Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. A Szent István Király Múzeum Évkönyve. 30. 2000 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (2001)

Tanulmányok – Abhandlungen - Farkas Gábor: Településtörténeti tanulmányok. A Fejér megyei Vál múltjából. p. 101–138.

kát elvégeznie. A gabonahordásban megmutatták, mennyi gabonakeresztet kellett a szekerekre felrakniuk és azt is meghatározták, hogy naponta hány szekérrel kell a szérűre a földekről bevinni a gabonából. A trágyahordásnál ugyanezt az elvet érvényesítették: az urasági tiszt határozta meg a szekérre rakandó mennyiséget és a napi szekérforduló számát is. Kiderült, hogy a mezőváros kenderföldjeit a földesúr lóherés földeknek foglalta le. A földek helyett kendertermelésre alkalmatlan területet adott a jobbágyságnak. így egy egész telkes jobbágy kenderföldje nem termelte meg a 32 markot. A mezőváros zsellérei is kértek maguknak kenderföldet: „mivel a fehér ruhára minden szegény embernek szüksége vagyon" - érveltek a váli zsellérek. Kiderült a panaszból, hogy még mindig nem kapták vissza a negyedtelkesek a szántóföldeket, nem írják be rendszeresen a jobbágyok robotszolgáltatását és erről a cédulát nem kapja meg minden ember. További kívánságok: tiltsák el az uraság szokását, hogy a robotra meg nem jelent embert a hajdúk elhurcolják és pálca ütésre ítélik; töröljék el a földesúri büntetések közül a tömlöcözést, amelyet a jobbágyok kaptak, akik a tarlón hagyott szalmát téli tüzelőnek összegyűjtötték, akik az erdőn vadgyümölcsöt szedtek; és ne korbácsolják meg azokat az embereket és asszonyokat sem, akik hátukon hoznak fát tüzelőnek az erdőből. (Az asszonyi nép ilyen esetben 12 korbácsütést, a férfiak 24 pálcaütést kaptak.) Az uraság a legelő nagyobb részét magának foglalta le, másik részét felszántatta, és bérlőknek adta. Ezért a legelőkért az uraság kárpótolja a jobbágyokat, és tiltsák ki az urasági birkanyájat a közös legelőkről - követelték a váli jobbágyok. Bevett szokás volt Válón, hogy a jobbágyság által termővé tett területeket a földesúr később elvette tőlük, azokért vagy semmit, vagy elég kevés kárpótlást adott. A földesúr 1400 pozsonyi mérős olyan szántóföldi területeket vett saját művelés alá, amelyek korábban a jobbágyok használatában voltak, és utána neki bért is fizettek. Ezzel a tettel a földesúr végleg kizárta a jobbágyokat az árendálás lehetőségeiből. A jobbágyok a sertéseket nem hajthatták rá az árendás földekre, ugyanakkor a földesúri birkanyáj és a sertéskonda egész télen, sőt Szent György napig a jobbágyok rétjein, urbariális szántóin tartózkodott. Amikor kitudódott, hogy a váli jobbágyok panaszaikat írásba foglalták, az urasági tiszt azzal a tájékoztatással, hogy a jobbágyok a mezővárosban felkelést készítenek elő, fegyvereseket hozatott Válra. Csatornaépítés kérdése A váli úrbéres réteket gyakran elöntötte a víz. A völgy közepén lévő vízfolyás szabályozatlan volt, így a szénatermés az időjárástól függött. A jobbágyság, de az uradalom is célravezetőnek tartotta a vízfolyás rendezését. 1802-ben a vármegye közgyűlése utasítást adott a Valivölgy vízfolyásának rendezésére. 1803. év tavaszán a völgy libellációjának elvégzésére a vármegye mérnökét a falvakba küldték. A szintmérést Chiapo Benjamin ez év őszére készítette el. A nemesi közgyűlés határozott, hogy az érintett földesurakat összehívják, azokat megfelelő összeg fizetésére kötelezik, és a csatorna ásását is megkezdik. A csatorna építése egyelőre elmaradt. Az ercsi uradalom 1804-ben nem járult hozzá, hogy a csatorna az uradalom területén vonuljon át. A baracskai közbirtokosság attól tette függővé a csatornaépítéshez való hozzájárulást, ha azt az ercsi uradalom engedélyezi. A földesurak ellenérvei közé tartozott a nádlás elvesztése, a csatornatisztítástól és a vízfolyással járó egyéb munkák átvállalása. A nemesi közgyűlés így arról határozott, hogy a váli jobbágyokat a vízkár miatt kártalanítani kell. A csatornaépítést 1810-ben vetették fel újra a váliak, amikor a réteket ismét elöntötte a víz. Ekkor a kajászószentpéteri nemesi közbirtokosság elzárta a völgyben a vízfolyást. A vármegye ezúttal Nagy Ignác táblabírót küldte ki a szolgabíróval és a földmérővel együtt, hogy a baracskai és a szentpéteri nemesi közbirtokosságot, az ercsi uradalmat rávegyék a csatornaépítésre. Vál környéki csizmadiák 1802-ben a váli és a Vál környéki csizmadiák céhjogszabályok kiadását kérték a vármegyétől. Erre azért volt szükségük, mert más helységbeli csizmadiák korlátozták mesterségbeli és kereskedelmi tevékenységüket. A vármegye a csákvári és a váli csizmadiák közös céhbe tömörülését javasolta, a céhmestert felváltva válasszák meg a két helységbeli mesterek. A tárgyalásokat a főszolgabíró meg is kezdte, de hamarosan abbahagyta. Pázmándy János főszolgabíró a két helység mesteremberei között lévő konkurencia miatt lehetetlennek tartotta Vál és Csákvár csizmadiáinak egy érdekképviseletbe történő egyesülését. Javasolta, hogy Vál önálló csizmadiacéhet kapjon. A kérelmet a vármegye a magyar kancelláriához terjesztette. A felső válasz azonban egyre késett: a váliak 1805 augusztusában ismét kérték a céhprivilégiumot. 1806-ban megérkezett a céh kiváltságlevele, amely vallási és gazdasági követelményeket tartalmazott. A kiváltságlevél szerint a céh köteles volt zászlót készíteni, azt a plébániatemplomban elhelyezni. A céh tagjai a zászló alatt kötelesek részt venni az úrnapi körmeneten, a céh védőszentjének ünnepén, és a négy kántorböjtön misét mondani. A céhnek legyen ládája, ahová az iratokat és a pénzt elhelyezik. A céhmestert minden évben a tagság három jelölt közül választja. A választáson jelen kellett lennie a mezővárosi bírónak, vagy egy elöljárónak. A lemondó céhmesternek el kell számolnia a céh vagyonával. A céhgyűléseket a kántorböjti napok egyikén tartották. A céh inast vehet fel, aki mesterségét három évig tanulja. Szabadulása után a legény három esztendőre vándorútra menjen. A céhbe felvételt az a legény kaphat, aki bizo113