Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. A Szent István Király Múzeum Évkönyve. 34. 2004 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (2005)

Tanulmányok – Abhandlungen - Demeter, Zsófia: Dr. Ecsedy (Havranek) József töredékes visszaemlékezése. XXXIV. p. 127–136. T. I–XII.

idegenül a sok fiú között. Egy öreg agglegény volt az osztály-tanítónk, aki a tábla mögött szokott bolhászkodni és ha valamelyik szülőtől a cseléd levelet hozott neki, rögtön tüt és cérnát nyomott a kezébe, hogy valamelyik leszakadt gombját felvarrassa vele. Itt is, meg a cisztercita gymnáziumban jó tanuló voltam, főleg az alsó osztályokban tiszta jeles, később jó közepes. Kedvenc tárgyaim voltak a magyar irodalom (magyar dolgozataimat többször felolvasták az osztályban mintaként) a történelem és a földrajz, természetrajz. Nem kedveltem a német és latin nyelvtant (bár németül folyékonyan beszéltem, mert kis gyerekkoromban már német lány volt mellettem), az algebrát és a geometriát. Legkedvesebb tanárom, öt éven át osztályfőnököm volt a későbbi zirci apát: dr. Werner Adolf, későbbi atyai jó barátom, ki mint ilyen, megkövetelte, hogy minden évben családostól pár napot mint vendége, az apátságban töltsek. A gymnáziumot 1898-ban végeztem. 24-en érettségiztünk s ezek közül 7 papi pályát választott, 3 orvos, 10 pedig jogász lett. Mikor az egyetemre kerültem Ida nővérem már rég férjnél volt s Bpesten lakott, a Veres Pálné, majd Váci u. és Irányi u. sarkán levő házban. Férje: dr. Kocsis Elemér az akkor „új"-nak nevezett Szt. János kórház szemészeti osztályának főorvosa volt. A tanévben náluk laktam. Hivatásán kívül sógorom az órákat és a vadászatot szerette. Egy csomó különböző órája volt, melyekkel szabad idejében babrált és engem ő tanított meg vadászni. Ősszel és tavasszal, szép időben, minden vasárnap d.u. fiakkeren (kétfogatú bérkocsi) kirándultunk a Svábhegyre (most Szabadság-hegy), Zugligetbe vagy más hasonló helyre sétálni s ott kint vacsoráztunk is. A kocsi várt ránk, hogy éjjel hazavigyen. Hétközben néha vacsora után Thúry Gyula festőművészhez mentünk el, kinek műtermében pár pohár bor mellett az én zongorakíséretemmel eldanolgattunk vagy a másik vendég: Réthy László múzeumi igazgató humoros, sarcasticus verseit olvasta fel. Máskor dr. Kovách Aladár, a Mentők igazgatójánál töltöttük az estét, aki meg német és régi magyar diák-dalokat gyűjtött s ezeket gitár kísérettel dalolgattuk. Különben nővéreméknek a Nemzeti Színházban premier-bérleti páholyuk volt s így színházba is elég gyakran mentünk. Mozi s pláne TV persze akkor még nem volt! Az egyetemi előadásokon iskolatársaimmal egy egész padot foglaltunk el (hisz tizen lettünk jogászok!). Itt megbeszéltük a délutáni programot, ami vagy tarokk-parti volt valamelyiknek albérleti szobájában, vagy biliárdmérkőzés a Báthory-kávéházban (a Kecskeméti u. és Kálvin-tér sarkán volt, most üres telek). Egyetemi alapvizsgáimat mind sikeresen tettem le, úgyszintén az első államtudományi szigorlatot is, de a másodikon a hírhedt buktató: Mariska Vilmos, pénzügytanból és pénzügyi jogból két ízben is megbuktatott s mivel harmadszor már nem mertem megkockáztatni, helyette letettem az államvizsgát. Ez 1902-ben volt. Ez év januárjában tüdőcsúcshurutban megbetegedtem s orvosi tanácsra Apám elküldött az olasz Riviérára, San-Remoba. Útközben pár napig megpihentem Bozenben, (ma már Olaszország és Bolzano a neve), ahol Tschurtschenthaler ottani nagy konzervgyár-tulajdonos vendége voltam s pár szép kirándulást tettem a környékén. Tovább utazva Veronában töltöttem egy estét és éjszakát s másnap Genuánál elértem a tengert. San-Remoban egy interlakeni (Svájc) hoteltulajdonos panziójában laktam. Kertje lenyúlt a tengerpartig s ablakomból is oda nyílt kilátás. Több mint egy hónapot töltöttem ott s kirándultam egyszer Nizzába, (az Avenue de la Gare-ban egy nagy étteremben kitűnő ebédet ettem s egy kis üveg francia pezsgőt ittam hozzá!) egyszer meg Monte Carloba, hol a Casinoban a rouletten megkockáztattam pár frankot, de persze elvesztettem! Akkoriban még elég jól beszéltem franciául, még meg is dicsérték a jó kiejtésemet. San-Remoban a tengerparti Corson sétálgattam naponta (Corso de l'Impératrice volt a neve) s egy ízben - tudtomon kívül - belekerültem egy padon ülve egy felvételbe is, amit később itt Pesten az Urániában mutattak be. Nővérem szakácsnője jött egyszer haza onnan s újságolta, hogy „láttam a fiatalurat egyik képen!" Persze aztán mi is megnéztük! Ez a tél igen hideg, zord volt (azért is küldött le Apám oda), de még ott is megtörtént, hogy a vízvezeték befagyott és a Corso pálmafáinak ágai majd letörtek a hó súlyától! De azért betegségemből - úgy látszik, - kigyógyultam, mert azóta nem volt bajom a tüdőmmel! Ugyanebben az évben még egy jelentős eseménye volt életemnek: megkezdtem „közéleti pályafutásomat"! Br. Fiáth Miklós főispán kinevezett Fejérvármegye tb. aljegyzőjévé! Ez - mint a tb. is mutatja fizetés nélküli tisztség volt. Az alispán akkor dercsikai Huszár Ágoston aranysarkantyús vitéz volt (ezt a címet a király csak koronázáskor osztogatta), egy több mint 70 éves öreg úr. De már alig egy félévre rá kineveztek közigazgatási gyakornoknak, havi 30 korona fizetéssel és negyedévi 15 kor. lakbérrel. Egyúttal beosztottak a fehérvári járás főszolgabírói hivatalába. Innen pár év után ugyancsak mint közig. gyak. az árvaszékhez kerültem, most már 50 kor. havi fizetéssel. Ott dolgoztam 1912-ig, amikor - egy aljegyzői állás megüresedvén, - arra engem választott meg a törvényhatósági bizottság (közgyűlés). Akkor már más volt az alispán: baracskai Szűts Jenő, az én közvetlen hivatali elődöm. Megyei szolgálatom alatt elég élénk életet éltem. Ahol egy mulatság volt, akár a városban, akár valamelyik járási székhelyen vagy ismerős megyebeli lányosháznál, én ott voltam! Szerettem táncolni és szerettem cigányozni. Volt néhány cimborám, ezekkel közös páholy-bérletünk volt (a proscenium páholy) a színházban s ha korombeli barátaim vidékről bejöttek, mindig elüzentek értem s együtt mulattunk egyet. Különösen zajos időszak volt az évente megismétlődő equitáció (lovassági tisztek lovagló iskolája), amelynek tagjaival mindig összebarátkoztam s a „Magyar 131