Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. A Szent István Király Múzeum Évkönyve. 34. 2004 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (2005)

Tanulmányok – Abhandlungen - Farkas, Gábor: A száz esztendő Sümegcsehi község múltjából. 1850–1950 (1959). Településtörténeti tanulmány. XXXIV. p. 81–125. T. I–XVII.

Kötélverés A gazdasági munkák egy részéhez szükséges volt a kenderkötél, amit a kötélverő szálakenderből készített. A gyaratás után elkülönítették azt a kendermennyiséget, amelyet a kötélgyártóhoz vittek el, aki marhakötelet, rudazókötelet, zsákmadzagot, ostort, szárítókötelet, takarmányos lepedőt, istrángot, kötőféket vert. A kötélgyártó sem pénzért dolgozott, hanem a mindenkor termelt mennyiségnek a felét tartotta meg, amelyet eladott. A kötélgyártó Sümegen lakott, ahol a kendertermelésre kevésbé volt lehetőség, de a kenderárut értékesíteni tudta. Egyébként a kötélgyártó szívesen felvásárolta a kendert és a fonalat is, ha volt eladnivaló. A vászon felhasználása A ruhadarabokat házilag készítették el. A családoknál évről évre nagyobb mennyiségű vászonruha gyűlt össze. Gyermekkori emlékeink közé tartozik, hogy a szekrények szinte roskadoztak a sok vászonneműtől, amelyek a II. világháború utolsó napjaiban tűntek el. Az ünnepi vászongatya viseletet az idősebb férfiak az első világháború utáni években hagyták el. Az 1910-es években azonban még általános viselet volt a fehér színű ünnepi vászongatya. Ha ez időben más faluból jött férfi Csehibe, és esetleg pantalló volt rajta, hamar megkapta az elmarasztaló minősítést (miféle ágrólszakadt ember ez, ha még gatyája sincs). 1920-30-as években kihalt idősebb férfinemzedék eltávozásával végleg megszűnt az ünnepi fehér vászongatya viselete. (Visszaemlékezések szerint a templom előtti térség, mise után, fehérlett a sok szép fehér gatyától.) Az 1920-as években Kulcsár (úrhidai, balázs) Józsefről jegyezték fel, hogy a templomba csakis ünnepi vászongatyát vett fel, amely 8 szeles volt (szél=hosszmérték), s a gazda a mosás és szapulás után a gatyát maga redölte (szedte a ráncait egybe) (Családi hagyomány). A rozs termesztése A rozs a kisbirtokos gazdaságokban fontos növény. Amellett, hogy a kenyérlisztet rozsból őrölték, a rozs szárát a gazdaságok tetőfedésre és gazdasági eszközök készítésére használták fel. Csehiben a gazdák a természeti körülmények és a tulajdonviszonyok folytán nádhoz nem jutottak, (a Nagyerdő püspöki birtok) azt az uradalom magának tartotta fenn. A szalmafedés volt az egyedüli megoldás a házak tetőszerkezetének óvására. A falu határa igen alkalmas volt rozstermesztésre, ugyanis a dűlők egy része homoktalajú (Nyires, Abrincsos, Mosódomb, Cserhát és a Hatfa-dűlőnek a szekérúttól nyugatra eső része). Ebben a talajban a rozs magasra nőtt, s ha közvetlen trágyázást nem kapott, akkor nem kellett tartani a növény megdőlésétől. A rozs szárának hasznosításához zsúpot kellett készíteni. Ehhez magas és erős szárú növényre volt szükség. A minőségi rozstermesztéshez azonban szakértelemre, több generáció termelési és feldolgozási tapasztalatára volt szükség. A termesztés technológiáját az alábbiakban fejtjük ki. Talaj-előkészítés A rozsvetéshez háromszori szántásra volt szükség. A rozsot általában a búza után vetették, amelynek aratása után hamarosan sort kellett keríteni az első szántásra. Ez volt a tarlószántás, melyet egyesek tárcsázásnak neveztek, és július 10-15. között végezték el. Ez tulajdonképpen sekély (sikél) szántás, melynek lényege a tarló alábuktatása volt. Augusztus végéig a keverőszántást is el kellett végezni. Ez mélyszántás volt. Mindkét esetben szükséges volt a boronálás, és ritkán a hengerezés, ha a szántás rögös volt. Vetés előtt történt a harmadik szántás. Ennek ideje szeptember 20-október 10-ig tartott. Az őszi korai vetés biztosította a szem kikelését, és még ősszel bizonyos mértékű fejlődését, s ekkor gyűjtött erőt a növény a tavaszi gyors növekedéshez. (Itt jegyezzük meg, hogy a búza a késő őszi vetést sem sínyli meg, mert még a hótakaró alatt is kikel, ha vetése csak a tél beállta előtt történt. Ugyanakkor a tavaszi esők és a napsütés hatására gyorsan fejlődik, csoprosodik.) Általános vélemény volt a gazdák körében, hogy a rozsot október derekáig el kell vetni, mert a később vetett rozs nem csoprosodik (csomósodik). Ezt egy falubeli ember esete is igazolja, aki december közepén vetett rozsot, mert enyhe idő volt, és gondolta, hogy ezért sikerül majd a növény fejlődése. A tél ekkor valóban későn érkezett, a rozs kikelt, fejlődött is, csakhogy a csoprosodás elmaradt, és ez a tavasszal sem történt meg. A gazdák szerint a rozs csoprosodásának az ideje az őszi időszak. Figyelmeztették is társukat, hogy ezt az esetet gyermekeinek, mint tanulságot mondja el. A rozs növekedése A növény sorsa az őszi hónapokban dől el. Már március végén szárba szökken, és Szent György napig (április 24.) kihozza a fejet („Kihányta a kalászt"). A gazda a rozsvetésben talált első kalászt letépte, és kalapjára tűzte. Mindez csak korai kitavaszodás (kikelet) esetén (március elejei) történt így. Ha a kikelet március végén vagy április elején érkezett, akkor a rozsfejlődés két-három hetet is tolódott. Ekkor a rozsfej csak május 10. körül jelent meg. A „fejhozam" két hetet vett igénybe, majd két hétig tartó virágzás következett. Lényegében a rozs további fejlődése szinte gondtalan, a minőségileg jól előkészített talajú vetésben nem jelentek meg a gyomnövények. A rozs Péter-Pálra (június 29.) kaszára érett, azaz aratni lehetett. Az aratást Sarlós Boldogasszony napján (július 2.) kezdték meg. 120