Demeter Zsófia - Kovács Loránd Olivér (szerk.): Alba Regia. A Szent István Király Múzeum évkönyve - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 36. (Székesfehérvár, 2007)
Szemle
Alba Regia 36 (2007) „Alkotmányunk biztosítja a művelődéshez való jogot.” 1950-től az alapfokú oktatásban megszűnt a nemek szerint erősen differenciált képzési forma. Az iskola által nyújtott tudás a munkavégzésre, a társadalomban való eligazodásra kívánta felkészíteni a tanulókat. Az egységesült alapfokú oktatásra a mindkét nem számára azonos tanulási lehetőséget biztosító középfok épült rá. A középfokú oktatás elsődleges feladata a korszerű munkaerő képzése, vagy a megfelelő szakképzést biztosító felsőoktatási intézményre való felkészítés volt. A sztálinvárosi építkezés kezdeti időszakában a nők tanuláshoz való joga mind az érintettek, mind a hivatalos közbeszéd részéről erőteljes hangsúlyozást nyert. A jog gyakorlásának módját az analfabetizmus felszámolása, a szakmunkássá válás, a szakérettségi megszerzése, a politikai oktatás különböző formái jelentették. Az ötvenes években a szórakozás, a kulturálódás és a tömegkultúra legfontosabb színterei, eszközei a kultúrházak, könyvtárak, mozik, színházak és a tévé voltak. A sport nem a testkultúra részeként, hanem a szórakozás egyik formájaként volt népszerű. Az ötvenes évek végén az anyák szórakozását, kulturálódását elősegítendő, a területi nőtanács és a városi tanács pedagógusok, gondozónők bevonásával megszervezte Sztálinvárosban a pótmama-szolgálatot, amelyet azonban az érintettek nemigen vettek igénybe. „A szocialista társadalomban politizáljon a nő!” 1951-52-ben a sztálinvárosi nők politizálása elsősorban a személyi kultusz jegyében folyt. Az építkezés nődolgozói aktívan részt vettek a Sztálin nevének elnyeréséért folytatott kampányban. Az ötvenes évek első felében politizálásuk másik színterét az úgynevezett békeharc jelentette. A párt vezetése mind országos, mind helyi szinten a férfiak privilégiuma volt. A nőmozgalomban részt vevő funkcionáriusok tevékenységének szinte kizárólagos terepe Sztálinvárosban is a Magyar Nők Demokratikus Szövetsége volt, amely első küldöttválasztó gyűlését 1953 decemberében tartotta. Az 1957 júliusában megalakult Városi Nőtanács legfontosabb teendőjének a családokkal és a szülői munkaközösségekkel való törődést tekintette. Célul tűzte ki a forradalom után külföldre távozott fiatalkorúak hazahozatalát, a női munkaerő foglalkoztatásának elősegítését, a dolgozó nők „második műszakjá”-nak megkönnyítését, valamint a közreműködést abban, hogy minden nő elfoglalja a társadalomban azt a helyet, amely a képességeinek a legjobban megfelel. A Vasmű Nőtanácsa 1957 novemberében kezdte meg működését. A Szakszervezeti Nőbizottság feladata a szervezett munkásnőkkel való foglalkozás, a rájuk vonatkozó rendeletek betartatása, politikai aktivitásuk fokozása, szakmai tudásuk növelése volt. A tárlat fogadtatását hűen tükrözi a vendégkönyv egyik — a személyes érintettség miatt érthetően - patetikus bejegyzése: „A kiállítás plakátjáról rámmosolygott Édesanyám. Vidáman, teljes lényével, tiszta szívvel, ahogy egész életében mindig is tette — olyan fiatalon, amilyennek én sohasem láthattam. Körülötte a többiek: a Lányok, akik eljöttek, önként vagy parancsra, hogy felépítsék ezt a várost. A várost, amely születésekor hallotta dalukat, a várost, ahol Ok ültették az első fákat a várost, ahol otthonra leltek, ahol felneveltek minket, ahol leélték küzdelmes, bánattal és örömmel teli életüket. A Várost, amely már sohasem lesz olyan szép, mint amilyen akkor volt, mikor Ok jártak első utcáin, fiatalon és boldogan. A Várost, melynek földjével testük végül eggyé lett. Ez a város az Övék — és mint mindent, ezt is nekünk adták. Isten áldja meg az emléküket!” A kiállítás költségvetése lehetővé tette a Sztálinvárosi nők (Matussné Lendvai Márta, 2005) című kiadvány bevezető tanulmányának és fényképjegyzékének angol nyelvre történő lefordítását, kis füzet formájában történő megjelentetését is. A kiadvány a tárlaton szereplő fotókon kívül tartalmazza azokat, az Intercisa Múzeum fotóarchívumában található felvételeket is, amelyek hely hiányában nem kerülhettek kiállításra, de számot tarthatnak mind a nagyközönség, mind a korszakot kutatók érdeklődésére. A bevezető tanulmány a sztálinvárosi nőkre vonatkozóan feldolgozta az ötvenes évek helyi sajtójának anyagát, amely szinte hiánytalanul megtalálható az Intercisa Múzeum történeti gyűjteményében. 201
