Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. A Szent István Király Múzeum Évkönyve. 33. 2003 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (2004)
Tanulmányok – Abhandlungen - Demeter, Zsófia: A zámolyi uradalom. XXXIII. p. 125–157. T. I–IV.
tekintetben is a második helyet foglalta el. Zámolyon fizették Mór után a második legtöbb adót, és itt volt „Körösztös" után a legtöbb lakott ház. A XVII. század végi, XVIII. század eleji, általában a töröktől visszafoglalt területek felmérését célzó források adtak számot arról, hogy az ekkor már múltként kezelt török időkben a török és a magyar földesúr milyen szolgáltatásokat követelt. Egy 1702-beli összeírás szerint Zámoly török ura Шаг aga volt. A török földesúri szolgáltatások (robot, tized, fa- és széna-adó, vaj és közösen egy tehén) mellett 10 dénár fejadót adtak a török császárnak, és Csókakő várának ingyen robottal szolgáltak 7 (Nagy 1960, 83.). Forrásaink tanúsága az, hogy a török elleni felszabadító háborúk nagyobb kárt tettek az úgy-ahogy berendezkedett, földet és szőlőt művelő lakosságban és annak vagyonában, mint maga a török. Zámoly esetében ehhez még hozzájárult az is, hogy a Bécset 1683-ban sikertelenül ostromló Kara Musztafa nagyvezír vezette török-tatár seregek a csata előtti felvonulás, majd a fejvesztett viszszavonulás alkalmával rettenetes dúlást vittek véghez. Ekkor Zámoly elpusztult, temploma leégett (Biczó 1896, 101.). így érthető, hogy 1685-ben összesen hét lakott és 31 puszta házat írtak össze a frissen visszafoglalt Érsekújváron, majd Budán működő kamarai adminisztráció utasítására (Nagy i. m., 84.; Nagy 1965-66, 173-180.; Sinkovics 1960, 84.). Buda visszafoglalása után már 1686-tól elkezdődött Székesfehérvár körülzárása, a következő évtől blokádja, amit 1687. május 22-én rendelt el az Udvari Haditanács (Veress D. é. п., 25.; Veress D. - Siklósi 1990, 178.). A kiéheztetés taktikáját választó királyi seregek nem engedhették meg, hogy a vár térségében valamilyen termelés folyjon, mert így élelemhez jutott volna a kifüstölendő török katonaság. A vár pedig Buda visszafoglalása óta a török birodalom előretolt bástyája volt, itt húzódott meg az a török sereg is, mely sikertelenül próbálkozott Buda felmentésével (Szakály 1989, 14.). Székesfehérvár egész körzetében, az egykorú leírások szerint mintegy 30 kilométeres sávon nem maradhatott lakott település. Csókakő, Várpalota és Csíkvár 1687-ben Esterházy István és Zichy István vicegenerálisok vezényletével a felszabadító sereg kezére került, s ezzel a török zászló alatt nyögő Fehérvár vára teljesen elszigetelődött (Sebestyén 1929, 19-21.). A fehérvári blokád főparancsnokává Batthyány Ádámot nevezték ki (Sebestyén i. m. 40.), ő vezette a megadásról szóló tárgyalásokat is. Az ostromra készülő sereg német és magyar katonasága a vártól északra és keletre, Batthyány Ádám serege pedig attól délre helyezkedett el. Május 7-ei levelében a főparancsnok ezt írta: „mind addig akarunk benneteket ínséggel kénszeríteni, valamíg az elviselhetetlen szükség által az várnak föl adására kéntelen nem lesztek. " A Lipót császár által jóváhagyott kapitulációs szerződés alapján a török megszálló katonaság és polgárság 1688. május 19-én hagyta el Fehérvár várát, szekereken szállították őket Adonyba, ahonnan hajókkal 7 MOL. Urbaria et Сол scriptiones 37/17. utaztak Belgrádba. Május 20-án Széchényi Pál veszprémi püspök, a csókakői uradalom árendátora tartott a város és a megye felszabadításáért hálaadó istentiszteletet (Erdős 1989, 63.). Október elejétől viszont már a későbbi tulajdonos, Hochburg János állt Székesfehérváron munkába kamarai tisztként (Farkas 1989, 237-241.). Ő szervezte meg a fehérvári élelmezési hivatalt, ami 1848-ig állt fenn, s ami előfeltétele volt a város hadellátási központ szerepének (Kállay 1988, 244-245.). Hochburgról, aki természetesen császári ember volt, jó benyomások maradtak, mert 1693-ban a városnak a katonaság beszállásolásával kapcsolatos elkeseredett vitájában a város mellé állt, igyekezett gátat szabni a beszállásolt katonaság mérhetetlen követeléseinek (Kállay i. m., 225.). Fehérvár visszavétele után szállingóztak haza Zámoly lakói, illetve ezután érkeztek új telepesek. 1690-ben még csak 23 lakott telket (hét egész, nyolc féltelek és nyolc negyedtelek) és 17 puszta egésztelket írtak össze, de megjegyezték, hogy a puszta telkek lakói Tata, Veszprém, Győr és Pápa végvárakba húzódtak. Ezen kívül csak három puszta féltelek és egy puszta negyed telek volt 8 . Nem csupán a jobbágyok egy része volt azonban új, hanem a földesurak is: a török uralom után Zámolyt, mint a csókakői vár tartozékát, de már Hochburg örökségként írták össze (Károly 1896-1904, II. 5-7.; Károly 1893, 106.). ZÁMOLY TÖRÖK UTÁNI FÖLDESURAI 1691-ben vették meg a Haas-Hochburgok a csókakői uradalmat a kincstártól hatvanezer rajnai forintért. A vevő, Hochburg János, mint magyaróvári élelmezési tiszt kapott nemességet 1648-ban, a Hochburg előnevet és a címert 1658-ban és a lovagi címet 1683-ban. Hochburg János a birtokszerzés idején udvari tanácsos és katonai élelmezési föprefektus volt, kegyben álló és a császárnak szolgálatokat tevő emberről volt tehát szó. I. Lipót a csókakői uradalmat pallos- és kegyúri joggal együtt adta át. A Hochburg családot a Győri Káptalan helyezte birtokba 1692-ben (Károly 1893, 84-85.). Fejér megye nemesi közgyűlésében 1701. január 5-én a csókakői uradalom megbízottja, Hamar Menyhért azt vallotta, hogy az uradalmat főnöke saját vásárlása jogán birtokolja az Udvari Kamarától (Arany Magyar-Klauszné Móra 1997, 108.). Hochburg János fia élelmezési tisztként 1686 és 1693 között Székesfehérváron viselt hivatalt. Ez az időszak a város és az uradalom életében nem mondható békésnek: állandó vita dúlt az erdők használatán. A Hochburg család éberen őrködött uradalma kizárólagos haszonvételén, az erdőben szegény városnak viszont tűzi- és épületfára volt szüksége. Minthogy az ügy katonai és adózási érdekeket is sokszor sértett, többször került a budai kamarai adminisztráció elé (Jenéi 1977, 70-71.). Később a viták elülMOL. Urbaria et Conscriptiones E. 156. fasc. 4 m. 43. 131
