Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. A Szent István Király Múzeum Évkönyve. 31. 2001 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (2002)
Tanulmányok – Abhandlungen - Demeter Zsófia: „Ország lappangott itt, mikor nem vala ország” – A református és a római katolikus felekezet Zámolyon. p. 47–83. t. I–VII.
A zámolyi uradalom örökösnője, gróf Lamberg Ladiszlaja 1891. február 4-én tartotta esküvőjét gróf dr. Merán Jánossal. 1897-ben pedig gyermektelenül halt meg Lamberg Rudolf leánya, aki szintén Lambergné, Lamberg Ferenc Imre özvegye volt. A férj korának híres vadászfestője, akinek alkotásai, képei és falképei díszítették a második világháború alatt elpusztított csákberényi kastélyt és a csókakői borházat. Lamberg Anna birtokát, a csákberényi uradalmat unokahúga, Lamberg Ladiszlaja, mostmár Merán Jánosné örökölte. így tehát az egykori móri uradalom fele ismét egy kézen, Ladiszlaja grófnő, illetve férje, Merán János kezén egyesült. Gróf dr. Merán János Habsburg János főherceg (17821859) unokája. János főherceg és Anna Plochl 1829-ben kötött morganatikus házassága elé a császári család nagy nehézségeket támasztott, ám több évi várakozás után Ferenc császár mégis beleegyezett. A házasságkötés után a császár először a megszületett fiút, majd édesanyját, a postamester lányát, mostmár a sógornőjét a Merán grófja, illetve Merán grófnője címmel ajándékozta meg. János főherceg egykori vadászkastélya, Brandhof Mariazeil közelében a csákberényi kastéllyal egy időben épült, s azt, mint kedvelt vadászterületének székhelyét és 50 unokája nyaralóhelyét utóbb dr. Merán János bővíttette ki (Merán 1996, 66.). Az első Merán gróf Lamberg lányt vett feleségül, s az ő fiuk Merán János gróf (1867-1947) vette el Lamberg Ladiszlaját (Erzherzog Johann von Österreich. Beiträge zur Geschichte seiner Zeit. Stainz, 1982, 367-377.), a zámolyi Lamberg uradalom örökösnőjét. Kilenc gyermekük született. Merán János Steyerben, illetve Grácban volt bejelentve, 1918-ban szerezte meg a magyar honosságot, s akkor Csákberény község kötelékébe vették fel (Vadász 1982, 65.). Unokájuk, ifjabb Merán Fülöp elbeszélése szerint (Merán 1998, 11-16.), Ausztria Német Birodalomhoz való csatolásakor Merán János és felesége Ausztriában rekedt, tehát 1938 és 1945 között nem lakhattak magyarországi birtokaikon. Az 1937-ben átvett Csákberényi mellett a többi birtokot, Zámolyt, Ikrényt és a maribori szőlőket (Szlovénia) is fiuk, idősebb Merán Fülöp (1894-1950) kezelte (Merán 2000, 10-12.). Merán Fülöp viszont, mint ismert legitimista, 1938-tól 1945-ig nem utazhatott a család immár a Német Birodalomhoz tartozó birtokaira. Idősebb Merán Fülöp családjával 1944. december lien hagyta el Magyarországot. Két fiuk még az újrakezdés reményével tért haza Csákberénybe 1945-ben, de 1948ban végleg távozniuk kellett. A rendszerváltás évében, 1990. május 26-án a csákberényi templom falán idősebb gróf Merán Fülöp, az utolsó kegyúr emlékére márványtáblát avattak. Ezen az ünnepségen még mind a hat gyermeke jelen lehetett (Merán 2000, 100-108.). 1991-ben az addigi Felszabadulás teret Merán parknak nevezték el. 1995-ben ifjabb Merán Fülöp segítségével és támogatásával Merán emlékszobát és Máhr Ferenc alkotását, idősebb Merán Fülöp szobrát avatták fel (Izmindi 1998, 32-33, 98-99.). A Grácban élő ifjabb Merán Fülöp, a gráci vadászati múzeum nyugalmazott igazgatója, elismert író, 2001-ben szülőfalujában, Csákberényben létrehozandó vadászati gyűjteményt tervez. A Merán család gyűjteményéből a székesfehérvári Szent István Király Múzeumnak ajándékozott egy 1327-ben kelt adománylevelet, amely a csókakői várbirtokra vonatkozik (Házi 2001, 151.). A zámolyi római katolikus templomnak nem volt kegyura a Lamberg, majd a Merán család. A kegyúri tisztet a Vallásalap, illetve az ezt kezelő Helytartótanács, majd pedig a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium töltötte be (Károly 1904, V, 537-543.). A községben élő népesség tehát két alapvető csoportra osztható: a török háborúkat átvészelt magyar, református vallású jobbágyokra, és a török alatt és főképpen utána, illetve a Rákóczi szabadságharc után itt maradt, illetve a földesúr által ide telepített, többségükben katolikus telepesekre. A két csoportot élesen megkülönbözteti egymástól a jobbágyi jogrendben lényegében 1848-ig számon tartott két kategória: örökös jobbágyon általában a törzsökös csoportok, míg a telepesen a szabad menetelüek (szabadon költözködők) értendők (Felhő 1970, 101). A telepesek között a telepítő földesúr akarata és az akié a föld, azé a vallás elve elégséges magyarázatot ad a katolikusok nagyobb számára. A katolikus népességet a telepítések, vagy egyedi betelepedések lezárulása után elsősorban az uradalmi népesség gyarapította. Az uradalmi tisztviselőktől az árendásokon át a cselédekig az újonnan érkezők általában katolikusok voltak. A népességen belül a törzsökös (a török hódoltságot túlélt, illetve utána megtelepedett), később gazdag telkes, református jobbágyok és azok leszármazottai voltak többségben még az 1930-as években is. A református parasztgazdák voltak a községi közvélemény formálói. Az ő településhelyük a központi falumag a medence alján, a lapályon feküdt, kellős közepén a református templommal. A falu déli, dimbes-dombos részén a katolikusság telepedett le, templomuk is itt áll. Közéjük németek is érkeztek (Csanádi 1975b, 1, 70-82.). A katolikusok általában cselédek, napszámosok, munkások voltak, számarányuk a századfordulótól növekvő; egyrészt nagyobb szaporodási arányuk miatt, másrészt pedig amiatt, mert közéjük sokan telepedtek be, különösen a pusztai uradalmi cselédek, vagy a szomszédos falvak zsellérlakosai közül. Általában szegényebb, de igen törekvő népesség: néhány család hamar kiemelkedett a szegénységből, jó középparaszti szintre jutott. Ebben, a zámolyi társadalmat máig is meghatározó vonatkozásban szeretnék szólni a két nagy felekezet történetéről, templomairól, iskoláiról, vezetőiről, papjairól és tanítóiról. A papok és tanítók névsorát a mellékletben közlöm. 50