Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. A Szent István Király Múzeum Évkönyve. 33. 2003 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (2004)

Tanulmányok – Abhandlungen - Farkas, Gábor: A Sümeg vidéki falvak múltjából. (Sümegcsehi, Bazsi, Sümegprága) A veszprémi püspöki uradalom történetéhez. XXXIII. p. 61–108.

subditus - alattvaló - elnevezés ellen is.) Az uradalom szerződéses falvai a Balaton környékén voltak, azok a települések, amelyekben nem volt összefüggő urasági föld és főleg szőlőműveléssel foglalkoztak. Csehi, Prága és Bazsi lakói viszont örökös jobbágyok voltak, az urbárium szerint úrbéres viszonyok közt éltek, és a földesúr érvényesítette velük szemben territoriális jogait. Az úrbéres joganyag 1848-ig olyan tömegben jelentkezett, hogy szinte áttekinthetetlenné vált. (A keszthelyi Georgikonban külön szakon oktatták az úrbéres joganyagot.) Az 1751-1757 között lezajlott betelepítés eredményeképpen Csehibe érkeztek a következő családfők: Szentes, Józsa, Takács, Barabás, Bognár, Apáti, Zrínyi, Gyürke, Juhász, Bödör, Judi, Gelencsér, Szíjártó, Ányos, Szikos, Mészáros, Hatvani. Ezekkel a családok 56-ra gyarapodtak (VPL CA, В, CS, P, А, 1751, 1757.). Népi elégedetlenség az urbárium rendelkezései miatt Az urbárium kihirdetése után néhány héttel Sümegen úriszéket tartottak, ahol a jobbágy szolgáltatások hátralékát vetették ki. A falvak az úriszéki ítélet ellen a vármegyéhez fellebbeztek. Itt helyben hagyták a végzést, sőt a vármegye is határozott, hogy a jobbágyoknak az elmaradt terményszolgáltatást mihamarabb be kell szolgáltatniuk, a robotot leszolgálni. Figyelmeztették az uradalmi tiszttartót is: a hátralék felhalmozását nem lett volna szabad ennyi ideig halogatni. A csehiek elöljáróit felhívták: a falu ezután az uradalomnak a tized mellett a kilencedet is köteles megadni. Az elöljáróság a vármegyén tiltakozott a kilenced kivetése ellen: eddig minden terményből kizárólag tizedfizetésre voltak kötelezve. A vármegye szerint jogos az uradalom részéről a július 1-től augusztus 20-ig történő robotszolgálat duplázása, a heti két nap követelése. Ez a szokás már a század közepén is érvényesült, amelyet most törvényesítettek. (A robot duplázását aratás, gabonahordás, öregfű-kaszálás, szénatakarítás és szüret alkalmával vették igénybe.) A zsellérséget évi 23 napi gyalogmunkára rendelték, a jobbágy asszonyokat évi egy font (fél kg) kenderfonásra kötelezték (ZMLU,A, 1768, B, CS, P.). Az úrbérrendezés következményei Csehiben az 1768. évi rendezés után kiderült, a falu határában nemcsak első, hanem másod- és harmadosztályú szántóföldek és rétek is voltak. A szántókat az úrbérrendezés idején első osztályúaknak minősítették. A gazdák a földek művelhető állapotát és a falutól való távolságát is mérlegelték, ekkor a vármegye közbejöttével az „osztályt" kiigazították. A réteket sem lehetett az első osztályúak közé sorolni. A réteket évente egy alkalommal kaszálták, így sarjút nem nyertek, és a kaszálás után megkezdték a legeltetést. A réti legeltetést igás állatoknak tartották fenn. A csehi szántók minden holdjába általában két pozsonyi mérő gabonát lehetett bevetni. Az urbárium meghatározta a házhelyek (belső fundus) nagyságát. Az egész helyes (telkes) belső fundusa egy hold volt, ha ezt bevetették volna, két pozsonyi mérő gabonára lett volna szükség. A belső fundusnak három része volt. Az elsőben a lakóház és a gazdasági épület állt az udvarral, a második rész csűrrel, pajtával a szérűskert volt, ahol a takarmányt, a nyomtatás vagy kézicséplés alá kerülő gabonát tárolták. A harmadik rész a veteményes- és a gyümölcsöskert volt. A haszonvételek közé tartozott a kocsmáltatási jog. A szőlősgazdák fél esztendőre kapták meg a bor- és pálinkamérési jogot. Ez Szent Mihály-naptól (szeptember 29.) a következő év Szent György napjáig (április 24.) tartott. Intézkedett az urbárium az irtásföldekről is. Fontos tényként rögzítette: az irtások nem tartoznak a belső fundushoz, mint az úrbéres telkek. E földeknek nem volt úrbéres jellege. A hatóság felhívta az uradalom figyelmét, hogy a jobbágyok állatai számára elegendő legelőterületet jelöljön ki. Amennyiben az eddigi legelők elegendőnek bizonyultak, a legelők egy részét a gazdák kaszálóvá alakíthatták. Ezt „tilalmas földnek" nevezték el. Most a jobbágyságnak is joga lett tilalmas területet kijelölni, amelyen a legeltetést nem engedélyezték. E tilalmas rész a Sűrűidülő volt, amely ekkor kaszáló lett. (Még a XX. század elején is ismerték a csehiek a Tilossürü nevet, amikor már nem kaszáló volt ez a terület, hanem közlegelő.) Az erdőhasználatban változás nem történt, ezzel a csehi lakosság eddig is elégedett volt. A közös erdőhasználat a jobbágyság számára a falusi irányítás alatt levő fóldközösség szabályai szerint történt. Az igásrobotot minden esetben kettes ökörfogattal kellett teljesíteni, ezt így fogadta el az uradalom. A robotot az egyórai járásra levő allodiális földeken végezték. A fogatoknak az uradalomban napkelte után meg kellett jelenniük, a szántóföldeken napnyugtáig dolgoztak. A robotot Sümegen, vagy az ahhoz tartozó majorok egyikében végezték, a munkába menetelt és a hazatérést a robotidőbe beszámították. Rendezték a hosszúfuvart, amely a korábbi időkben az uradalom és a jobbágygazdák között gyakori összeütközést váltott ki. Rögzítették, hogy évi egy alkalommal lehetett igénybe venni, és 4 egész telkes állított ki egy négyökrös szekeret. Az igásoknak és a szekérnek olyan állapotúnak kellett lennie, hogy az a kétnapi járóföld távolságra alkalmas legyen. Ezt a hosszúfuvart természetben kellett leszolgálni, nem volt lehetőség a pénzbeni megváltására. Ez is jelezte, hogy az uradalmi áruk fontos gazdasági tényezőkként szerepeltek. Kiderült, hogy az erdőhasználatért is szolgálni kellett. Az évi egy szekér fa elszállítása Sümegre, a fahasználat megváltása lett. A fát a csehi és a bazsi zsellérek vágták téli időben az erdőben, majd az igások elszállítottak. Az új teherként megállapított kilencedgabonát az urasági tiszt által kijelölt 88