Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. A Szent István Király Múzeum Évkönyve. 27. 1993-1997 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (1998)

Tanulmányok – Abhandlungen - Türr István: Luxemburgi Zsigmond, Magyarország királya. p. 205–213.

(Küküllei 1960, 77). Ez a magatartás különösen szembetűnő 1366 után, amikor a király legfontosabb tanácsadói és munkatársai a nádor Kont Miklós és a püspök és kancellár Miklós meghaltak. Az új nádor, Oppelni László az anyakirálynő kegyeltje és rokona, éppen az, aki Mária és Zsigmond eljegyzését közvetítette. Nem szabad figyelmen kívül hagyni a fiatalabb Erzsébet, a királynő szerepét sem. Gyermektelenségének hosszú évei alatt teljesen háttérbe szorult, de most három leányt szült és megvolt a remény, hogy egy fiú is születhetik, tekintélye és befolyása az udvar életére emelkedőben volt, különösen azáltal, hogy az anyakirálynő fia lengyel helytartója lett. A kiemelkedő szerep, amit a királynő Lajos halála után viselt, egész érthetetlen és megmagyarázhatatlan lenne, ha a korábbi években csak egy csendes, visszahúzódó hölgy lett volna. Az anyakirálynő után a nádor, Oppelni László is lengyelországba ment és az így keletkezett üresedést, ha nem is rögtön, a saját kegyenceivel tudta betölteni. Közülük a legfontosabb Garai Miklós volt, egy új család sarja, amelyik az Anjoukkal egyidőben jutott szerephez. Garai pártfogója atyafia, János veszprémi püspök volt, a királynő kancellárja, aki unokaöccsét a királyi család kegyeibe ajánlotta. Ezt a királyi kegyet mutatja az, hogy már 1359-ben macsói bánnak nevezte ki a király, annak ellenére, hogy nem volt szokás valakinek ott hivatalt adni, ahonnan származik, ahol birtokai és tehetős rokonai vannak. Garai felhasználta ezt a hivatalt, hogy politikai befolyását növelje, különösen 1375 után, amikor nádor lett. Rövidesen sikerült neki bizalmasait és rokonait a legfelsőbb hivatalokba elhelyezni és az ún. lovag-pártot, amely Lajos király uralkodása kezdete óta viselte a legfőbb tisztségeket, onnan kiszorítani. Ezek az előkészületek szolgáltak a királynőnek a saját hatalomátvételhez. Csak ki kellett várnia, hogy a gyengélkedő király meghaljon, ami valószínűleg előrelátható volt. Ennek a tervnek az ellenlábasa volt azonban Durazzói Károly, már évek óta hivatalos trónörökös. Mint dalmát-horvát herceg, népszerű volt a Délvidéken és nagy volt híveinek tábora. 1369 végén eljegyzését a császár leányával felbontották és már 1370 januárjában megkérték a pápai dispenzát, hogy elsőfokú unokatestvérét, Margheritát elvehesse. Ez még ugyanazon hónapban meg is történt. Miért ez a sietség, lehetne kérdezni? Hóman szerint (Hóman 1942, 254) a gonosz Nápolyi Johanna akarta Károlyt Lajos Király ellen uszítani, aki még mindig nem adta fel követeléseit a nápolyi trónra, szerintünk ez a kierőszakolt házasság már Erzsébet királynő müve volt, aki ezzel Károlyt messze Nápolyba akarta eltávolítani, ahol Margherita a trón várományosa volt. A terv nem sikerült rögtön, mert az új pár visszatért és Károly még évekig megtartotta horvát és dalmát hivatalát. 1379-ben újabb háború tört ki Velence ellen és ezt a háborút Károly vezette. A táborban kapta meg VI. Orbán pápa hívását Rómába. Johanna királynő ugyanis ellenséges viszonyba került a római pápával és helyette VII. Kelement ismerte el pápának, aki Avignonban székelt. Ezért Orbán kiátkozta és detronizálta Johannát és helyébe Károlyt tette, akinek a feladata lett az ítéletet végrehajtani és Nápolyt elfoglalni. Ehhez a feladathoz megkapta Lajos király teljes támogatását is. Hasonló támogatást nyújtott Erzsébet királynő is, aki még 1383-ban, Lajos király halála után is magyar segélycsapatokat küldött Nápolyba, hogy Károly még veszélyeztetett helyzetét végleg megerősítsék. A 11 éves Zsigmond és a 8 éves Mária ünnepélyes eljegyzésére csak 1379-ben került sor, egy évvel a császár halála után. Az ünnepségen így csak a császár özvegye vehetett részt, aki az anyakirálynő unokája volt. Az eljegyzést tehát az anyakirálynő győzelmének lehet tekinteni, akinek sikerült a fiatal félárva dédunokája számára az utat a magyar trónra eligazítania. Az elsőszülött Katerina halála után Máriával nyílt meg ez az út. Lajos király óhajára Zsigmond a magyar királyi udvarban élt, hogy belenőjön későbbi feladatába. A magyar királyi udvarban nők voltak a hangadók. Ebben a környezetben a fékezhetetlen, koraérett Zsigmond hamar felkeltette Erzsébet királynő aggodalmait, aki Mályusz szerint (Mályusz 1984, 11) féltette tőle leányát. Az ő befolyására lehet betudni Mária idegenkedését is Zsigmonddal szemben. 1382 júliusában Lajos király lengyel főméltóságokat rendelt FelsőMagyarországra, hogy ott Zsigmondnak hódoljanak és azután vele és egy sereggel Nagy-Lengyelországba induljanak és ott rendet teremtsenek. Ebben a ténykedésben Mályusz szerint Lajos király akarata látható, hogy Zsigmondot és Máriát Lengyelországban is utódjának akarja. Inkább lehetne emögött az intézkedés mögött a királyné akaratát felismerni. Az anyakirálynő két éve halott, helyét a halálos beteg király helyett a királynő vette át, aki a király esetleg küszöbön álló halála esetén Zsigmondot messze távol a királyi udvartól akarta tudni. Ezt a feltevést látszik megerősíteni az a tény is, hogy pár hónappal a király halála után, amikor a hatalom már biztosan a kezében volt, a királynő megtiltotta a lengyel rendeknek, hogy Zsigmondnak hűséget esküdjenek. A tulajdonképpeni hatalomátvétel egy héttel a király halála után történt a következő módon: a 11 éves Mária lett "király"-já koronázva,, minden ellenkezés nélkül. A kiskorú király nevében az uralkodást anyja, Erzsébet királynő vette át, a nádor Garai Miklós és hívei támogatásával. A dolgok ilyen fejlődése csak a király teljes politikai tétlensége következtében történhetett. Fel kell tételeznünk, hogy a király betegségének elhatalmasodása óta az ország vezetése egészen kiesett a kezéből és az irányítást teljesen az anyakirálynő vette át, aki mint utódot Zsigmondot pártolta, majd az anyakirálynő halála után ezt a szerepet az ifjabb Erzsébet ragadta magához. Már ezalatt megkezdődött a három, későbbi érdekcsoportosulás kialakulása is, amelyek küzdelme a király halála után rögtön meg is kezdődött, hogy a számukra legkedvezőbb trónjelöltet a trónra juttassák. A király kifejezett akaratának, hogy ki legyen az utódja, semmiféle bizonyítékát nem lehet találni. Az irodalomban efelől csak alaptalan találgatások olvashatók. Feltételezésünk alátámasztására szolgáljon az a tény is, hogy 1376207