolesz előtt és diákokat toboroztak Pestre, többen kilógtak és felszálltak. Magam is mentem volna, de azt hiszem ehhez gyáva voltam. Végül is kiderült, hogy nem Pestre mentek, hanem a rabokat engedték ki a helyi börtönből. 8. Időközben különféle fegyverek kerültek be, főleg harmadikas-negyedikes diákok kezében láttam pisztolyt, PPS géppisztolyokat. Emlékszem, egyik haverunk egy PPS géppisztollyal jött be a városból, meséje szerint kint járt a vasúton, egy egyenruhás lerakta a fal mellé, ő meg elcsente és behozta. Hős volt a szemünkben akkor! Arra, hogy használták valaha is, erről sohasem hallottam. Áldozatunk sem volt. Ám később annál többen. 9. Az én fehérvári 56-os részvételem egy nagygyűlésen fejeződött be. Nem emlékezem a pontos dátumra. A nagygyűlés a Bástya utcában zajlott, ahol abban az időben működött a valamikori Pannónia Nyomda (még ismertebb nevén a Szammer Nyomda) a Bástya u. 9. sz. előtt, ahol MUSZOS katonák szóltak sírva a tömeghez, s mi kiabáltuk „nem, nem, nem akarjuk, hogy továbbra is legyenek munkaszolgálatos, politikailag megbélyegzett katonák.” Miközben diáktársaimmal, és sok-sok idegennel együtt lelkesen kiabáltam, valaki a vállamra veregetett, Apám volt az, aki halkan súgta, „fiam, be a kollégiumba, összepakolni és utazunk haza.” 10. Ezt követően csak elszórt hírfoszlányokat hallottam. Majd a forradalom leverését követő szörnyűségeket. A MŰK meghirdetését (Márciusban Újra Kezdjük) követően, sokadmagammal a Savanyú víznél tartott diákösszejövetelen vettem részt. Ám sok helyen tartottak összejövetelt, például a Halesznál is. Kint volt majd minden középiskola, gimisek, útépítősök, hunyadisok, tanítóképzősök. A gimiben már folyt a tanítás. Sokan voltunk a parkban, nagy volt a zajongás. KisTaki barátommal úgy döntöttünk, úgy 11 óra körül, visszamegyünk a gimibe. Útközben karhatalmisták állítottak meg minket a régi strandbejárat előtt. Bevallom, megijedtem. Egy meglehetősen alacsony tiszt üvöltözött velünk. KisTaki „bátorra” vette mondandóját, mire Törpi, — s erre határozottan emlékezem, — vádi új barna bőrkesztyűje alatt boxer feszült, és jól irányzott csapást mért barátom arcába, aki nagyot vágódott a földre. Ijedten felsegítettem, s futottunk be a gimibe. Ott közölték velünk, büntetésből valamennyien, akik kivontuk magunkat a tanítás alól, igazgatóit kaptunk. És ezzel, hála Istennek befejeződött vesszőfutásunk. Ám a forradalom leverése után szaporodtak a rossz hírek. Sok iskolatársunk, osztálytársunk disszidált, sokan nem fejezhették be a gimit. Sokan kerültek verőlegények kezeire. B. Feri barátunkkal történt, hogy mikor bevitték a pufajkások, egy bekísérte egy kihallgatószobába, majd közölte vele, üljön le, rögtön jön. Majd bement egy másik pufajkás és ráüvöltött, hogy mert leülni, s már ütötte is. Majd kirohant, s bejött az első verőlegény, aki azért ütötte, mert engedélye nélkül fel mert állni. S ez így ment sokáig, míg eszméletét nem vesztette. S aztán... Jöttek a vizsgák, jött az érettségi. S kinek a főiskola, egyetem, jött a katonaság, kinek a segédmunka, hogy hátha feledik a korábbit... Jött a KISZ. S aztán jött a „nagy feledés”! „Irányított felejtéssel és emlékezéssel,” ahogy Karácsony András professzor mondja. 52
