Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. A Szent István Király Múzeum Évkönyve. 33. 2003 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (2004)

Tanulmányok – Abhandlungen - Farkas, Gábor: A Sümeg vidéki falvak múltjából. (Sümegcsehi, Bazsi, Sümegprága) A veszprémi püspöki uradalom történetéhez. XXXIII. p. 61–108.

adózóknak a termények és az állatok szaporulata után kellett fizetniük. Az ereki tizedkerület a vármegye északi vidékeitől a Balatonig terjedt, beleértve a Zala folyótól keletre eső falvakat is. A két szomszédos tizedszedő kerületi székhely Tapolca és Szentgrót volt, mindkét település mezővárosi rangot viselt. Az ereki tizedeket a püspök bérbe adta. 1496-ban a bérlő a sümegi várnagy volt, bár a korábbi évtizedekben is bérlők szedték az ereki kerület tizedadóját. 1446-ban a bérlő, Ányos Mihály. A XVI. század elején az ereki kerületet kettéosztották, a szentgróti és a tapocai kerületet megszüntették. Új központ lett Rendek és Keszthely (Holub 1929, 337-382.; Csánki 1897, III, 50, 199.). Középkor végi birtokosok A Szentgrót-Tátika-Rezi vonaltól északi, északkeleti irányban egészen Sümeg vidékéig terjedő falvakban jelentős kisnemesi réteg élt. Tisztán püspöki tulajdonú falu, mezőváros nem volt. A sümegi uradalmi falvakban is éltek kisnemesek, Bazsiban, Ereken, Csehiben. Ereken is a birtokok egy része nemesek tulajdonában volt. 1450-ben Erek nevű nemes ember élt itt. A ereki egyházi nemesek részt vettek az uradalmi szervezetben, annak gazdasági irányításában. Jobbágynemesek voltak, akikből többen éltek Csehiben is. Ugyanakkor a középnemesség képviselői is jelen voltak, több száz holdas birtokaik, esetleg részbirtokaik voltak Csehiben. Előzőekben utaltunk a kisgörbői Debrétiekre, de ugyanekkor a Keszegmihályfán birtokos csiderfalvi és mihályfalvi Csider (Chyder) családnak is volt Csehiben több száz holdas birtoka. A birtoklás emlékét őrzi a mai Csider név (Csánki 1897, III, 50, 140-152.). Uzsa falu alapítója az 1327-ben itt élt birtokos, az Uzsai család volt. Száz esztendő múltán új, hatalmasabb birtokosok kerültek Uzsára, akik szétszakították az uzsai területeket, azokon új gazdasági központokat alakítottak ki, és a tulajdonosok nevéről nevezték el az új településeket. 1458: Ceberienfalu, 1479: Asztalnok, Andrásuzsája, 1502: Domonkosuzsa, Lőrinczuzsája. Az uzsai településeken tulajdonos még a Hosszútóti és a Himfi család. A Hosszútóti család Lőrinczuzsáján birtokos, a Himfiek birtoklása egészen rövid ideig, Mátyás király idejében volt az egyik Uzsában. Volt még Szentlélekuzsa is, amelynek központjában állt a pálos kolostor és a Szentlélek tiszteletére felszentelt templom. A pálosok a XIII. század második felében kerültek Uzsára. A pálosok az Anjou-házi dinasztia magyarországi trónigényét nem támogatták, és nyíltan az Anjou-ellenes párthoz csatlakoztak. Károly Róbert, hatalma konszolidációja idején, utasította a kalocsai érseket, hogy a pálos szerzetesrendet fegyelmezze meg. Néhány évtized múltán a pálosok mégis a király kegyeibe kerültek, és Lajos király idején több rendházat építettek. Az adatok szerint a kolostor és a templom 1455ben elhagyott állapotban volt. A szerzetesek Kapisztrán János szónoklatainak hatására csatlakoztak a kereszteshadhoz, és Nándorfejérvár alá mentek, hogy részt vegyenek a török elleni csatában (Csánki 1897, III, 120-121, 197.). Erényén is elaprózódott a birtok. Az Enyerei család 1339-ben alapította meg birtokán a Szűz Mária templomot és a kolostort. Az Enyerei család 1400-ban felvette a csébi Pogány nevet. Első viselője Pogány István volt, aki megosztotta Erényét a Fylemand családdal. Ekkor 3 részbirtok alakult: Teremes (Egyházaserenye), azután Töttöserenye és Farkaserenye. A Fylemand család köztiszteletnek örvendett Zala vármegyében, 1453-ban Fylemand Gergely a vármegye alispánja. A birtok a Fylemandoktól 1480-ban visszaszállt a Pogány családra, mert Fylemand Benedekkel megszakadt a család férfi ága. Mivel a Pogányok osztályos örökösök a Fylemandokkal, rájuk háramlott a többi Fylemand birtok is: Kisgörbőn, Apsán, Dabroncon, Csitkeszentmártonban, Mizséren. Pogány István Szentgrót és Sümeg között 8, a Debrétiek 5 nagyobb birtokkal rendelkeztek (Csánki 1897, III, 148, 175-176.). Legnagyobb birtokos a veszprémi püspök volt, tulajdonához Sümegvár, Sümeg mezőváros, Egerszeg város, Nova mezőváros, Tapolca egy része, továbbá 40 falu tartozott, amelyekben részbirtokai voltak. Nyírlak (Nyrlak) és Kisvásárhely a Szentgirolti (Szentgróti) nemzetségé volt, köznemesi birtok volt Farkaserenye is. A Farkas család birtokai a Csehi határ egy részébe is átnyúltak, amelynek népi emléke: a Farkasfai-dűlő és a Farkaslaki-völgy. A Bottka család birtokos volt Szenterzsébeten, Újbécs falvakban, a Csábiak birtokolták Rendeket és Görbőt, a fajszi Ányosok Kisvásárhely egy részét. Egyetlen nemesi családé volt Csitkeszentmárton (Csánki 1897, III, 142, 148, 175-176, 195.). A kis- és középbirtokos nemesség egyre növekvő gazdasági és politikai befolyását az ország kormányzására jelzi, hogy önkormányzati hatalmát, saját településein belüli autonómiáját megteremtette, kiszélesítette, és egyben védekezett a nagybirtokosok szupremáciája ellen. Erős volt a kisnemesség önállósodási törekvése Zala vármegyében, ahol a nemesség a vármegyei közgyűléseken politikai törekvéseit jelenlétével kifejezhette. A vármegyei hatalom és a nagybirtok A nemesség, közte a nagybirtokos főúri réteg tartotta kezében a vármegyei hatalmat. A főúri réteg a főispáni funkciót kisajátította. Az uralkodó megbízható embereinek adta oda a területi önkormányzatokban a királyi hatalmat képviselő főispáni státust. Zala vármegyében a főispáni funkció a következő családok kezében volt: Szécsi, a gersei Pethő, Kanizsai, Rozgonyi, Marczali, Báthori, Zsámboki, Oroszlános Jakab zalavári apát, Kinizsi Pál, Ákosházi Sárkány Ambrus. Minthogy a nagyobb 69