Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. A Szent István Király Múzeum Évkönyve. 33. 2003 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (2004)
Tanulmányok – Abhandlungen - Farkas, Gábor: A Sümeg vidéki falvak múltjából. (Sümegcsehi, Bazsi, Sümegprága) A veszprémi püspöki uradalom történetéhez. XXXIII. p. 61–108.
A szakirodalom Mogentianáról A pannóniai Mogentiana déli-délnyugati településrésze a Sümegcsehi község keleti határrészében fekvő Téglásdűlőben található. Az egykori városrész mintegy 600-700 méter hosszan a Nagyerdei úttól kiterjedt a Sümegi országútig, amelynek keleti része Сsehiújmajornál ért véget. A település 150-200 méter szélességű. Két épület világosan felismerhető. A téglási szántóföldön, a Nagyerdei úttól mintegy 100 méterre 15 méter hosszú és 12 méter széles ház alapfalai látszanak, amelyeket kőkerítés határolt. Az épület közelében kavicsolt útvonal nyomai fedezhetők fel. (Ez az út a mai Fenékről vezetett északi irányban, közbeiktatva a pannóniai településeket, és Mogentianába, a mai Zalaszántón levő római települést érintve, a Kovácsi-hegyen át húzódott. Az útvonal egy része Sümegcsehi határában, a szőlőhegy közepén levő horhosban ma is megtalálható.) A másik épület, amelynek fundamentuma épen maradt, a Nagyerdei úton, a kőkeresztnél található. Ennek a 20 méter hosszú és 8 méter széles háznak az alapfalai 40 cm szélesek, 3 helyiséges, és osztása észak-déli irányú összekötő falakkal történt. A kövek alatt római téglák vannak. A háztól északi irányban, mintegy 20 méterre keskeny kerítésfal alapjai látszanak, amely a ház udvarát és a kertet szegélyezte. A téglák az itt állomásozó római légiók nevét rövidítve rögzítik (CRN=Cohors Rhaetorum et Noricorum). A téglák Cassius Carinus mogentianai téglaégetőjében készültek, azaz a téglási római telepen. A bélyeges téglák fellelhetők még a szomszédos Óhídon is, az ottani pannóniai településen. Ezek a téglák is a mogentianai Cassius Carinus égetőjéből kerültek ki. A szakirodalom szerint hasonló téglák készültek a zalaszántói, a gyenesdiási, a tüskevári égetőkben. Az égetőkben vízvezetékcsöveket és a villák fűtéséhez szükséges vezetékeket is előállítottak. A mogentianai leletekből a keszthelyi Balaton Múzeumba is kerültek egyes darabok (B. Thomas 1964, 116-118.). Mogentiana önkormányzati hatáskörrel bíró város, municípium volt, lakói római polgárjoggal rendelkeztek. A vezető rétegnek a város határában birtokaik, villáik voltak. A lakosság a városi temetőbe temetkezett. A szakemberek szerint Mogentiana centruma a Sümegtől nyugatra települt Vörös- és Vincemajor közötti Berki-malomnál volt, amely a város keleti részét alkotta. A dunántúli avarok uralma idején klímaváltás történt Európában: a hűvös, esős időszak alatt mocsarasodási folyamat kezdődött ezen a vidéken is, a lakosság a magaslati helyeket választotta lakóhelyéül. A városrész lakói a Marcal-patak mellől a sümegi magaslatokra húzódtak, és a mai Sümeg alapítása nevükhöz fűződik. (Simonyi 1948, 11-21.; Ádám 1877, 1880.; Kuzsinszky 1920, 114-115.; Tóth 1986, 174-175.). A déli, délnyugati szektor lakói a Kovácsi-hegyről északi irányban húzódó magasabb hegyhátra települtek, amely mintegy fél évszázad múltán Csehi falu lett. A római települést a népvándorlás kori népek megszállták. Ezek között a magyarság telepei tartósnak bizonyultak. A kora középkori magyar lakosság a fejedelmek és az Árpádok uralma első évszázadait itt élte át. A lakosságnak nem ismerjük a legfontosabb egyházi intézményét, a templomot. Az egyházi szervezet a hegyháton alakult faluban épült ki, és a későbbi századokban Csehi központtal fogták össze a szórtan települt lakosságot. KÖZÉPKORI ADATOK A sümegi-ereki (tátikai) birtokok 1002-ben István király Marczalfö vidékét a veszprémi püspökség javadalmai közé sorolta. Az oklevél szerint az uralkodó Kolon város megyéjében Marczalfö nevű falut adományozta. (Morzolfew in pago Colonensis civitatis unam villám) (Holub 1929, 24.). Ez a terület a Marcal patak körüli birtokokat és forrásvidékét jelentette. Ezekből a falvakból és birtokokból alakult a sümeg-tátikai püspöki uradalom, amely a Zala folyó melletti Kolon város centrummal fogta össze a püspöki tulajdonú falvakat: Csehit, Bazsit, Prágát, Csáb helységet, Ereket, Nyirádot, Szőcöt, Úrbért, Uzsát és Tátikát (Holub 1929, 26.; Holub Kézirat). Kolon város szerepe már a kora középkorban elhalványult, elnéptelenedett, falu, majd puszta lett (Kiskomárom határában található). Kolon hanyatlása a Marczali család birtoklása idején ment végbe (Csánki 1897,11,21, 166.). A sümegi gazdasági központ A püspöki birtokokat a kora középkorban Erek centrummal szervezett igazgatás fogta össze, majd Sümeg kiépülése után a birtokkormányzat a városba települt. Ereknek továbbra is maradt némi gazdasági szerepe: az egyházi tizedet a kerület adósai Erekre vitték. Sümeg a XV. század közepén vált regionális igazgatási centrummá: Gatalóczy Mátyás és Vetési Albert püspökök idején építették ki a Várhegyet, amely ekkor már hegyi erődként szerepelt, birtokosa a mindenkori veszprémi püspök volt. Vitéz János idejében Sümegen és Ereken volt püspöki lakóház (Holub 1929, 15, 26.; Csánki III, 21, 166.; IlaKovacsics II, 348.). Sümeg 1490 óta mezővárosi funkciót töltött be, gazdasági szerepe megnövekedett, a vidék, az uradalom centruma lett. Lakói püspöki nemesek, egyházi jobbágyok. A nemeseknek püspöki telkeik voltak, amelyek után a püspöknek adóztak. 1436-ban az uradalmi szervezetbe tartozott Bazsi, Csehi, Erek, Prága, Uzsa és Sümeg. A középkori püspöki uradalmak az egyházmegyében Sümeg, Karád, Veszprém központokkal szerveződtek meg. Közülük legértékesebbnek a sümegi uradalmat tar66
